Útjára indult az ipari digitalizációs oktatást elősegítő S&T University 4.0 Program

Az S&T öt évre szóló együttműködést kötött öt magyar egyetemmel, melynek keretében piaci áron számítva több milliárd forint értékű ipari digitalizációs szoftver adománnyal és képzéssel támogatja az intézményeket.

2019. november 06., szerda, 20:11

Címkék: Altair Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem cad CAD/CAM/PLM Creo debreceni egyetem egyetem felsőoktatás Mikolci Egyetem Moldex3D S&T Consulting Hungary Kft. Széchenyi István Egyetem tervezői szoftver Windchill PLM

Az S&T Consulting Hungary Kft. elindította a magyar felsőoktatás történetében egyedülálló S&T University 4.0 Programot. Az ország egyik vezető IT rendszerintegrátoraként és ipari digitalizációs szakértőjeként az S&T az egyetemek ipari digitalizációs képzési lehetőségeinek fejlesztéséhez kíván hozzájárulni.

A Program ünnepélyes útjára indítását mintegy másfél éves előkészítő munka előzte meg, aminek jó részét a négy nagy szoftvergyártó partnerrel történt egyeztetés tette ki. A gyártók számára ugyanis meggyőző érveket kellett felsorakoztatni ahhoz, hogy térítésmentesen rendelkezésre bocsássanak több milliárd forint értékű szoftvermegoldásokat.

„Ilyen átfogó programról még nemzetközi szinten sem hallottunk. Jellemző, hogy bizonyos oktatási licenszek akár ingyenesen is elérhetők, de ez a Program két szempontból is egyedülálló – jelentette ki Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – Egyrészt szervezett keretek között történik és nemcsak egy letöltő linket teszünk elérhetővé a diákok számára. Másrészt ez az együttműködés egy komplex csomagot ölel fel, mert úgy tartjuk, hogy az ipari digitalizáció kapcsán nem elegendő csak a terméktervezéssel, vagy a gyártásoptimalizálással foglalkozni, hiszen ezek a területen egymással is integrálódnak. Akkor képezünk versenyképes mérnököket, ha azok a teljes értékláncot átlátják.”

 „A Program elindításával másfél éves előkészítő munkára teszünk ma pontot. Ez egy stratégiai befektetés a részünkről a jövőbe – mondta Nyirő Ferenc az S&T Ipari Digitalizáció Üzletágának vezetője. – Ezúton köszönjük a résztvevő egyetemek és szoftver partnereink rendkívül pozitív és konstruktív együttműködését. Meggyőződésünk, hogy a szoftverek jó kezekbe kerülnek, és a megszerzett tudás az ipar fejlődést szolgálja majd.”

„Az Ipar 4.0 lehetőségeinek kiaknázása elképzelhetetlen a korszerű digitalizációs szoftverek ismeretével felvértezett új mérnök generációk nélkül, ezért az egyetemek döntő befolyással bírnak a magyar ipar modernizációjára – tette hozzá Szabó Péter. – Ezt felismerve dolgoztuk ki az S&T University 4.0 Programot. Hisszük, hogy ezzel további lendületet adhatunk az átalakulásnak és a magyar gazdaság fejlődésének.”

Az S&T University 4.0 Program ünnepélyes aláírása

Egyetemek az autóiparai központok szívében

Az S&T egyik szoftverpartnerének javaslata szerint a Programot „kicsiben” szerették volna elindítani, ami a gyakorlatban mégis azt jelentette, hogy Magyarország legnagyobb egyetemeivel indult el az együttműködés. „Magyarországon a járműipar számít a húzóágazatnak az iparon belül – mondta Nyirő Ferenc. – Ennek alapján választottunk ki öt olyan egyetemet, amelyek egy-egy autóipari központ szívében helyezkednek el.”

A Program tapasztalatainak értékelését követően a későbbiekben a résztvevők köre bővülhet. Ennek megfelelően az S&T bátorítja a további érdeklődő egyetemek jelentkezését is. „Alapvető cél, hogy ezek a szoftverek beépüljenek az oktatásba, ezt a gyártók is elvárják – sorolta a célkitűzéseket Nyirő Ferenc. – Üzletileg pedig elvárás, hogy az egyetemekről kikerülő szakemberek számára már ne legyen kérdéses az ipari digitalizáció szükségessége. Ez hosszú távon a mi üzleti lehetőségeinket is javítani fogja, hiszen már nem arról fogunk napokig, hetekig egyeztetni, hogy egyáltalán megéri-e digitalizálni a tevékenységeket.”

Az S&T University 4.0 Program tartalma

A negyedik ipari forradalom soha nem látott kihívások elé állítja az ipart és az oktatást egyaránt. Döntő fontosságú, hogy mindkét terület szereplői a lehető leggyorsabban hajtsák végre a digitalizációs átállást, annak érdekében, hogy Magyarország az átalakulás nyertese lehessen. Az S&T University 4.0 Program katalizátorként működhet ebben a folyamatban, felgyorsítva a kétirányú tudástranszfert az ipar és az egyetemek között.

A Programot az S&T szoftver partnereivel szorosan együttműködve, azok egyetemi programjaira és felajánlásaira támaszkodva, azokat a magyarországi egyetemek igényeire adaptálva alakította ki öt éves időtartamra. Az S&T partnereivel karöltve ipari digitalizációs szoftvereket adományoz az egyetemeknek, ezen felül vállalja a tanárok továbbképzését az új szoftverekre. A Programban ezen belül kiemelt támogatást élveznek az egyetemek járműépítő csapatai.

A Programban résztvevő szoftverpartnerek és az általuk felajánlott szoftverek:

  • Altair Inc.: Altair HyperWorks™ (professzionális, átfogó végeselemes szimulációs szoftver, erőteljes Digital Twin funkcionalitással),
  • CoreTech System Co., Ltd.: Moldex3D® (vezető műanyag fröccs-szimulációs szoftver megoldás),
  • PTC Inc.: Creo® (csúcskategóriás, Ipar 4.0-ra felkészített, integrált CAD/CAM/CAE szoftver, erőteljes 3D-s nyomtatás, IoT, kiterjesztett valóság és generatív tervezés támogatással) és Windchill® (vezető, IoT-re felkészített a kollaboratív tervezést támogató termék életciklus kezelő szoftver technológia)
  • Visual Components Oy: Visual Components (következő generációs gyár- és robotszimulációs szoftver)

Az S&T University 4.0 Programban résztvevő egyetemek:

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem

Vélemények

“Biztosak vagyunk benne, hogy partnerünk, az S&T Consulting Hungary Kft. által életre hívott S&T University 4.0 Program keretében az Altair világszerte vezető szimulációs és optimalizációs eszközei a résztvevő egyetemek alapvető tananyagává válnak,” dr. Matthias Goelke, az Altair üzletfejlesztési és akadémiai szenior igazgatója.

„Az Ipar 4.0 megváltoztatja a világot, és az egyetemek kulcs szerepet játszanak az átalakulásban. Az S&T University 4.0 Program részeként a Moldex3D büszkén erősíti a vezető magyar egyetemeket az élenjáró műanyag fröccs-szimulációs szoftverével. Elkötelezettek vagyunk a hosszú távú kapcsolat építésében a magyar oktatási rendszerrel,” dr. Venny Yang, a Moldex3D elnöke.

“A PTC Academic közvetítőként összekapcsolja az ipari és az egyetemi világot, a professzorokat, az oktatókat és a hallgatókat annak érdekében, hogy megismerjék a jövő technológiáit. A mi küldetésünk a diákok és tanárok felkészítése az ipar következő generációjára, ahol a fizikai és digitális világ konvergál,” dr. Jordan Cox, a PTC Academic szenior elnökhelyettese.

“A Visual Components izgalommal várja a vezető magyar egyetemekkel való kapcsolat építést. Partnerünkkel, az S&T-vel közösem megcéloztuk, hogy bevezessük a hallgatókat az Ipar 4.0 világába, kiképezzük a diákokat a gyártási folyamatok fejlesztésére, és hozzásegítsük őket, hogy a pozitív változások élére állhassanak Magyarországon és globálisan is,” Patrik Buch Lund, a Visual Components ügyvezetője.

„A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az ország vezető műszaki oktatási intézményeként izgatottan várja a részvételt az S&T University 4.0 programban. Ez a lehetőség hozzásegítheti a fiatalokat, hogy ne csak kiváló szakemberekké váljanak, hanem szélesebb értelemben is képzetté,” Lengyel László, a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) igazgatója.

„A Debreceni Egyetem a régió első számú műszaki tudásbázisaként meghatározó szerepet játszik a térség gazdaságfejlesztésében. Az S&T több éve kiváló partnerünk, professzionális megoldásait széles körben használja az ipar. Az együttműködés révén, a szoftverek oktatásával erősítjük mérnökhallgatóink kompetenciáit, javulnak munkaerő-piaci esélyeik,” prof. dr. Pintér Ákos a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.

„A korszerű mérnöki tevékenység nehezen képzelhető el az Egyetemeken oktatott integrált tervezőrendszerek alkalmazása nélkül. A Miskolci Egyetem műszaki karai szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az S&T University 4.0 program keretében olyan átfogó képességű szoftvercsomag válik az egyetemen folyó műszaki képzés részévé, amely igen sokrétű, korszerű, az ipari tevékenységben nélkülözhetetlen tudásanyaggal ruházza fel a frissen végzett hallgatókat,” prof. dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora.

„Az S&T által biztosított szoftverekkel a kecskeméti Neumann János Egyetem a hallgatóinak még több tervezési platform használatát tudja megtanítani, ezzel tovább erősítve az ország leggyakorlatiasabb műszaki és informatikai képzésének színvonalát,” dr. Weltsch Zoltán a Neumann János Egyetem tudományos rektorhelyettese.

„Az S&T University 4.0 Programmal a Széchenyi István Egyetem képzési portfóliója korszerű, piacvezető digitális szoftvereszközökkel bővül. Hallgatóink, fejlesztő-verseny csapataink és oktatóink a termékfejlesztés és az ipari digitalizáció terén világszínvonalú megoldások használatával végezhetik munkájukat a gyakorlatorientált képzés során”, dr. Dóka Ottó, a Széchenyi István Egyetem kutatási infrastruktúráért felelős rektorhelyettese.

www.snt.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP CAREERS IN MARCH

LAUNCH CONTROL SPECIALIST

BIG TEST STAND PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

PROCESS PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST DRIVETRAIN & DRIVING DYNAMICS (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST ELECTRIC / ELECTRONICS (M/F/X)

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek