A Mátrai Erőmű bővítését javasolja az Energiapolitika 2000 Társulat

2015. január 18., vasárnap, 18:40

Címkék: Energiapolitika 2000 Társulat fejlesztés Mátrai Erőmű

A Mátrai Erőmű korábban már előkészített, de meg nem épített 400-450 megawattos blokkjának megvalósítását javasolja az Energiapolitika 2000 Társulat.

A szakmai szervezet elnöksége az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében azt állítja, ezzel érdemben csökkenteni lehetne a magyar gazdaság importfüggését, és növelni az ellátásbiztonságot még az új paksi egységek üzembe helyezése előtt. Nemcsak a nemzeti lignitvagyon hasznosulhatna így a továbbiakban is, hanem a beruházással új, hosszú távon piacképes termelőegységek és új munkahelyek is létrejönnének - érvelnek.
A közlemény emlékeztet arra, hogy 2013-ban 9100 megawatt volt a magyarországi beépített erőművi kapacitás, ebből mintegy kétharmad az üzembiztosan igénybe vehető teljesítőképesség. Tavaly a 6400 megawattot is meghaladó bruttó csúcsterhelés mellett már csak a behozatali többlet jelentette a biztonságot a hazai ellátásban.
Az elöregedett erőművek várható leállása miatt a 2020-ig hátralévő hat évben legalább 1500 megawatt új kapacitást kellene üzembe helyezni, ami a megújuló forrásra alapozott áramtermelés
növelésével nem lehetséges - hívják fel a figyelmet.

 


A kialakult helyzetben felértékelődik az egyetlen jelentős hazai ásványvagyon, a lignit - mutat rá a szövetség, hozzátéve: rekonstrukció és fejlesztés nélkül azonban az erőmű nem üzemeltethető, a német tulajdonosok pedig nem fejlesztik a mátrai  erőművet. Ehelyett pénzügyileg „lerabolják” az erőművet,
majd a „romokat” felajánlják a magyar államnak - fogalmaznak a közleményben.
Az Energiapolitika 2000 Társulat szerint az állami finanszírozás, illetve a jelenlegi tulajdonosnak nyújtott kedvező kormánykölcsön jelenthetne megoldást, de a jelenlegi tulajdoni arányok megtartásával, tőkeemeléssel is végre lehetne hajtani a Mátrai Erőmű fejlesztését.

 

Forrás: (MTI)
 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek