2021. május 13., csütörtök, 06:00
Címkék: árverés aukció autóipar autóipari beszállító DMG MORI forgácsolás használt gép megmunkálóközpont online platform online portál Surplex
A 1986-ban alapított francia Sicta-csoport alumíniumból készülő turbó-feltöltő kompresszorházak gravitációs öntésére és megmunkálására specializálódott. Európa második legnagyobb autóipari beszállítója ezen a területen. Partnerei között tudhatja többek között a Mercedes, a BMW, az Audi, a Jaguar, a Fiat és a Porsche márkák gyártóit is. Az autóipari átalakulások több szerszámgépet is eladólistára tettek, amiből most a magyar autóipari beszállítók is profitálhatnak.
A konszern három országban van jelen: Franciaországban, Magyarországon és Kínában. A Sicta cégcsoport egyetlen magyarországi gyáregysége egyben a csoport legnagyobb autóipari gyárának is számít. A felsőzsolcai turbógyárat 2007-ben egy zöldmezős beruházás keretein belül hozták létre. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város ipari és logisztikai parkjában található gyárban az elmúlt években egymás után jelentették be a milliárdos fejlesztéseket. Az új irodaépület és a raktárkapacitás mellett 2016-ban a gyártóberendezéseket is fejlesztették, mivel az akkori ágazati előrejelzések a turbófeltöltő-gyártás piacának 40 százalékos növekedését jelezték előre ötéves időtartamban.
Az élet azonban ismételten felülírta a várakozásokat. A globális jármű-értékesítés sokkal nagyobb visszaesést szenvedett el 2020-ban, mint a 2008/2009-es válság idején. Az év végén ugyan volt egy gyors felpattanás, hiszen a lezárások feloldásával mindig megjelennek a késleltetett vásárlások, de a 2019-es szintet legkorábban 2022-ben érheti el a globális autóipar. A koronavírus-járvány hatására csökkent a társasági események száma, így az autók átmenetileg kevésbé számítanak státuszszimbólumnak. Így a prémium szegmens ideiglenesen visszaszorulhat, az elektromos autózásra való áttérés viszont még nagyobb lendületet kaphat.
Az eredetileg forgácsolásra szakosodott Sicta a turbófeltöltők gyártása révén sajátította el a gravitációs öntészet és ezzel együtt a homokmaggyártás minden csínját-bínját. A felsőzsolcai gyárban is ezen három technológia található meg. A forgácsolást nagyrészt négytengelyes SW megmunkálóközpontok végzik egy öttengelyes megmunkálóközponttal és két DMG MORI eszterga- és maróközponttal kiegészítve.
A négytengelyes SW megmunkálóközpontok továbbra is hozzák az autóiparban elvárt pontosságot és megbízhatóságot
„A DMG MORI gépek munkáját adó projektek kifutottak. A fő portfóliónkat alkotó termékeink, illetve a kilátásban lévő új projektek inkább a négy- és öttengelyes megmunkálóközpontokra valók, a két DMG MORI gép tehát egy ideje már kihasználatlanul áll a csarnokban – mondta el Timkó Péter, a Sicta Kft. ügyvezető igazgatója. – Az SW gépparkból értékesítésre szánt öt szerszámgép pedig gyakorlatilag a vállalat első gépeit alkotta, itteni pályafutásukat befejezték. Szeretnénk gyártóterületet felszabadítani, mert egy új technológia, a nyomásos öntészet bevezetését készítjük elő. Ez döntés előtti fázisban van, de az üres gyártóterületre mindenképpen szükségünk lesz, a gépek tehát eladósorba kerültek.”
„Évente hozzávetőlegesen 600 000 öntvény alkatrészt állítunk elő, amihez külső partnerektől is vásárolunk öntvényeket, így a gyárban mindent egybevetve 700–800 ezer alkatrészt munkálunk meg ebben az évben. A koronavírus-járvány kitörése előtt minimum kétszer ekkora számokat mondhattam volna – jelentette ki Timkó Péter. – A járványnak is köszönhető, hogy a két DMG MORI gépen futó projektek is néhány hónappal korábban futottak ki, mint ahogy eredetileg terveztük – a felhalmozott raktárkészlet valószínűleg már elegendő lesz az ügyfelek számára. 2018-ban még hétfőtől vasárnapig folyamatos műszakokban ment a termelés, és 2019 második felében álltunk át a hétfőtől péntekig tartó munkarendre három 12 órás műszakkal, ami jelen pillanatban is működik.”
A keveset futott gépek továbbra is hozzák az autóiparban elvárt pontosságot és megbízhatóságot
Az autóipar megtorpanása, illetve hosszú távú átrendeződése abszolút mértékben meghatározza a gyár jelenlegi lehetőségeit. Az autógyárak az elektromos, illetve a hibrid hajtású modellekre összpontosítják a fejlesztési erőforrásokat. A belső égésű motorok fejlesztése, ha meg nem is állt, de lényegesen kevesebb figyelmet kap.
„Ezért is nyitunk a nyomásos öntészet irányába. Jelen pillanatban 100 százalékban autóipari beszállítók vagyunk, de a jövőben ezen változtatni szeretnénk – fűzte hozzá az ügyvezető igazgató. – Az olyan ágazatok, mint például a kéziszerszámgyártás vagy a gázipar, legalább akkora piaci volumennel kecsegtetnek minket, mint az autóipar. Az átmeneti helyzetben pedig nyitottak vagyunk a bérmegmunkálásra is.”
A DMG MORI CTX beta 1250 TC gép a Piactéren kerül értékesítésre
A szerszámgépekhez egy dedikált karbantartócsapat tartozott, akik kizárólag ezekkel a gépekkel és a periferiális berendezésekkel foglalkoztak. Mondani sem kell: tervszerűen és megelőző jelleggel. A pótalkatrész-ellátást egy indirekt raktár biztosítja, melyben a beszállítók nagy része konszignációs készletet üzemeltet. A berendezésekbe eredeti alkatrészek kerültek, tehát minden gép továbbra is hozza az autóiparban elvárt pontosságot és megbízhatóságot.
Tételszám |
Gyártó |
Modell |
Gyártási év |
Leírás |
1 |
SW GmbH |
BAS 03 - 22 |
2007 |
CNC megmunkálóközpont |
2 |
SW GmbH |
BAS 03 - 22 |
2007 |
CNC megmunkálóközpont |
3 |
SW GmbH |
BAS 03 - 22 |
2007 |
CNC megmunkálóközpont |
4 |
SW GmbH |
BAS 03 - 22 |
2007 |
CNC megmunkálóközpont |
5 |
SW GmbH |
BAS 03 - 22 |
2007 |
CNC megmunkálóközpont |
6 |
DMG |
CTX beta 1250 TC |
2012 |
CNC eszterga- és maróközpont |
8 |
|
|
|
Különböző típusú forgácsolószerszámok |
9 |
MLX |
STP MH 400w |
2017 |
60 db ipari lámpa |
10 |
Röhm |
RM684 |
n.a. |
Hidraulikus tokmány |
11 |
Röhm |
KBF-N 250/3 |
n.a. |
Hidraulikus tokmány |
12 |
Logotech |
Tiliting Table 90 deg |
2017 |
Öntőgép |
13 |
Logotech |
Tiliting Table 90 deg |
2017 |
Öntőgép |
14 |
Senator Technology |
HD4-S |
2008 |
Öntőgép |
„A Surplex GmbH-val személyes ismeretség alapján kerültünk kapcsolatba. A gyáralapítás óta most először kerültünk olyan helyzetbe, hogy gépeket értékesítünk – korábban csak beszerzésre volt példa – mondta Timkó Péter. – Az online aukció lehetőségét sem ismertem, de teljes mértékben átláthatók a portál által nyújtott előnyök. Olyan partnerekhez is el tudunk jutni a világ minden táján, akik azt sem tudják, hogy létezik egy Sicta nevű vállalkozás, a gépünkre azonban szükségük lehet. Nem elvárás, hogy a DMG MORI CTX gamma 1250 TC géphez hasonlóan minden berendezésre azonnal akadjon vevő, de három-öt hónapos távlatban ki akarjuk üríteni a területet.”
A Surplex javaslata értelmében minden géphez meghatároztak egy minimál- és egy célárat, ami alatt nem szeretnék értékesíteni a gépeket. A Surplex azt is felajánlotta, hogy megvásárolja a gépparkot, de a Sicta a tulajdonosokkal közösen az árverés mellett döntött a magasabb ár reményében. Nagyon jó tapasztalat volt egy DMG MORI CTX gamma 1250 TC gép gyors értékesítése, azt ugyanis azonnal el tudta adni a Surplex, így nem is szerepel a mostani aukciós kiírásban.
„A másik német szerszámgép, a DMG MORI CTX beta 1250 TC gép a Piactéren kerül értékesítésre. A Piactéren nincsenek árak feltüntetve, aki tehát érdeklődik a berendezés iránt, az kapcsolatba lép a Surplexszel, és így kér ajánlatot. A Piacteret az értékesebb vagy adott esetben bonyolultabb berendezések számára tartjuk fenn – tette hozzá Maxence Dutat, a Surplex GmbH országmenedzsere. – Az SW BAS 03–22 gépek és a szerszámok normál aukción lesznek értékesítve. A gépet megvásárló cégek sok esetben a hozzájuk tartozó szerszámokat is megveszik.”
Molnár László