"szerszámgép" címke cikkei:

Piacvezető gyártástámogató szoftvereket csak a célokat ismerve érdemes fejleszteni

Piacvezető gyártástámogató szoftvereket csak a célokat ismerve érdemes fejleszteni (Cikk)

A DMG MORI HEITEC Digital Kft. fejlesztőgárdája több alkalommal is ellátogathatott a DMG MORI szerszámgépgyártó pleszewi gyáregységébe, a FAMOT-ba, ahol termékeik felhasználását testközelből is megismerhették. A gyárlátogató turnusok „osztályfőnökeivel”, Harrer Ágnessel, Boros Ferenccel és Bagdi Attilával többek között erről is beszélgettünk.

Újra személyesen látogatható a TIMTOS kiállítás

Újra személyesen látogatható a TIMTOS kiállítás (Cikk)

A TIMTOS néven ismert Tajpeji Nemzetközi Szerszámgépipari Szakkiállítás 2023. március 6--11. között tér vissza az európai látogatók számára a Nangang Kiállítási Központ 1. és 2. csarnokában, valamint a TWTC 1. csarnokában. Az eddig regisztrált több mint 1 000 kiállító közel 6 100 standon mutatkozik majd be. A kiállítás grandiózusága nagyban annak köszönhető, hogy Tajvan a közelmúltban minden, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozást feloldott.

Minden, ami forgácsolás

Minden, ami forgácsolás (Cikk)

Győr jó keltetőnek bizonyult a rendszerváltás után. Több tanulmány kimutatta, hogy a lokális információ cseréje és terjedése fontos mechanizmus a vállalkozások technológiai fejlődése szempontjából. Az átterjedési hatás eredőjeként az észak-dunántúli megyékben az átlagnál sokkal fejlettebb ipari kkv-k nőhettek ki az óriások árnyékában. Erdős László, a Rother Metal Kft. ügyvezető igazgatója egy szerszámkereskedő cég életét mutatja be a hőskortól napjainkig.

Visszatért a világ legnagyobb fémipari házi kiállítása

Visszatért a világ legnagyobb fémipari házi kiállítása (Cikk)

A koronavírus-járvány legnehezebb időszakai után 2022. május 9–21. között tért vissza a DMG MORI hagyományos pfronteni házi kiállítása. Az olyan bevált termékek mellett, mint a vezető nélküli szállítórendszerek (AGV), a DMG MORI nem kevesebb, mint négy újítást mutatott be a mintegy 4 000 szakmai látogatónak: a Robo2Go MAX-ot, a MATRIS lightot, a PH Cell 2000-et és a PH 50-et.

Biztonsági tervezés már a szerszámgépeknél is

Biztonsági tervezés már a szerszámgépeknél is (Cikk)

Amikor a német Szövetségi Információbiztonsági Hivatal (BSI) legfelső szintű kiberbiztonsági riasztást ad ki, az komoly hírértékkel bír. A széles körben használt Log4j Java-könyvtár „kritikus sebezhetősége” „könnyen kihasználható” volt, és lehetővé tette „az érintett rendszer teljes átvételét” – írta néhány héttel ezelőtti figyelmeztetésében a BSI. A kiberbűnözők éppen erre várnak – és éppen ez sok cég rémálma.

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 4. rész

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 4. rész (Cikk)

A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?

Sikerrel zárt a TIMTOS x TMTS 2022 kiállítás

Sikerrel zárt a TIMTOS x TMTS 2022 kiállítás (Cikk)

Óriási sikerrel zárult a tajvani TIMTOS x TMTS 2022 szerszámgép-megabemutató. A kiállítás személyes jelenlétekkel járó részét Taipei Nangang 1. és 2. kiállítási csarnokában rendezték meg hat egymást követő napon, míg az online kiállítás március 21-ig tart nyitva. A kiállítás mindeddig több mint 40 000 online és offline látogatót vonzott Tajvanról és külföldről. Figyelemre méltó, hogy az online kiállítás több mint 20 ország és régió látogatóihoz jutott el.

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 3. rész

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 3. rész (Cikk)

A címben szereplő kérdőjel oka: a globális szerszámgéppiacra vonatkozó optimista forgatókönyvek mennyiben valósulnak majd meg a nagy autóipari kitettséggel és nagyrészt bérmunkai háttérrel jellemezhető magyar fémiparban?

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 2. rész

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 2. rész (Cikk)

A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?

Folytatódik a DMG MORI workshop sorozata! (Cikk)

Sikeres egyeztetésekkel zárult a DMG MORI februári Digital Workshop-ja, ahol kellemes légkörben, az ipar számára legrelevánsabb digitalizációs témákat vették górcső alá a szerszámgépgyártó szakemberei.

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 1. rész

Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 1. rész (Cikk)

A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?

Ez gyors volt: ősszel a pandémia előtti szintre rendeződött vissza a hazai szerszámgéppiac

Ez gyors volt: ősszel a pandémia előtti szintre rendeződött vissza a hazai szerszámgéppiac (Cikk)

2018-ban történelmi csúcsot döntött a globális szerszámgéppiac. Az autóipar gyengélkedése, valamint a vámháborúk 2019-ben mintegy 11 százalékos csökkenést eredményeztek, amit csak megfejelt 2020-ban a koronavírus-járvány. Magyarországon például mintegy 8 százalékkal dolgoztak kevesebbet a munkavállalók tavaly, mint 2019-ben, ami a gépértékesítéseken is nyomot hagyott. A jó portfóliót felépítő szerszámgép-kereskedők azonban mostanra maguk mögött hagyhatták a nehéz időszakot. Horváth Tamás, a jövőre 25 éves IC-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a portfólióépítés receptjét osztja meg a TechMonitor olvasóival.

Iparági éllovas cégekkel a fedélzeten nyit a TIMTOS x TMTS (Cikk)

Tajvan legnagyobb szerszámgép-bemutatója, a TIMTOS x TMTS 2022 február 21-26. között kerül megrendezésre Taipejben. A mintegy 5 200 standot több mint 900 kiállító cég tölti majd meg újdonságokkal, így Tajvan legnagyobb ipari kiállítás egyben a globális szerszámgépipar számára is az egyik legjelentősebb eseménynek számít majd.

Fémmegmunkáló gépek árverésen!

Fémmegmunkáló gépek árverésen! (Cikk)

40 darab csúcsminőségű, többségében újszerű állapotú szerszámgépet bocsátott internetes aukcióra egy Békés megyei multinacionális vállalat, ami kiváló lehetőséget biztosít vállalatok széles körének, hogy a legszigorúbb iparági sztenderdeknek megfelelő alapokra helyezzék gyártótevékenyégüket.

A megfelelő szerszám csak pár kattintásra van! Segít a HaasTooling.com oldal (Videó)

Minden képzett gépkezelő mellett kiváló szerszámok sorakoznak fel. A Haas pedig egy közvetlen és egyszerű csatornát hozott létre a kiváló minőségű forgácsoló szerszámok alacsony áron történő megvásárlásához. Minden szerszámhoz videók és forgácsolási adatok állnak rendelkezésre. Ha rákattintunk a kívánt szerszámra, egy videót tekinthetünk meg annak működéséről, beleérte az előtolásokat és a sebességet, a fogásmélységet, valamint az összes szükséges adatot, amikkel a szerszám megérkezésekor azonnal munkába is állíthatjuk azt.

Márciusban kezdhet el éledezni a kiállításszezon

Márciusban kezdhet el éledezni a kiállításszezon (Cikk)

A célegyenesbe fordultak a Tajpej Nemzetközi Szerszámgép-kiállítás (TIMTOS 2021) előkészületei. A világ első hibrid szerszámgépipari kiállítását március 15-20. között rendezik majd a szigetország fővárosában. A Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztési Tanács (TAITRA) és a Tajvani Gépipari Szövetség (TAMI), mint a szakvásár szervezői január 20-án egy globális sajtótájékoztatót tartottak az azt követő ügyvezető igazgatói CEO Panellel egybekötve.

Online aukción két hazai gyár eszközei!

Online aukción két hazai gyár eszközei! (Cikk)

Üzembezárás miatt korszerű gépek, berendezések, szerszámok és tartozékok kerültek kedvező áron internetes árverésekre az ózdi ABB gyárból. A licitálásra több részletben, az Intergavel Kft. online felületén keresztül nyílik lehetőség.

Élő DMG MORI Digital Event világpremierrel

Élő DMG MORI Digital Event világpremierrel (Cikk)

Virtuális élő közvetítéssel és kivételes digitális bemutatóteremmel ünnepli az ipari trendeket, új fejlesztéseket, illetve az innovatív termékeket és megoldásokat a DMG MORI.

Új finanszírozási megoldások a FANUC Hungary-től (Cikk)

A 2020-as év eseményei jelentősen megnehezítették a magyarországi vállalkozások mindennapjait, legyen szó kis-, közép- vagy akár multinacionális nagyvállalatokról. Azonban ebből a bizonytalan időszakból is profitálhatnak azok a proaktív cégek és vállalkozók, akik folyamatos fejlesztéseken gondolkodnak és nyitottak az újdonságokra.

Használt Mazak gépek online árverése!

Használt Mazak gépek online árverése! (Cikk)

Három magaas minőségű Yamazaki Mazak szerszámgépre lehet licitálni a Surplex új online aukcióján.

Új időpontban, új helyszínen és új vásári koncepcióval jelentkezik az Intertool

Új időpontban, új helyszínen és új vásári koncepcióval jelentkezik az Intertool (Cikk)

Minden megújul Ausztria gyártástechnológiai szakvásárában. Az Intertool most először Welsben kerül megrendezésre 2022. május 10-13. között. A vásárt szervező Reed Exhibitions a tartalmat tekintve is új utakra lépett.

Yamazaki Mazak Szerszámgépmúzeum

Yamazaki Mazak Szerszámgépmúzeum (Cikk)

A Yamazaki Mazak a szerszámgépek fejlődése, valamint az iparra és napjainkra gyakorolt hatása előtt tiszteleg az új, Japánban, Minokamóban alapított Yamazaki Mazak Szerszámgépmúzeummal.

A járvány berobbanthatja a gyártás digitalizálását

A járvány berobbanthatja a gyártás digitalizálását (Cikk)

A COVID-19 világjárvány világszerte komoly hatással van a feldolgozóiparra. Mivel modern korunkban a gépek váltak a gazdasági fejlődés és a haladás sarokköveivé, az országok felismerték az ipar korszerűsítésének szükségességét.

Megnyílt a Yamazaki Mazak Szerszámgép Múzeuma

Megnyílt a Yamazaki Mazak Szerszámgép Múzeuma (Cikk)

A Yamazaki Mazak a szerszámgépek fejlődése, valamint az iparra és napjainkra gyakorolt hatása előtt tiszteleg az új, Japánban, Minokamoban alapított Yamazaki Mazak Szerszámgép Múzeummal. A 2019-ben, a vállalat fennállásának 100. évfordulójának évében megnyitott múzeum bemutatja a szoros kapcsolatot a Mazak 100 éves történelme és a technológia fejlődése között.

Hütte hangulat évzáró kedvezményekkel

Hütte hangulat évzáró kedvezményekkel (Cikk)

Ismét százával látogattak el a gyártó cégek képviselői Törökbálintra a legújabb fémmegmunkálási és automatizálási megoldások megismerése, valamint az évzáró kedvezménynek kihasználása céljából. Az év utolsó FANUC-os ügyfélrendezvényét a társkiállítók széles körű kínálata tette teljessé.

Egy lépés a megalapozott befektetési döntések irányába

Egy lépés a megalapozott befektetési döntések irányába (Cikk)

Európában és Németországban továbbra sem rózsás a feldolgozóipar helyzete. De a METAV szakvásár 40 éves történelmében nem először fordul elő, hogy a gyártóknak gazdasági visszaesés idején kell egy régiókon átívelő platformot nyújtani.

Beszélhetünk feldolgozóipari válságról? (Cikk)

A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?

Beszélhetünk feldolgozóipari válságról? (Cikk)

A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?

Beszélhetünk feldolgozóipari válságról? (Cikk)

A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?

Beszélhetünk feldolgozóipari válságról?

Beszélhetünk feldolgozóipari válságról? (Cikk)

A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?

Maradtak még ütőkártyák a bizonytalan időkben?

Maradtak még ütőkártyák a bizonytalan időkben? (Cikk)

2019. szeptember 16-21. között 150 országból mintegy 117 000 gyártástechnológiai szakember látogatott el a világ vezető fémmegmunkálási szakkiállítására. A csarnokokat alapvetően pozitív hangulat uralta és sok kiállító cég kellemesen csalódott a standok a vártnál nagyobb forgalmában.

1.000 euró értékű extra támogatás az exportképes fémipari cégeknek

1.000 euró értékű extra támogatás az exportképes fémipari cégeknek (Cikk)

Csatlakozzon a sikeres magyar kiállítókhoz! Bővítse ügyfélkörét, lépjen ki a nemzetközi piacra!

Új értékesítő partner képviseli a Takumit Magyarországon

Új értékesítő partner képviseli a Takumit Magyarországon (Cikk)

A Takumi a Single Product Kft.-t vezető Singlár Sándor személyében olyan magyarországi partnerre tett szert, aki a szerszámgépek terén szerzett tapasztalatok mellett magas szintű értékesítési know-how-val és piaci ismeretekkel rendelkezik

Magyarország gazdasága gyorsabb iramban nő, mint az európai átlag

Magyarország gazdasága gyorsabb iramban nő, mint az európai átlag (Cikk)

Az Oxford Economics brit gazdaságkutató intézet tavaszi előrejelzése szerint a globális gazdasági növekedés 2019-ben várhatóan 2,5% lesz. A beruházások mértéke és az ipari termelés is 2,4%-kal fog növekedni. A szerszámgép-fogyasztás a 2019-es év tavaszi előrejelzése szerint azonban egy kicsit elmarad ettől, mindössze 2,3%-os növekedéssel lehet számolni. Az EMO Hannover 2019 kiállítás ebben a gazdasági háttérben kerül megrendezésre szeptember 16-21. között.

Alpesi nyitány a szerszámgépiparban (Videó)

70 high-tech géppel – köztük két világpremierrel – összesen 7 500 m2 kiállítótéren várta sok ezer látogatóját a japán-német gépgyártó óriás január 22-26. között a hagyományos pfronteni házi kiállításon. Az ötnapos rendezvényen mutatkozott be először a nagyközönség előtt a kompakt DMP 70 megmunkálóközpont, a LASERTEC 125 Shape lézergép, valamint az innovatív gyártási folyamatok, például az additív gyártás újdonságai.

Alpesi nyitány a szerszámgépiparban

Alpesi nyitány a szerszámgépiparban (Cikk)

70 high-tech géppel – köztük két világpremierrel – összesen 7 500 m2 kiállítótéren várta sok ezer látogatóját a japán-német gépgyártó óriás január 22-26. között a hagyományos pfronteni házi kiállításon. Az ötnapos rendezvényen mutatkozott be először a nagyközönség előtt a kompakt DMP 70 megmunkálóközpont, a LASERTEC 125 Shape lézergép, valamint az innovatív gyártási folyamatok, például az additív gyártás újdonságai.

Elismerés az okos gyártásért

Elismerés az okos gyártásért (Cikk)

Augusztus végén a Japán Management Szövetség Good Factory – Jó gyár – díjjal ismerte el a hazai piacon a Smartus Zrt. által képviselt japán Okuma Dream Site 2 nevű CNC-szerszámgépgyártó üzemét.

Az egész világon egyedülálló ORDERFOX.com gépbörze

Az egész világon egyedülálló ORDERFOX.com gépbörze (Cikk)

Az ORDERFOX.com gépbörze megjelenésével egy további platform-feature lett online elérhető. Stratégiai, globális partnerkapcsolataink gépgyártókkal és használtgép-portálokkal gondoskodnak folyamatosan az aktuális ajánlatokról.

2019-ben nyitja meg új szerszámgép múzeumát a Yamazaki Mazak (Cikk)

Az új múzeum, amely 2019 őszén nyílik meg, Minokamo városában található Japánban, a Yamazaki Mazak Optonics Corporation újonnan felújított földalatti gyárában, amely jelenleg a cég lézeres gyártási tevékenységének otthona.

Nem lankad a beruházási kedv Európában

Nem lankad a beruházási kedv Európában (Cikk)

Az AMB szeptember 18–22. között immár 19. alkalommal nyújt találkozási pontot a forgácsoló fémmegmunkálás szakértőinek. Több mint 1 500 kiállító mutatja be fejlesztéseit és innovációit a bruttó 120 000 négyzetméteres kiállítási területen.

Megkezdi működését a Mazak legújabb gyára, az Inabe

Megkezdi működését a Mazak legújabb gyára, az Inabe (Cikk)

A Yamazaki Mazak bejelentette, hogy az építési munkálatok lezártával az új Inabe Gyár, mely Inabe városban, Mie prefektúrában kapott helyet, megkezdte gyártó tevékenységét.

Év eleji átfogó innovációs bemutató

Év eleji átfogó innovációs bemutató (Cikk)

A Düsseldorfban február 20–24. között megrendezésre kerülő 20. METAV gyártástechnológiai kiállítás a hozzáadott értéklánc minden elemét tartalmazza majd. A kiállítás központi témái azonban továbbra is a fémmegmunkálás klasszikus területei – szerszámgépek, gyártási rendszerek, precíziós szerszámok, automatizált anyagáramlás, IT-támogatás, ipari elektronika stb. – maradnak.

Fémlemez-megmunkálás 100 000 négyzetméteren

Fémlemez-megmunkálás 100 000 négyzetméteren (Cikk)

A releváns iparági szegmensek (gyártók és beszállítóik) köré csoportosított témakörök, valamint a teljes folyamatszekvenciák bemutatása mellett a szervezők még nagyobb figyelmet fordítottak a kompozitanyagokra, a hibrid megoldásokra és a könnyűszerkezetes gyártásra.

DMG MORI Technical Press Conference, EMO Hannover 2017, 2017. szeptember 19. (Videó)

Hannoveri sajtótájékoztatóján a 2. pavilont teljesen elfoglaló DMG MORI a fémmegmunkálás és digitalizálás terén betöltött vezető szerepét kívánta demonstrálni.

Még nem kell temetni a hagyományos szerszámgépeket

Még nem kell temetni a hagyományos szerszámgépeket (Cikk)

Az egész világ a 3D nyomtatásról, az additív és rétegről rétegre építkező generatív technológiákról beszél. Mindazonáltal messze vagyunk még attól, hogy a hagyományos szerszámgépeket nyugdíjba küldhessük. Az EMO Hannover 2017 szakkiállítás az alternatív gyártástechnikai módszerek egész tárházát mutatja be a látogatóknak – de a kiállított gépek zöme még a hagyományos megmunkálási folyamatokra épül.

Az igazodási pont 2. rész

Az igazodási pont 2. rész (Cikk)

Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. Megkérdeztük a kiállítókat a kiállítás sikerességéről.

Lendületet vesz a gépipar az EMO évében

Lendületet vesz a gépipar az EMO évében (Cikk)

Az idei EMO Hannover 2017 szeptember 18-23. között kerül megrendezésre. Mint a fémfeldolgozó ipar világelső szakvására, a gyártás műszaki innovációinak és trendjeinek legfontosabb fokmérője. Egyúttal elősegíti a beruházásokat a szerszámgépgyártás, a gyártási megoldások és a termeléshez kapcsolódó szolgáltatások területén is. „Connecting systems for intelligent production“ mottóval mutatja be az EMO szervezője a VDW(Verein Deutscher Werkzeugmaschinenfabriken), a digitalizálást és a termelési folyamatok hálózatba kapcsolását mind a kiállítók, mind a látogatók számára.

NCT Nyílt Napok Taksonyban!

NCT Nyílt Napok Taksonyban! (Cikk)

Szeretettel meghívjuk Önt és Partnereit 2016. november 17-én és 18-án az NCT taksonyi Szerszámgépgyárában megrendezésre kerülő „Nyílt Napok”rendezvényére!

Úton az iSmart Factory felé

Úton az iSmart Factory felé (Cikk)

A Mazak bevezeti Önt a hálózatba integrált szerszámgépek gyártási rendszerébe és megismerteti annak előnyeivel... még ma.

Hobbiból hivatás

Hobbiból hivatás (Cikk)

Bármit is állítanak a tankönyvek és az üzleti magazinok, nincs kőbe vésve, hogy mi is az ideális módszer egy vállalkozás beindítására. És azoknak a vállalkozásoknak, amelyek végül sikeresek lesznek, egy része rendkívül szerény kezdetekből indul, bármiféle üzleti terv nélkül. Vegyük például a Haas Automation ügyfelét, a Lange CNC-t. A stuttgarti székhelyű cég, amelynek tulajdonosa és alapítója Jens Lange és felesége, Steffi nem teljesen a véletlen eredményeként jött létre, bár a kezdeti időkben alig volt több egy – rendkívül időigényes – hobbinál.

Modern épületbe költöztek a high-tech gépek

Modern épületbe költöztek a high-tech gépek (Cikk)

2016. május 11-én a világ első szerszámgép gyártó márkájának számító Yamazaki Mazak hivatalosan is megnyitotta 14. európai Technológiai Központját Magyarországon. A több napon át tartó rendezvénysorozatra több száz vendég látogatott el hazánkból és külföldről egyaránt.

Ennél több szerszámgép még nem volt!

Ennél több szerszámgép még nem volt! (Cikk)

Egy összességében kiemelkedő év után további jó kilátásokkal várják a szerszámgép- és precíziósszerszám-gyártók a 2016-os AMB-t. A fémmegmunkálás nemzetközi vására szeptember 13–17. között a teljesen egészében lefoglalt stuttgarti vásárterületen kerül megrendezésre. A kiállításon több mint 90 000 szakmai látogató részvételére számítanak.

Megújult a Haas nemzetközi webhelye, a HaasCNC.com

Megújult a Haas nemzetközi webhelye, a HaasCNC.com (Cikk)

A Haas Automation, Inc. nemzetközi webhelye átalakult és újraindult, csakúgy, mint a vállalat egyesült államokbeli webhelye, amely 2015 végén indult újra.

Magyarországon nyílik meg a Yamazaki Mazak 14. európai Technológiai Központja

Magyarországon nyílik meg a Yamazaki Mazak 14. európai Technológiai Központja (Cikk)

A világelső japán CNC gépgyártó cég, a Yamazaki Mazak a partnerek iránti elkötelezettségének és helyi támogatási filozófiájának újabb előrelépéseként bejelentette, hogy megnyitja a 14. európai Technológiai Központját Magyarországon.

Házi kiállítás Pfrontenben 2. rész

Házi kiállítás Pfrontenben 2. rész (Cikk)

A DMG MORI immár hagyományt teremtett pfronteni nyílt napjai idén is a modern gyártástechnológiák legújabb innovációinak „szezonnyitó” seregszemléje volt. A 2016. január 26–30. között megrendezett eseményen 7 400 m²-en összesen összesen 90 high-tech gépet lehetett megismerni működés közben.

Házi kiállítás Pfrontenben 1. rész

Házi kiállítás Pfrontenben 1. rész (Cikk)

A DMG MORI immár hagyományt teremtett pfronteni nyílt napjai idén is a modern gyártástechnológiák legújabb innovációinak „szezonnyitó” seregszemléje volt. A 2016. január 26–30. között megrendezett eseményen 7 400 m²-en összesen összesen 90 high-tech gépet lehetett megismerni működés közben.

A szerszámgépipar pótolná a szakképzett munkaerő hiányát (Cikk)

„Lehetőségek a gépészetben” a mottója a 2014. március 11–15. között megrendezésre kerülő METAV 2014 kiállítás fiatalokat célzó különleges bemutatójának, amelynek keretében a Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW) Ifjúságképző Alapítványa több mint 3000 iskoláskorú gyermeket és mintegy 1000 szakiskolai pedagógust és oktatót hív meg a METAV düsseldorfi kiállítására. Ennek elsődleges célja a fiatalok figyelmének felkeltése a gépészeti és műszaki szakképzés iránt, másodsorban pedig a tanárok és oktatók tájékoztatása a műszaki fejlődés gyorsaságáról a gyártástechnológia területén, valamint ennek az oktatást érintő következményeiről.

Motorokkal érkeztek a munkahelyek

Motorokkal érkeztek a munkahelyek (Cikk)

Az Opel Magyarország szentgotthárdi Flex motorgyár projektje keretében eddig 400 dolgozót vettek fel, és az év végéig további 60-nal nő a létszám - mondta Csontos Judit szóvivő. A létszám nagyobbik részét a következő két évben veszik fel, 2015-ig még további több száz munkatárssal bővül a létszám.

A századmillimétertől a mikronig

A századmillimétertől a mikronig (Cikk)

Üzemcsarnok-avatással ünnepelte huszadik születésnapját a Büttner és Társa. A legerősebb hazai szerszámgép-gyártó vállalat a nagymérető gépek előállításában kíván előre törni, és saját gyártási precizitását is tökéletesíti.

Van jövő a hazai gépgyártásban (Cikk)

Új üzemcsarnokot avatott fel Csornán az alkatrészgyártó Hantech cég, amely teljes egészében saját erőből fedezte a 150 millió forintos fejlesztés költségeit - áll a csornai székhelyű társaság hétfői közleményében.

F1 jegyeket sorsolnak ki szeptember végén (frissítve!)

F1 jegyeket sorsolnak ki szeptember végén (frissítve!) (Cikk)

Házi kiállítás keretében – szeptember 26. és 28. között – várja a Helvét Kft. és a Precitool Kft. azokat az ipari szakembereket, akik korszerű fémmegmunkálás új és megbízható technológiáit képviselő szerszámgépekre, szerszámokra és szerszámtechnika megoldásokra kíváncsiak.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP CAREERS IN MARCH

LAUNCH CONTROL SPECIALIST

BIG TEST STAND PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

PROCESS PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST DRIVETRAIN & DRIVING DYNAMICS (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST ELECTRIC / ELECTRONICS (M/F/X)

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek