Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.
Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét – melyre a világ 35 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek – az idén szeptember 13-18. között rendezték meg a hollandiai Leidenben.
Az element14 közösség lehetővé teszi a tagjai számára, hogy megnyerjék a Raspberry Pi nagyobb, fali panelként is használható élethű mását, a PiMassive-t. A pályázókat arra kérik, hogy legyenek kreatívak pályázatukban, és fejezzék ki, miért szeretnék ezt az egyedülálló díjat elnyerni.
A Magyar Ipari Célgép Nagydíj zsűrije kiválasztotta 2022-ben a legjobb célgépgyártókat. A paletta nem teljes, hiszen nem nevezett az ország összes célgépgyártója, de azt garantálom neked, hogy akiket szigorú szakmai szempontok alapján a zsűri az idén a legjobbakként jelölt meg, azokkal a gépgyártókkal érdemes együtt dolgoznod, ha gépet kell beszerezned vagy fejlesztened.
Idén rekordmennyiségű jelentkező vett részt az eseményen, akik értékes jutalomban részesültek.
Az új Arduino-központú tervezési kihívás arra ösztönzi a közösség tagjait, hogy olyan projekteket hozzanak létre, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a világra
De hogyan lesznek jó ügyfeleink? Jó munkáink? Hogy mutassuk meg az ügyfeleknek, amit tudunk? A hírnévhez nemcsak teljesítés kell, hanem érdemes tenni is azért, hogy megismerjenek bennünket mint gépgyártókat, hogy azokkal a megrendelőkkel dolgozzunk, akikkel szeretnénk. Egyáltalán nem mindegy, milyen munkákkal van tele a naptárad! Ezért van szükséged figyelemre! Fontos, hogy adj hírt a tudásodról!
A jelenleg használt, leghosszabb ideig működő Raspberry Pi alkalmazás megtalálásáért folyó globális verseny 10 főnyereménycsomagot tartalmaz, amelyek 10 Raspberry Pi Picot és egy Pi NoIR 8MP kamerát tartalmaznak.
A szabványos gépelemek globális specialistájaként ismert norelem által szervezett Engineering Newcomer Award 2021-ben ünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját, és díjazta az iparág ígéretes tehetségeit.
Idén második alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb ipari célgép versenyét, amelyre az egészen egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel is várják a nevezéseket. A szakmai zsűri értékelése alapján a 6 kategória első helyezettjei előtt értékes lehetőségek nyílnak és nívós díjat vehetnek át a Gépész Szalonban 2022. május 31-én, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj eredményhirdetőjén.
A terméktervezők és a mérnökök 2022. március 18-ig vehetnek részt a globális IoT-felmérésben, amivel egyben az iPad Pro és az Amazon ajándékutalványokért is versenybe szállnak.
Mi lehet motiválóbb egy fiatal tehetség számára annál, hogy a szakmák Világbajnokságán mérheti össze a tudását az adott mesterség krémjével? A páratlan és páros években felváltva megrendezett Euroskills és Worldskills versenysorozatokba immár a robotika is felvételt nyert, a FANUC szerepvállalásának köszönhetően az átlagosnál ráadásul jobb esélyekkel készülhetnek a magyar versenyzők. 2021. november 26-án az is kiderült, kik mutatják majd be a magyar hallgatók robotikai felkészültségét Shanghajban.
A közösség tagjait arra ösztönzik, hogy vegyenek részt egy hordozható elektronikáról szóló Halloween jelmezversenyen
Az Avnet által létrehozott element14 közösség egy szórakoztató tervezési kihívással folytatja a Summer of FPGA ünnepséget, hogy tesztelje és demonstrálja a közösség tagjainak nyáron szerzett készségeit.
A „Build Inside the Box” versenyzői egy olyan megmérettetésen vettek részt, amely hasonló volt az Food Network „Chopped” konyhai kihívásához, amelyben a séfeknek ízletes ételeket kell készíteniük adott alapanyagok felhasználásával.
Átadták az ITM-ben a 2020. évi Innovációs Nagydíjat, melyet Orbán Gábor a Richter Nyrt. vezérigazgatója vett át Schanda Tamás, miniszter-helyettestől. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2020. évi gazdasági eredmény. A többi díjazottról és további 52, innovációnak elismert pályázatról szóló kiadvány a következő linken nyitható meg.
Erre megérte várni. Régen voltam egy annyira jó hangulatú szakmai rendezvényen, mint amilyenre a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021 díjátadó szakmai napja, a Gépész Szalon sikeredett. A városligeti Millennium Házában június 28-án megrendezett ipari célgép verseny fináléjában 74 pályázatból választották ki a legjobbakat. Az idei kiírásban az erőműmosó célgéptől a túródesszert-gyártósorig számos hazai fejlesztésű innovatív mérnöki munka méretette meg magát. A zsűri többek közt a tervezési munka korszerűségét és a gép piaci versenyképességét is vizsgálta, mielőtt döntést hozott volna a nyerteseket illetően.
A résztvevők értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, valamint számos kiváló termékhez juthatnak hozzá kedvezményes áron.
Az idei Regeneron International Science and Engineering Fair-t (fiatal tudósok olimpiája) 2021. május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan, és a napokban tették közzé az eredményeket. Hargitai Sára matematikai projektjével 500 $-os 4. díjat kapott, Ecsedi Boglárka pedig IT projektjével az IEEE Foundation 400 $-os 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal. Mindketten a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjei voltak tavaly.
A megnövekedett termelési igény miatt üzemi fejlesztésre készülsz, új célgépre van szükséged. Az igényed speciális, a feladat egyedi. Kicsi az esély arra, hogy létezik rá célgép, ezért terveztetned és gyártatnod kell. Hogyan találod meg a feladatra legalkalmasabb tervezőt és kivitelezőt? Kutatsz az interneten, esetleg megkérdezel szakmabelieket, akik rálátnak a gépgyártó szektorra. A kérdésedre érkezhet jó válasz, amellyel megtalálod a megfelelő kivitelezőt – vagy nem. Jóllehet, kerül egynéhány kontakt, de hogyan fogsz meggyőződni arról, hogy valóban közülük kerül majd ki a gyárad, üzemed megépítője?
Az Enterprise Group, a magyarországi CAD/CAM/PLM piac meghatározó szereplőjeként küldetésének tartja a gépészeti tanulmányokat oktató, közép- és felsőoktatási intézmények tanárainak, valamint hallgatóinak folyamatos képzését. A különböző eseményekből, lehetőségekből álló éves tevékenység 2020-ban állt össze egy komplex programmá.
Örülök, ha az egyik szemöldököd feljebb ugrott a kérdésemre! Hiszen te gépgyártóként pontosan tudod, hogy mire vagy képes, és nemhogy a piac diktál neked, hanem te válogatod meg a piacodat.
Megkérdeztem gépgyártó ügyfeleimet, hogy mi a helyzet 2021 elején a gépiparban, és kétféle képet mutattak nekem: egy részük alig győzi a munkát, küzd a szállítási határidők betartásával – ők jellemzően nagyvállalatoknak, autóipari vállalatoknak szolgáltatnak, hosszú időre látnak előre.
Van egy lehetőség, amellyel 2021-ben célgépépítőként, tervezőmérnökként, gépgyártóként egy kattintással ismertté válhatsz, megmutathatod a jól teljesítésedet, a kiváló gépedet úgy, hogy számos szakmai érdeklődőt elérsz, és nem teszel érte mást, mint mesélsz a gépedről, a tervedről, a prototípusodról olyan helyen, ahol kíváncsiak rád. Olvass tovább!
Mivel a koronavírus járvány még mindig milliók életét befolyásolja szerte a világon, Halloween ünnepe várhatóan nagyon más lesz majd idén. A háztól házig járás lehetősége sokak számára ijesztő, ha nem egyenesen veszélyes programmá vált.
A nonprofit szervezetek számára idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már tizenegyedik alkalommal írta ki az InnoMax-díj pályázatát, amelynek fókuszában továbbra is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll, de most először helyet kap benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is. A díjak odaítéléséről a neves zsűri dönt, de egy civil szervezet ez alkalommal is a nagynyilvánosság szavazataival juthat jelentős támogatáshoz.
Szeptember 17-én rendezte meg először a MOHAnet Mobilsystems Zrt. az IoT Live Show-t Budapesten, amelyen 14 hazai vállalat mérte össze legújabb IoT fejlesztését. A szakmai versenyen számos izgalmas M2M fejlesztést láthatott a közönség, a legjobb IoT megoldásért járó fődíjat az IoT Hungary Zrt. nyerte. Különdíjas lett a Clico Hungary, az AgroSense és a Waterscope Monitoring.
A FANUC Olimpia – Robotikai Verseny a hivatalos válogatója az Euroskills és Worldskills szakmák versenyének, melyeken először fog szerepelni a robotika, mint külön szakma. És mostantól magyar versenyzőnek is szurkolhatunk!
Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hét innovációs díj kerül átadásra, március 27-én az Országházban, azon társaságok számára, melyek 2020. február 12-ig beadják jelentkezésüket.
Az unikornisok (az egy milliárd dollár értéket meghaladó értékű vállalkozások) következő generációját kutatja új pályázati programjával, a PowerUp! Challenge-dzsel az InnoEnergy Kelet-Közép-Európában.
Nagy várakozás előzi meg az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idényét. A 14 állomást számláló versenysorozat helyszínéül a világ 12 nagyvárosa szolgál majd, köztük a szaúd-arábiai Diriyah ősi települése, ahová a sorozat november 22-én és 23-án ismét visszatér. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó fejlemények valóságos áradatával induló új idény a Formula-E versenyek gyors ütemben növekvő látogatottságának lendületére és az elektromos járművek használatának globális szinten érzékelhető hirtelen felfutására alapoz.
2019. november 8-án Győr városa köszönthette 74 ország legügyesebb és legkreatívabb 8-25 év közötti robotprogramozóit az Olimpiai Sportparkban. A versenyen több, mint 420 csapat 1200 versenyzője bizonyíthatta tudását a világ minden pontjáról. Hazánkat összesen 6 csapat képviselte – minden kategóriában és korosztályban egy. A hétvége alatt közel 12.000 látogatót fogadott a rendezvény. Az Edutus Egyetem büszkén jelenti ki, hogy egy rendkívül sikeres és magas színvonalú világdöntőt tudhat maga mögött, amely hazánk történetében az eddigi legnagyobb oktatási és szakmai versenynek mondható.
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2019/20-as tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Országos IT Megmérettetést, amely a magyarországi IT szakemberek legnagyobb online szakmai versenye. „A gépezők viadala” szlogennel futó, hét héten át tartó játékos versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni. A verseny 20+1 kategóriájának feladatai a legmodernebb technológiák – így például az önvezető autók szoftvereinek programozása vagy a blokklánc rendszerek védelme – köré épülnek és elsősorban a résztvevők naprakész, alkalmazható tudását mérik. Az idei megmérettetésre azokat a még nem szakmabeli jelentkezőket is várják, akik szeretnék felmérni, hogy alkalmasak lennének-e a jövőben programozónak.
A Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyt (China Adolescent Science & Technology Innovation Contest) 1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. A verseny célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és a projekt munkát középiskolás diákok körében, tudományos és műszaki területen, és feltárja a tehetségeket. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról.
Tizenegy országból regisztráltak versenyzők a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságra, de idén is sikerült az Óbudai Egyetem Bánki Karának megtartani híd kategóriában felállított világcsúcsát a május 23-án az Óbudai Egyetemen megrendezett versenyen. Kilencedik alkalommal mérkőzhettek meg a hallgatók, ahol a 11 regisztrált országból 9 nemzet képviselte magát összesen 19 csapattal, 22 tésztahíddal. A világcsúcsot híd kategóriában továbbra is a Bánki Kar egyik csapata tartja 570,3 kilogramm teherbírással. A versenyzők 2019-ben is bebizonyították, hogy pontos tervezéssel óriási terhelést bírhat ki az egy kilogramm tésztából készült híd.
Az Idén 11 országból összesen 25 csapat méri össze mérnöki tudását, a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon, melyet május 23-án rendeznek meg az Óbudai Egyetemen. A nemzetközi eseménynek kilencedik alkalommal ad otthont az óbudai felsőoktatási intézmény.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Targoncakupa nevű ügyességi versenyt a hazai targoncások körében. A technikás, ugyanakkor játékos feladványokkal idén mintegy 250 magyar szakember – köztük 8 nő birkózik meg. De mi is ez a verseny, és miért választja egyre több hölgy ezt a nem éppen nőies szakmát?
2019. április 25-26. között rendezték meg Salgótarjánban „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt a Siemens PLM Software Smart Expert Partnere minősítéssel rendelkező graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum szervezésében. Az országos verseny döntőjébe jutott 16 diák a szervezők elmondása szerint már az iparban is megállná a helyét.
Tizenkettedik alkalommal, május 9-11. között rendezik meg Egerben a mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek versenyét, az immár az Emerson szervezésében megvalósuló Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt. A háromnapos eseményen a kitartásukról, az irányíthatóságukról és a gyorsaságukról tehetnek tanúbizonyságot az Emerson AVENTICSTM pneumatika komponenseivel épült járművek.
Az Invitech InnoMax Díjának középpontjában ebben az évben a nonprofit szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása állt. Az infokommunikációs cég pályázatán többek között egy animációs lézerprojektor terve, egy kórházi szolgáltatásokat értékelő online felület, illetve egy egészséges, környezettudatos táplálkozást támogató alkalmazás is a győztesek közt volt.
Április 5-én zajlott az Országos Solid Edge és Edgecam Verseny, mely 7. alkalommal került megrendezésre. Az ország különböző helyeiről, valamint a határon túli szakiskolákból jelentkező középiskolás diákok, az Enterprise Group PLM divíziója és NCT Akadémia közös rendezvényén versenyeztek az elsőbbségért és persze az értékes nyereményekért.
Budapest, 2019. április 10. – A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. Az ipari és tudományos területről érkező zsűriben helyet foglalt a Magyar Tudományos Akadémia egyik Kutatóintézetének tudományos munkatársa is.
Az április 13-án második alkalommal rendezi meg az Ikarus BSE Sporttelepen a Jövő Mérnökei Focikupát a PromoSport Kft, amely másfél évtizede foglalkozik élsport, illetve szabadidős sportesemények lebonyolításával.
A graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum meghirdeti „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt, melyre bármely nappali tagozatos diák (középiskolás, főiskolás vagy egyetemista – diákigazolvány bemutatásával) pályázhat!
Az Enterprise Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.
Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hat innovációs díj kerül átadásra, március 28-án az Országházban, azon társaságok számára, melyek 2019. február 13-ig beadják pályázatukat.
A 2018/2019. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 23 tagú szakmai zsűrije a beérkezett pályázatok 66%-át javasolta kidolgozásra. Összesen 116 fiatal folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért.
A verseny utolsó hónapjába lépve összeállt a robotika iparági, tudományos és politikai szakemberei alkotta zsűri. Az Epson büszkén jelenti be a 2018-as „Nyerjen egy robotot!” versenyének zsűrijét, amelyet Európa különböző részein, az iparág, a kutatás és a politika területén dolgozó öt szakértő alkot. Ők bírálják majd el az európai, közel-keleti és oroszországi pályázók számára most először meghirdetett versenyre beérkező pályázatokat, és a legjobbak Epson T sorozatú robotot nyerhetnek.
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2018/19-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.
Sipos Kristóf Balázs és Takács Zoltán nyerte el a szeptember 26-28. között Budapesten rendezett EuroSkills aranyérmét mechatronikában.
Az RS Components (RS) egy globális többcsatornás forgalmazó ma útjára indított egy tervezési versenyt a kivitelezői és gyártói közösséget tömörítő DesignSpark honlapján, amelynek keretében 1500 £ értékű RS termék nyerhető.
Újabb nívós elismerést nyert az Aventics Hungary Kft.: a Nemzetgazdasági Minisztérium által is támogatott „Év gyára 2017” versenyen a legfelkészültebb Ipar 4.0 gyár díjat érdemelte ki az egri vállalat.
Idén hat országból összesen nyolc csapat méri össze mérnöki tudását a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon, melyet május 24-én rendeznek az Óbudai Egyetemen. Immár nyolcadik alkalommal izgulhatunk a magyar csapatokért a versenyen, és van is miért, hiszen híd kategóriában a világcsúcsot hazánkat képviselve az Óbudai Egyetem Bánki Karának egyik csapata tartja. Több országból - például Romániából és Lettországból - is érkeznek visszatérő versenyzők, hogy ismét bemutassák mérnöki kreativitásukat, hogy pontos tervezéssel milyen hihetetlen terhelést bírhat ki egy 1 kilogramm tésztából készült híd.
Rengeteg innovatív megoldást, számtalan izgalmat és drámai pillanatot hozott a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, aminek idén is az egri Érsekkert adott otthont. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének 36 csapata állt rajthoz, s ezúttal magyar siker született: a kecskeméti Neumann János Egyetem Jok-Air csapata nyerte az "AVENTICS legjobb Pneumobilja" díjat.
Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének, 40 csapata csapat méri össze tudását a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Normál és szenior kategóriában, 3 versenyszámban állnak rajthoz az egyetemisták.
Idén szeptember 26-28. között Budapesten a EuroSkills versenyen mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és tehetségüket Európa legjobb fiatal szakemberei.
Kilenc ország, huszonkét műszaki egyetemének csapatai vesznek részt májusban a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen, ahol mérnökhallgatók által épített, sűrített levegő hajtású járművek csapnak össze technológia, valamint ügyesség terén az egri Érsekkertben. A diákok már megkapták igényelt alkatrész csomagjaikat az elmúlt hetekben, azonban az összeszereléssel párhuzamosan a versenyszabályzat ismeretét is igazolniuk kell a versenyzőknek, a pneumobilok működéséről pedig rövid videókat várnak még áprilisban a szervezők.
A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Egerben 2018. május 10-12. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt. Jövőre ötven, mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott jármű mérheti össze tudását az Érsekkertben. A diákok innovatív műszaki megoldásai, az izgalmas csaták és számos különdíj mellett, 2018-ban az egyetemi pontverseny, valamint az "AVENTICS Legjobb Pneumobilja 2018" díj nyertese is 1.000.000 Forintos jutalommal térhet haza.
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2017/18-as tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.
Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az egyik legnépszerűbb hazai innovációs seregszemlét. Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat. Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt pályázaton, két – a Business, valamint a Nonprofit és civil – kategóriában lehet indulni. A nevezési határidő: 2017. október 31.
A Magyar Innovációs Szövetség 2017. október 4-én, az Ericsson K+F Központjában 27. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból.
Megdőlt az eddigi, 2011-es világcsúcs TARTÓ kategóriában az Óbudai Egyetem RECCS Tésztahíd Építő Világbajnokságán. Az új rekordot az iráni Islamic Azad University csapata állította fel 666,3 kilogrammal, 55 kilóval meghaladva a korábbi csúcsot. HÍD kategóriában most nem született új világcsúcs, a legnagyobb terhelést kibíró hídszerkezetet idén az Óbudai Egyetem egyik csapata mutatta be, mely 421 kilogramm után reccsent össze. Mindkét kategóriában az Óbudai Egyetem tartotta és HÍD kategóriában tartja továbbra is a világcsúcsot.
Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny, melyet május 5-6-án rendeztek meg Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek jubileumi megmérettetésén hét ország, negyvenhat csapata mérte össze tudását. A tizedik versenyen külföldi siker született először a verseny történetében. Az AVENTICS legjobb Pneumobilja díjat a lettországi ″BEST-Riga″ csapat nyerte, miután két fő kategóriában is az élen végeztek.
Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben, május 5-6-án negyvennyolc csapat áll rajthoz a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Normál és szenior kategóriában, három versenyszámban mérhetik össze a tudásukat az egyetemisták.
Tizedik alkalommal szervezi meg az Aventics Hungary Kft. a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt május 5-6-án, Egerben. A tervdokumentációt ötvenkét csapat készítette el sikeresen, így félszáznál több jármű állhat rajthoz az egyetemisták jubileumi futamán.
Összesen hét innovációs díjat - köztük a Magyar Innovációs Nagydíjat -adják át az Országházban, március 29-én. A zsűri elsősorban a gazdasági mutatók - 2016-ban, az üzleti hasznosítás során elért többleteredmény vagy többlet árbevétel - alapján választja ki a legnagyobb jelentőségű sikeres innovációkat.
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2016/17-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével és a szponzorok támogatásával.
Szabó Zoltán, a 29 éves magyar fizikus nyerte a GE globális informatikai versenyét, amelyben a GE legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteniük a résztvevőknek. Világszerte több mint 1.000 IT szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba a Twitteren, hogy az informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak a játékban. A fiatal magyar szakember 2 hét alatt fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a 10.000 dolláros díjat, amelyet a GE annak a játékosnak ajánlott fel, aki elsőként fejti meg a kódot.
A szakmai díjak nem csupán az üzleti partnerek felé történő kommunikáció fontos, meggyőző elemei, de a dolgozói lojalitást is növelik – derült ki a European Business Award, hazai pályázóinak nyilatkozataiból.
Hatalmas fesztiválhangulat, az idei évad leglátványosabb futamai, nagyon sok család, szórakoztató gyermekprogramok és természetesen Kiss Norbi lenyűgöző sikerei. Ilyen volt az idei mogyoródi Kamion EB és Fesztivál augusztus 27-28. hétvégéjén.
A tavalyi év sikereit követően 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek. Az izgalmas versenyeket hangulatos családi programok, koncertek és egy látványos betétfutam, a BlancPain GT Series teszi még színesebbé.
Az Óbudai Egyetem az idén május 26-án hatodszor rendezte meg a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságot, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt.
A rendezvény célja: teret adni a műszaki egyetemek hallgatóinak, hogy egy világszintű verseny keretében megmutassák tehetségüket, gyarapítsák szakmai tudásukat, és nemzetközi szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki.
Negyvenhét levegővel hajtott jármű indulhat a hétvégi IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. Közel félszáz mérnökcsapat bizonyította bemutatkozó videóval, hogy pneumobiljuk üzemképes állapotban várja a május 6-7-i nagy megmérettetést. A járművek építése és a finomra hangolások szinte még mindenhol zajlanak, hogy izgalmas csatában dőlhessen el az egri Érsekkertben, hogy melyik csapat lesz 2016-ban a legügyesebb, valamint kié a legjobb idei léghajtány konstrukció.
Kiélezett küzdelemmel zárult a Bosch által három éve életre hívott Go-Kart, Go-Bosch! verseny, ahol nyolc felsőoktatási intézmény tíz csapata a Bosch termékeinek és innovatív technológiáinak felhasználásával intelligens gokartokat épített.
Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Egerben május 5-7. között a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, ahol mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek mérik össze tudásukat. Idén nyolc ország, ötvenkét csapatának nevezését fogadta el a szakmai zsűri, ezúttal már a külföldi járművek lesznek túlsúlyban.
A kölni igus GmbH, az energialánc-rendszerek, vezetékeik és tartozékaik vezető gyártója ötödik alkalommal adta meg a rajtjelet a „vector award“ versenyre. Ez alkalommal is olyan merész energia-hozzávezetési alkalmazások kerestetnek, amelyek sokoldalú energialáncokkal és vezetékekkel valósítanak meg.
A precíziós ipari eljárásokhoz használt Motoman-MH24 robot csapásról csapásra utánozza Isao Machhii világbajnok kardmester minden mozdulatát. A bemutató csúcspontjaként az ezer vágásból álló sorozat végére a világbajnokon már jól láthatóak a fáradtság jelei, míg a gép szemmel láthatólag készen áll akár újabb ezer vágásra is.
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2015/16-os tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.
Ez már komoly tradíció: idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Linde Targonca Kupa augusztus 28-án, Budapesten a Hungexpo területén.
Az 'Asia Student Supercomputer Challenge’ a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyén az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) diákjaival azonos díjat kapott a Miskolci Egyetem informatikus csapata.
Az ívhegesztés egy csodálatos szakma, amelynek jelentőségét a kívülállók alig érzékelik. Az életünk során ipari remekművek vesznek körül bennünket, amelyek mind magukon hordozzák a hegesztők keze nyomát. A felhőkarcolókban, járművekben, hidakon vagy vidámparkokban habozás nélkül rájuk bízzuk az életünket.
Az ipari cégek számára meghirdetett Creo modellezési versenyre rengeteg különleges pályamű érkezett.
A hazai műszaki oktatás legígéretesebb diákjai csapnak össze április 18-án, szombaton, a Papp László Budapest Sportarénában a Go-Kart, Go-Bosch! már hagyományosnak tekinthető megmérettetésén.
A hazai műszaki oktatás legígéretesebb diákjai csapnak össze április 18-án, szombaton, a Papp László Budapest Sportarénában a Go-Kart, Go-Bosch! már hagyományosnak tekinthető megmérettetésén.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője kihirdette azt a 100 csapatot, amely bejutott a városok innovatív energiagazdálkodási megoldásainak témájában rendezett Go Green in the City nemzetközi esettanulmányi verseny elődöntőjébe. A vállalat munkatársaiból álló zsűri április 17-én választja ki a döntőbe jutó 12, egyetemi hallgatókból álló csapatot, akiket Párizsban lát majd vendégül júniusban.
Az S&T Consulting Hungary Kft. ez évben is meghirdeti az országos Creo CAD modellezési versenyt felsőoktatási intézmények tanulói részére. A verseny komoly hagyományokkal rendelkezik. Minden évben nívós pályaművek érkeznek a versenyre, és a hallgatók rendre komoly szakmai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot.
Nem szokatlan, hogy a Bosch minden tavaszkezdéskor izgalmas kihívásokkal és nagyszabású projektkísérletekkel pezsdíti fel a mérnökhallgatók idegsejtállományát. A tavalyi verseny óriási sikerének és népszerűségének köszönhető, hogy idén már kétszer annyi csapat készül az önjáró gokart építő versenyre.
2014. június 7-én először került megrendezésre a HAHN+KOLB Focikupa. A tornán az ország minden pontjáról 16 cég képviseltette magát, melyeket 4 darab 4 csapatos csoportba sorsoltak, ezek közül az 1-2 továbbjutott a legjobb 8 csapat közé, ahonnan egyenes kieséses rendszer vezetett a döntőig.
Magas színvonalat képviselő hegesztési versenyt hirdet a REHM Hegesztéstechnika azzal a céllal, hogy növeljék a szakma és a hegesztők iránti megbecsülést, remélve, hogy hagyományt teremthetnek.
Már hetedszer került megrendezésre a léghajtányok nemzetközi versenye.
Magyar résztvevője is lehet a Bosch World Experience világot bejáró csillagtúrájának
Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő.
Március 9-ig lehet regisztrálni az immáron negyedik alkalommal megrendezett, Magyarország egyetlen 24 órás rendszergazdai csapatversenyére, az INFOmaratonra.
Akadálypályán bizonyíthatják megbízhatóságukat és manőverező képességüket a műszaki egyetemen szombaton immár ötödik alkalommal megrendezett RobonAUT versenyen rajtvonalhoz álló önjáró kisautók.
A Schneider Electric negyedik alkalommal hirdette meg az innovatív városienergia-megoldásokra összpontosító Go Green in the City esettanulmányi versenyt. A vállalat nemzetközi elismertségének növekedését jellemzi a világ különböző tájairól – különösen a feltörekvő gazdaságokból – érkező diákok fokozódó érdeklődése az energiával kapcsolatos kérdések iránt.
Rendkívül ötletes gépezetek, reakciók tucatjai – december 12-én véget ért a Láncreakció tudományos verseny. A nyertes csapat 24 kémiai és fizikai reakciót kapcsolt össze.
Az IAESTE Hungary – Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének szervezésében rendezték meg a Mérnökfutam országos mérnökversenyt november 18-án és 19-én. A rendezvényre 23 csapat jelentkezett, az online forduló után ebből 8 birkózott meg az élő forduló feladataival. A kétnapos verseny végén az Óbudai Egyetem Buliii csapata vihette haza a 400 000 Ft-os támogatást.
Az immár harmadik éve sikeresen működő CHEMGENERATION.COM kémiai oktatóportál idén egy játékos versennyel igyekszik megmutatni az iskolás korú fiataloknak a tudományok szórakoztató oldalát.
A Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség idén is megrendezi a Hungaropack 2013 Magyar Csomagolási Versenyt, amely a csomagolás „Oscar-díjának” számító Worldstar nemzeti megmérettetése.
Az évről évre gyarapodó nemzetközi mezőnyben, immár öt ország 41 csapata mérte össze tudását és ügyességét a hatodik alkalommal, május 10. és 11. között Egerben megrendezett futamokon. A Bosch Rexroth „Drive & Control” filozófiájának jegyében lezajlott versenyen ismét új rekordok születtek. A végső győzelmet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapata mondhatja a magáénak, hiszen mostantól az ő járgányukat illeti a Rexroth Legjobb Pneumobilja cím.
Most május 11-én szombaton hatodik alkalommal rendezik meg Egerben a pneumobilok erőpróbáját, amelyen idén új versenyszám is debütál, hiszen az eddig megszokott kategóriák mellett ezúttal a Forma 1-es csapatoknál kulcsfontosságú, úgynevezett telemetrikus rendszert is tesztelik a mérnökhallgatók. Ha mindez a kívülről nem is látszik, azért kár kihagyni az eseményt - önmagában és hétvégi kirándulással is nagyszerű program.
Szujó Zoltán, a korábbi „száguldó riporter”, a Forma 1-es stáb kreatív producere és kommentátora a Bahreini és a Spanyol Nagydíj közötti pihenőben a Millenárison játszóterezik. A magyarországi Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere eseménysorozat keretében több száz mérnökhallgató készül arra, hogy próbára tegye innovációs észjárását, kreatív gondolkodását.
A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai április 6-án Szegeden. A végső győzelmet 2012-höz hasonlóan a műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg.
Világrekordra készülnek a magyar mérnökhallgatók: a valaha volt legtöbb lépésből álló Goldberg szerkezetet szeretnék megépíteni. Eddig Kalifornia vezetett.
Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.
Az Egyesült Államoknak és az EU-nak egyaránt elege van a kínai napelem-dömpingből. Elkezdődött a csatározás: a feljelentettek feljelentik a feljelentőket.
Újabb üzemanyagtakarékossági álomhatár átlépésére készül Megaméter-III elnevezésű szerkezetével a Kecskeméti Főiskola az energiatakarékos járművek egyik legrangosabb idei versenyén, a finnországi Nokia városban.
A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatói által épített járművek nemzetközi versenyét rendezik meg a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.
A Robert Bosch Power Tool Kft., Európa legnagyobb kéziszerszám gyára negyedik alkalommal rendezte meg Miskolcon, április 28-án, a Föld Napja alkalmából a saját tervezésű, környezetkímélő járművek viadalát, az Elektromobil versenyt.
Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen.
Thaiföldtől Svédországig, Lengyelországtól Görögországig több mint húsz nemzet makettkészítői mintegy 1200 alkotást vonultatnak fel a szombaton Mosonmagyaróváron nyíló nemzetközi makettkiállításon.
A kölni igus GmbH, az energialánc-rendszerek, vezetékeik és tartozékaik vezető gyártója harmadik alkalommal adja meg a rajtjelet a „vector award“ versenyre. Ez alkalommal is olyan merész energia-hozzávezetési alkalmazások kerestetnek, amelyek sokoldalú energialáncokkal és vezetékekkel valósítanak meg.
A közelmúltban sikeresen lezárult az 5. Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyre való nevezés. Összesen 44 csapat jelentkezett a jövő évi megmérettetésre.