2017. március 20., hétfő, 06:00
Címkék: gépipar HUNGEXPO ipar 4.0 Ipar Napjai 2017 kiállítás Mach-Tech 2017
Világmárkák, piacvezetők, kis- és középvállalkozások, számos ipari területen tevékenykedő cég egy időben, egy helyen a Budapesti Vásárközpontban – helyek még korlátozott számban foglalhatók!
2017 májusában telt házzal jelentkezik az átfogó ipari seregszemle, hogy egy helyen, egy időben mutassa meg magát az ipar szinte összes ágazata, annak érdekében, hogy a kiállítók és a látogatók első kézből kapjanak információt a szakma trendjeiről, valamint hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak közötti szinergiát.
Már csak korlátozott számban tudnak a szervezők helyet biztosítani azoknak a cégeknek, akik e cikk megjelenése után jelzik részvételi szándékukat az ipari kiállítási csokorra. A Vásárközpont legnagyobb, A pavilonja teljesen megtelt, a G pavilonban, melyen keresztül a látogatói beléptetés történik majd, még vannak lefoglalható standok, hiszen 14 ország több mint 350 kiállítója választotta már ki helyét, belakva a pavilonok kínálta több ezer m2-t.
A jelenlegi kiállítói lista alapján biztosan találkozhatnak majd az érdeklődő szakemberek többek között az ABB, a BALLUFF, a BARTEC, a BECK&POLITZER, a BLM-GROUP, a CHETRA, a DMG MORI, az ENDRICH, az EPL-TECH, a GRANTOOL, a GRUBER, a HAHN&KOLB, a HELVET, a HOFFMANN, a KUKA, a MAZAK, a MITSUBISHI, az NCT, a PH HORN, a RENISHAW, a SIEMENS, a TRUMPF és a WEDCO képviselőivel, termékeivel, ajánlataival.
Nemzeti kollektív megjelenéseket szerveznek a kiállítások szakmai partnerei: a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, valamint a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara.
A kiállítók érdekeit és kéréseit, valamint a nemzetközi trendeket figyelembe véve a szervezők a kiállítók és a partnerek kényelmét, valamint az eddigieknél sikeresebb kiállítási részvételét szolgáló újdonságok bevezetését tervezik:
új pavilonkiosztás – a könnyebb átláthatóság és a szorosabb iparági szinergia érdekében a pavilonokban az egyes tematikák elhelyezkedése koncentráltabb lesz, ezáltal segítve a látogatókat, hogy az összes kiállítót elérjék adott tematikán belül;
az eddigiektől eltérő látogatói beléptetés – a szervezők célja, hogy a látogatók – lehetőség szerint – a kiállítást teljes egészében megtekintsék, így 2017-ben az érdeklődők az F pavilonból léphetnek be a rendezvény helyszínére, majd a G pavilonon keresztül járhatják végig annak teljes területét.
A rendezvényen, mely komplex megoldásokat nyújt kis-, közép- és nagyvállalatok számára, 2017-ben is kiemelt téma lesz az IPAR 4.0, napjaink kulcsfontosságú technológiai irányzata. A kiállítók kiemelt figyelem mellett mutathatják be az IPAR 4.0 adta lehetőségeket, különös tekintettel az automatizálásban és az ipari elektronikában rejlő fejlődési irányokat, az egymással kommunikáló intelligens gépeket (M2M), az önbeállító gyártási folyamatokat és a rendkívül hatékony tömeggyártást.
Konferenciák, APPLICATION ZONE – a gyakorlati bemutató
A széles körű kiállítói kínálat mellett számos program várja majd az érdeklődő szakembereket.
Az Iscar helyszíni vevőtalálkozót szervez a kiállítás idejére, az MHtE a Nemzetközi Hegesztési Projektek értékeléseinek nyilvános konferenciájára és hegesztőversenyre hívja a látogatókat, az EMOSZ pedig előadás-sorozatot tart a különböző gépek CE jelöléséről. Idén is lesz a MAJOSZ közreműködésével beszállítói fórum, valamint ismét belepillanthatunk a GTE-Autopro Techtogether keretein belül a hazai műszaki felsőoktatásban részt vevő diákok küzdelmébe. A rendezvény 2. napján az IFKA munkatársai válaszolnak a látogatók kérdéseire kkv-fejlesztés, ipar 4.0, gyors növekedésű vállalkozások (gazellák), munkaerő-fejlesztés, zöldgazdaság és logisztika témában. Az érdeklődőket munkavédelmi és nem csak HR-eseknek szóló, többek között a fluktuációkezelést vagy a nagyvállalati best practice-t érintő HR-konferencia, továbbá az Application Zone – gyakorlati bemutató is várja majd.
Bővebb információ és kiállítói jelentkezés: