2018. november 27., kedd, 15:14
Címkék: díj elektronika elektronikai tervezés felsőoktatás óbudai egyetem Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny verseny
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2018/19-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.
A hazai és külhoni középfokú szakiskolák a versenyre nevezhetik évfolyam korlátozás nélkül azokat a tanulókat, tanulópárokat (oktatási intézményenként legfeljebb két pályaművel), akik az elektronika bármely területével kapcsolatban állnak. A pályaműveknek egy elektronikus áramkörből vagy komplett készülékből, valamint teljes körű pdf. formátumú dokumentációból kell állnia. Az alkalmazott gyári modulok aránya nem haladhatja meg a teljes pályamű 50 %-át. Programozott eszköz alkalmazása esetén a forrásprogramot a dokumentációnak tartalmaznia kell.
A pályamunkákat önállóan kell elkészíteni felkészítő tanár felügyeletével. A témája alapjául saját ötlet, vagy hazai, ill. külföldi szakirodalom szolgálhat.
(Egységes építési- és mérési feladat elvégzése)
(Pályaművek bemutatása)
(A Zsűri által kiválasztott pályaművek kiállítása, a Konstrukciós Verseny eredményhirdetése, díjátadás)
A versenyre nevezni 2019. február 04 -ig az értelemszerűen kitöltött jelentkezési lap divelex@gmail.com e-mail címre történő eljuttatásával lehet. A jelentkezéseket írásban visszaigazoljuk. Szükség esetén további információval a (+36-1) 223-5056 vagy a (+36-30) 447-4934 telefonszámon szolgálunk.
Nevezési díj: 6.000 Ft vagy 20 € versenyzőnként, amelyet a jelentkezési lapon feltüntetett számlázási címre kiállított számla ellenében, a kincstári rendnek megfelelően 30 naptári napon belül, banki átutalással kell kiegyenlíteni.
A dokumentációt 2019. március 18-ig kell eljuttatni elektronikus úton pdf. formátumban a divelex@gmail.com e-mail címre. A dokumentáció megérkezését írásban visszaigazoljuk.
Az első versenynapon a versenyzőknek dokumentáció alapján egy átlagos bonyolultságú áramkört kell megépíteni, üzembehelyezni, majd bemérni. A mérési utasítást követve az eredményeket elektronikus jegyzőkönyvben dokumentálni kell, valamint írásban röviden válaszolni a feltett – a megépített áramkörhöz kapcsolódó – elméleti kérdésekre. A korábbi versenyek egységes építési- és mérési feladatául szolgáló áramkörök leírása a következő honlapon található: www.elektronikai-kitek.5mp.eu.
A második versenynapon a versenyzők a zsűri és az érdeklődők előtt bemutatják pályamunkájukat, válaszolnak a zsűri által feltett, a versenyművükkel kapcsolatos kérdésekre, bizonyítva felkészültségüket a maguk által választott témában. Ugyancsak ezen a napon, az elektronikai szakterületen működő, a versenyt támogató szponzorok bemutató és előadás formájában megismertetik az érdeklődőkkel a tevékenységüket. A versenyen résztvevők oklevelet kapnak, a dobogós helyezettek a szponzorok által felajánlott értékes tárgyjutalomban részesülnek.
A verseny nyilvános napján (2019. március 23-án, szombaton) valamint az ELECTROSUB rendezvényen (2019. március 26-28-án, kedden-csütörtökön) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Aktuális információk a www.elektronikai-kitek.5mp.eu honlapon lesznek elérhetők.