2018. június 25., hétfő, 06:00
Címkék: AMB 2014 AMB 2016 befogástechnika CAD/CAM/PLM digitalizálás ipar 4.0 messe stuttgart Stuttgart szerszám szerszámgép szerszámgépipar szerszámtechnika
Az AMB szeptember 18–22. között immár 19. alkalommal nyújt találkozási pontot a forgácsoló fémmegmunkálás szakértőinek. Több mint 1 500 kiállító mutatja be fejlesztéseit és innovációit a bruttó 120 000 négyzetméteres kiállítási területen.
A jelekből ítélve az AMB 2018 minden idők legnagyobb AMB-je lesz. „Az új Paul Horn csarnokkal (10. csarnok), az AMB Digital Way különleges bemutatójával és a hozzá tartozó kongresszussal megteremtettük a legjobb feltételeket ahhoz, hogy az AMB 2018 még nagyobb és jobb lehessen” – hangsúlyozta Ulrich Kromer von Baerle, a Messe Stuttgart cégvezetésének szóvivője.
Az AMB az elmúlt években teljes mértékben kihasználta a vásár területének kapacitásait, és 2018-ban a terület növekedése ellenére minden helyet lefoglaltak. „Az új Paul Horn csarnokkal (10. csarnok) együtt bruttó 15 000 négyzetméterrel több terület áll rendelkezésre a kiállítók igényeinek kielégítésére, és az AMB látogatói számára még nagyobb vonzerőt jelent majd a még több termék és innováció” – jelentette ki Gunnar Mey, a stuttgarti vásár ipari részlegvezetője. Ezenfelül a terület növekedése a meglévő kiállítási szakterületek optimális elrendezését teszi lehetővé. Az AMB 2018 új felosztási tematikát követ: az L-Bank fórumon (1. csarnok) és a 3. csarnokban a megmunkálószerszámok és a befogószerszámok találhatók.
A 4. csarnokban és az Oskar Lapp csarnokban (6. csarnok) az esztergagépek és -automaták állnak a középpontban. Az 5. csarnokban a csiszoló- és szerszámcsiszoló gépek találhatók, illetve minden, ezekhez tartozó kiegészítő. Az Alfred Kärcher csarnokban (8. csarnok) a fűrészgépek és a daraboló köszörűgépek, a felülettechnika, a jelölőrendszerek, a kenés és hűtés, valamint a biztonság- és környezettechnika innovációit mutatják be. A 7., 9. és az új Paul Horn csarnok (10. csarnok) marógépekkel, lehordó szerszámokkal, méréstechnikával és minőségbiztosítással, valamint rugalmas gyártócellákkal és -rendszerekkel, megmunkálási központokkal, fogaskerékmarókkal és fúrógépekkel teszik teljessé a kínálatot. A vezérlés- és meghajtástechnika, illetve a CAD/CAM/CAE, valamint a gyártószoftverek terjesztői közvetlenül a keleti bejárat mellett, illetve a 2. csarnoknál kaptak helyet.
A páros évek őszén Észak-Amerikában Chicago, Ázsiában Tokió, Európában a stuttgarti AMB jelenti a gyártók számára az innováció bemutatásának lehetőségét. Stuttgartban idén is képviselteti magát a forgácsolás összes világpiaci vezetője, és a látogatók több száz gépet figyelhetnek meg „áram alatt”, élőben.
Az elsőként megrendezésre kerülő „Digital Way” különleges bemutatóval és a hozzá kapcsolódó kongresszussal az AMB felvázolja a lehetséges módokat, ahogyan az ipari vállalatok az aktuális információtechnológia segítségével kihasználhatják a digitalizációban rejlő potenciált. A végcél az, hogy az AMB a szolgáltatók és a felhasználók közötti platformként irányt mutasson, hogyan teljesíthetők a nagyobb forgalmi növekedés és költségcsökkentés iránti elvárások, különösen a dolgozók megnövelt termelékenysége és a gépek hatékonyságának fokozása útján. Gunnar Mey leszögezte: „A vállalatok tudni akarják, hogyan ültethető át a gyártásba az ipar 4.0 és a digitalizáció. Mely szolgáltatók valósítottak már meg sikeres projekteket? Milyen alkalmazások, illetve modellek léteznek már, és melyek relevánsak a mindenkori vállalat számára? Az AMB 2018 Digital Way különleges bemutatójával a megoldásorientált ajánlatokat és a keresletet hozzuk össze.”
Európa egyes részein a felvevőpiacok jelenleg robbanási fázisban vannak. A gazdasági szakértők előrejelzése szerint 2018-ban Németország bruttó hazai terméke 2,2 százalékos, az euróövezet pedig 2,3 százalékos növekedést mutat majd. „A kiállítók megerősítenek bennünket abban, hogy az iparban rejlő kapacitások kihasználása oly mértékű, mint 2008 óta még sosem. Ez lenne a megfelelő időpont a szükséges befektetések végrehajtására. Az AMB egyedülálló platformot biztosít erre, mivel a kiállítók itt a technika aktuális állapotát mutatják be, és mindazt, ami a termelés digitalizálásának jelen állása mellett lehetséges” – fejtette ki Gunnar Mey.
Az AMB Iran harmadik alkalma (2018. június 26. és 29. között) iránti érdeklődés változatlan, sok kiállító továbbra is meg van győződve az Iránban rejlő lehetőségekről. Már harmadik alkalommal állítanak ki az ágazat nagyjai, például az AMF Andreas Maier GmbH, a Gühring KG, a Kapp GmbH & Co. KG, a Klingelnberg GmbH, a Paul Horn GmbH, a Schwäbische Werkzeugmaschinen GmbH és a Samputensili Cutting Tools S.r.l.
A Sandvik Coromant első alkalommal állít ki az AMB Iran falai között. A szerszámok és szerszámmegoldások piacvezetője már hosszabb ideje aktív Iránban, helyi partnerén, az SAP (Sakht Abzar Pars Co) vállalaton keresztül képviseltetve magát.