"robot" címke cikkei:

Három az igazság!

Három az igazság! (Cikk)

Automatizálásból ötöst kapott a magyar ipar. Egyelőre csak a rendezvények szintjén, de ha a hazai automatizálástechnika öt meghatározó szereplőjén múlik, akkor hamarosan az ipari teljesítményünk is kiérdemli a jeles osztályzatot. Az Automatizálási Napok a feldolgozóipar forró témáit, mindenekelőtt az autóipar szerkezeti és technológiai átalakulását boncolgatva jelölte ki a fejlődés útját.

Óriási magyar siker! – 2. hely a Robotika Világversenyen (Cikk)

Az úszó laboratórium és a mobil kuka ezüstérme a Robotika Világversenyen.

125 év az innováció jegyében

125 év az innováció jegyében (Cikk)

Újabb mérföldkőhöz érkezett el a robotika világában a világpiacon és hazánkban is meghatározó szerepet betöltő KUKA. 125 év egy ember számára mindeddig elérhetetlen életkornak bizonyult, de a vállalkozások között is megsüvegelendő, amelyik eléri ezt a matuzsálemi kort. Az a vállalkozás egészen biztosan tud valamit. Hogy mit, arról Perity Gábor, a KUKA CEE GmbH Magyarországi Fióktelepének cégvezetője és Grósz László, a KUKA Hungária Kft. Kutatás-Fejlesztési Központ vezetője beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Csapj le az utolsó helyek egyikére! (Cikk)

A Lurdy házban megrendezésre kerülő Electrosub Konferencián és Kiállításon - 2023. október 11-12-én - ipari kiállítóink termékeinek és szolgáltatásainak gazdag választéka várja az érdeklődőket.

Digitalizáció és fenntarthatóság: ami a fémipart mozgatja

Digitalizáció és fenntarthatóság: ami a fémipart mozgatja (Cikk)

A 2023. július 4-i állapotok szerint 138 594 m2 nettó kiállítási területen 1 713 kiállítót (köztük két magyar céget) felvonultató EMO Hannover kiállításnak már a bemutatója is nagyszabásúra sikeredett. 10 héttel a fémipari világvásár megnyitója előtt több mint 30 országból 150 vállalatvezető és újságíró látogatott el Frankfurtba, hogy a bemutató impulzusokból leszűrhessék, mi fogadja majd a sok ezer szakembert szeptemberben Hannoverben. Az eseményre a TechMonitor is meghívót kapott.

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a WorldSkills Lyon 2024 versenyen

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a WorldSkills Lyon 2024 versenyen (Cikk)

A több mint 70 éves múltra visszatekintő Euroskills és Worldskills versenysorozaton 2024-ben minden eddiginél több, összesen 63 szakmában mérik össze tudásukat a legfiatalabb generáció versenyzői a tájkertészettől a mobil alkalmazások fejlesztéséig. Az Ipari Robotika (Robot Systems Integration) a 2019-es debütálásával a Worldskills egy viszonylag fiatal kategóriájának számít. Az Euroskills és Worldskills szakmai versenysorozatok egyik főtámogatójának számító FANUC oroszlánrészt vállalt abban, hogy a robotika bekerült a versenyszámok közé. A FANUC székházában évről-évre megrendezett FANUC Olimpia robotikai verseny ennek megfelelően mindig a következő évi Worldskills verseny válogatójának is számít.

Megkezdődött a határok lebontása

Megkezdődött a határok lebontása (Cikk)

A technológia átvitt értelemben sosem ismert határokat, a Central European Automation Holding (CEAH) megjelenésével pedig egy olyan szervezet jött létre, amelynek deklarált célja a határokon átnyúló együttműködés erősítése. A nemzetközi automatizálási szakértelem és a tagcégek egyesített tudása már a magyar ügyfelek számára is elérhető. A közép-európai automatizálási trendekről és a CEAH céljairól Slavoj Musileket, a CEAH igazgatótanácsának tagját, valamint Haraszti Róbertet, az Auware Engineering Kft. és az Antra ID Kft. üzletfejlesztési vezetőjét kérdeztük.

Idén is a legújabb gyártástechnológiákra fókuszál az EMO

Idén is a legújabb gyártástechnológiákra fókuszál az EMO (Cikk)

Az additív gyártásra, a csatlakoztathatóságra, az együttműködő robotokra és a fenntarthatóságra összpontosító négy közös standon élőben tapasztalhatják meg a legújabb trendeket. „Sehol máshol nem sorakoznak fel ilyen átfogóan az ágazat innovációi – mutatott rá Martin Göbel, az EMO-t szervező VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) kiállítás igazgatója a 2023. május 23-án Budapesten tartott sajtótájékoztatón. – Aki tehát szeptemberben Hannoverbe látogat, az ne hagyja ki az EMO közös, tematikus standjait sem.”

A jövő munkáskezei

A jövő munkáskezei (Cikk)

A kollaboratív robot (más néven cobot) egy olyan robot, amelyet arra terveztek, hogy biztonságosan segítse az embert meghatározott (általában ismétlődő) feladatok elvégzésében. Ezt a definíciót mindenki ismeri. De a cobotok haszna igazából akkor válik világossá, ha a saját üzemünkben nézünk körül és fedezzük fel azokat a munkafolyamatokat, amikre egyre nehezebben találunk egyre drágább munkaerőt, és még sosem gondolkoztunk el a feladat lehetséges robotizálásán. Enyedi Márta, az Universal Robots országmenedzsere most segít elindítani a közös gondolkozást.

Nemzetközi piacok karnyújtásnyira

Nemzetközi piacok karnyújtásnyira (Cikk)

Az iparágak gyökeres átalakulása, az emelkedő energiaárak, a rég nem látott inflációs számok és a klímaváltozás idején még fontosabbá vált, hogy naprakészek legyünk az ipari trendekkel és a vevői elvárásokkal. Jó hír is akad: Hannoverben erre egy időben, egy helyen is lehetőségünk akad!

ELECTROSUB 2023: előjelentkezés extra kedvezményekkel január 31-ig!

ELECTROSUB 2023: előjelentkezés extra kedvezményekkel január 31-ig! (Cikk)

A fenntarthatósághoz és a versenyképesség növeléséhez technológiai modernizációra van szükség. A pandémia okozta változások, az energiaválság kezelése, a hatékony, költségtakarékos működés biztosítása érdekében megnőtt az igény az innovatív technológiák iránt nemcsak a multik, de a kkv-k körében is. A digitális átalakulás a fejlődés zálogjává vált!

6 trend a robotizálás jövővel kapcsolatban - a MiR szemszögéből

6 trend a robotizálás jövővel kapcsolatban - a MiR szemszögéből (Cikk)

Az AMR flották bővülése az első trend, amelyet a jövőre nézve a MiR jósol. Egyre több olyan vállalat, amely már most belekezdett az automatizálásba, néhány robotról nagy AMR flottára fog bővíteni, ami évi 50%-os várható piaci növekedést eredményez. A gyártóknak az automatizáláshoz kell fordulniuk, hogy az alkalmazottakat az egyszerű feladatoktól – mint amilyen például az alkatrészek gyártósorok közötti mozgatása – nagyobb értéket teremtő munkák felé helyezzék át. Az Eurofound adatai szerint Kelet-Európában a feldolgozóipari vállalatok 39%-a szenved munkaerőhiánytól, ami egy termelést korlátozó tényezőt jelent.

Egyesül a Mobile Industrial Robots és az AutoGuide Mobil Robots

Egyesül a Mobile Industrial Robots és az AutoGuide Mobil Robots (Cikk)

A két Teradyne vállalat Walter Vahey vezetésével, a Mobile Industrial Robots (MiR) neve alatt egy autonóm mobil robot (AMR) beszállítóként folytatja működését, felgyorsítva a technológiai fejlődést és piacon elfoglalt vezető szerepet világszerte.

Robotizálás és automatizálás – a fémipar jövője

Robotizálás és automatizálás – a fémipar jövője (Cikk)

A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk – de fel lehet rá készülni. A 2022. november 17–18-án rendezett hagyományos Gyártásautomatizálási Napok során a fémipar hat meghatározó szereplője mutatta be azokat a megoldásokat, melyekkel egy energia- és költséghatékony, automatizált, egyedi alkatrészek gyártására is képes termelési rendszer építhető fel.

Ha számít a jó ár: használt présgépek és FANUC robotok internetes aukción

Ha számít a jó ár: használt présgépek és FANUC robotok internetes aukción (Cikk)

Sok szerszámgép van a piacon, de csak nagyon kevés kínál olyan kedvező vételi lehetőséget, mint az Intergavel december 15-ig tartó online árverésének tételei.

Feltáruló műhelytitkok

Feltáruló műhelytitkok (Cikk)

2022. november 8–10. között új fejezetéhez érkezett a Yamazaki Mazak őszi Nyílt Nap sorozata, ami idén a gépek és a megmunkálási folyamatok energiahatékonyságát javító lehetőségeket helyezte a középpontba. Az átfogó kínálatról a Nyílt Nap társkiállítói gondoskodtak, négy modern szerszámgép pedig élőben, megmunkálás közben is megtekinthető volt.

Magyar robotikai fejlesztés Hannoverben

Magyar robotikai fejlesztés Hannoverben (Cikk)

A termelékenység és a hatékonyság hagyományos módszerekkel már nem, csak automatizált rendszerekkel növelhető tovább. A 2022-es EuroBLECH szakkiállításon egy olyan magyar fejlesztés mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt, ami anyagilag és technológiailag is közelebb hozza a kis- és középvállalatokhoz a robotizált élhajlítás világát.

Intelligens robotokkal érkezik a jövő Budapestre

Intelligens robotokkal érkezik a jövő Budapestre (Cikk)

Budapest áruházaiba, bevásárló központjaiba, egészségügyi és ipari intézményeibe jövőre megérkezhet az intelligens robotok legújabb generációja. Megkezdhetik szolgálatukat, ami mögött világméretű innováció áll. Ezekkel a legmodernebb biztonságtechnikai védelmi megoldásokkal Magyarországon kizárólag a Bastion Group rendelkezik. Vezetőik sikeres megállapodásokat kötöttek októberben Dubajban, a Gitex Global szakkiállításon a világ legnagyobb robotgyártóival. Ennek köszönhetően hamarosan egy új, fáradhatatlan szereplőgárda lép a hazai munkaerőpiacra. Elkezdődik az az időszak, amikor emberek mellett robotok is vállalnak munkát a biztonsági piacon.

Robottal, vagy nélküle? Nem kérdés többé

Robottal, vagy nélküle? Nem kérdés többé (Cikk)

A 2022. október 6-án a szlovén határ túlsó oldalán fekvő Lendvára utazó 21 magyar szakember egyvalamiben biztosan egyetértett. A megnövekedett minőségi elvárások és a szakemberhiány következtében hegesztőrobotok nélkül ma már gyakorlatilag ellehetetlenülne a gyártás. A robothegesztésre fókuszáló szlovén VIRS rendszerintegrátor egy kézből szállítja ehhez a megoldásokat.

1 300 robotra szóló megrendelést kapott a FANUC

1 300 robotra szóló megrendelést kapott a FANUC (Cikk)

Az automatizálási specialista és ipari robotokat gyártó FANUC újabb jelentős megrendelést kapott a Volkswagen-csoporttól. A vállalat 2022-ben és 2023-ban összesen mintegy 1300 robotot szállít a csoport négy üzemébe, hogy támogassa az ottani termelést.

Újramelegítve még jobb?

Újramelegítve még jobb? (Cikk)

Hihetetlen, hogy egyetlen év alatt milyen fordulatokat hoz az élet, amik természetesen az iparban is éreztetik a hatásukat. Mozgalmak indulnak a változások sebességének lelassítására, de a megatrendek visszafordítása ritkán sikerül és még ritkábban jár pozitív hatásokkal. A hazai gyártástechnológia öt maghatározó szereplője inkább elébe ment a változásoknak.

ROBOTHEGESZTÉS NYÍLT NAP!

ROBOTHEGESZTÉS NYÍLT NAP! (Cikk)

Ismerkedjen meg a legújabb robothegesztő cellákkal, automata gyártóberendezésekkel és Ipar 4.0 alkalmazásokkal!

Automatizálási Napok – újratöltve

Automatizálási Napok – újratöltve (Cikk)

A 2021-es évet akár eseménytelennek is lehetne nevezni az idei fejlemények tükrében – ebből a szempontból akár vissza is sírhatjuk a tavalyi csendet. 2021-ben kevés kő csobbant az ipar állóvizébe, még kevesebb olyan, amit sziklaként is érdemes számon tartani. A szeptemberi Automatizálási Napok rendezvény mindenképpen ez utóbbiak közé tartozott. Tartson velünk a 2022-es folytatáson is, amely még a tavalyinál is nagyobb durranásnak ígérkezik!

KUKA világújdonságok a müncheni automatica 2022 kiállításon

KUKA világújdonságok a müncheni automatica 2022 kiállításon (Cikk)

Az ipar digitális átalakulásának meghatározó szereplőjeként a KUKA olyan termékeket és megoldásokat mutat be az automatica 2022 kiállításon, amelyek épp annyira erősek, mint amennyire könnyen használhatóak. Az új robotoktól a Digital Twin-ig a KUKA végre ismét élőben, személyesen mutathatja be újdonságait.

Az automatizálás új korszaka a mesterséges intelligenciával

Az automatizálás új korszaka a mesterséges intelligenciával (Cikk)

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulás évek óta része az ipari termelésnek – legalábbis elméletben. A mesterséges intelligencia gyakorlati megvalósításának lehetőségeit is górcső alá veszi a 2022. június 21–24. között Münchenben megrendezésre kerülő automatica szakkiállítás.

Többségi részesedést szerzett a Bosch Rexroth a Kassow Robots-ban

Többségi részesedést szerzett a Bosch Rexroth a Kassow Robots-ban (Cikk)

A Bosch Rexroth a gyártásautomatizálásba invesztál: A vállalat a koppenhágai (Dánia) székhelyű Kassow Robots ApS többségi részesedésének megvásárlását tervezi, amivel bővíti portfólióját a Jövő Gyára számára. A Kassow Robots ipari alkalmazásokhoz fejleszt és gyárt kollaboratív robotokat (kobotokat), két telephelyen, Koppenhágában és Prágában (Cseh Köztársaság) összesen 25 főt foglalkoztat. A Bosch Rexroth és a Kassow Robots 2022. március 18-án írta alá az erre vonatkozó szerződést. Mindkét fél megállapodott abban, hogy a vételárat bizalmasan kezelik. Az ügylethez a trösztellenes hatóságok jóváhagyása szükséges.

Sóskúton indult a fémipar rendezvényszezonja

Sóskúton indult a fémipar rendezvényszezonja (Cikk)

2022. február 22-24. között egy háromnapos rendezvénnyel nyitotta meg a Mazak a fémmegmunkálás idei rendezvénysorozatát. A bemutatóteremben az 5 tengelyes, illetve függőleges és vízszintes megmunkálóközpontokon kívül a fiber lézeres lemezmegmunkálás is helyet kapott, számos automatizálási megoldással körítve. A gépbemutatókat most is demómegmunkálások és egyéni konzultációk színesítették.

Elindult a német autógyár robotjainak és lineáris tengelyeinek harmadik körös értékesítése! (Cikk)

2022. március 1-ig lehet az autógyártásból származó, jó karban levő ipari robotokat árverés útján megszerezni a Surplex.com oldalon.

Robotizálna? Csapjon le az Audi gyár használt robotjaira!

Robotizálna? Csapjon le az Audi gyár használt robotjaira! (Cikk)

Magyarországon 2020-ban 10 ezer feldolgozóipari alkalmazottra 120 darab robot jutott, ami némi lemaradást mutat a 126 darabos világátlagtól. Idehaza az összes robottelepítés 55 százaléka az autóiparban történt 2020-ban, a megatrendek szerint tehát mind a robotsűrűség, mind a szektorális megoszlás erős növekedési potenciált sejtet. Robotizálni azonban most egyszerre gyorsan, olcsón és jól is tudnak a jól informált vállalkozások.

PGN-plus-P: a mérce mindig mérce marad. Csak akkor hiszünk a számoknak, ha mi magunk mértük meg azokat! (Videó)

Uwe Heinz a PGN-plus-P megfogó termékjellemzőire vonatkozó követelményekről és ezek teszteléséről beszél. A 34 éve a SCHUNK-nál dolgozó Uwe Heinz a megfogórendszerek minőségirányítási igazgatójaként a termékek minőségéért felel. Az átfogó tartóssági és terepi teszteket végző szakember viccesen kínzókamraként írja le műszaki laboratóriumunkat.Tekintse meg az alábbi videót, hogy bepillantást nyerjen a kínzókamra működésébe, amely az iparág számára legfontosabb terméktulajdonságokat vizsgálja.

SCHUNK EGP megfogó kis alkatrészekhez a PCR-tesztek kiértékeléséhez (Videó)

Teljesen automatizált kiértékelés robotokkal: öt elektromos kisalkatrész-megfogó a laboratóriumi alkalmazásban, két hattengelyes kollaboratív robottal. Ebből három megfogó a csöveket kezeli, kettő a csavaros kupakot tartja, amíg egy forgóegység nyitja és zárja a csövet a mintavételhez. Az új SoftGrip szoftver funkció pedig gondoskodik a vékony csövek kíméletes kezeléséről.

Eladók a német autógyár robotjai és lineáris tengelyei

Eladók a német autógyár robotjai és lineáris tengelyei (Cikk)

Már csak 2022. január 18-ig lehet az autógyártásból származó, jó karban levő ipari robotokat árverés útján megszerezni a Surplex.com oldalon.

Az automatizálás dallamai (Videó)

A @Fanuc Hungary stílusos karácsonyi jókívánságai! Élvezzük együtt az automatizálás dallamait!

Mesterségem címere

Mesterségem címere (Cikk)

Mi lehet motiválóbb egy fiatal tehetség számára annál, hogy a szakmák Világbajnokságán mérheti össze a tudását az adott mesterség krémjével? A páratlan és páros években felváltva megrendezett Euroskills és Worldskills versenysorozatokba immár a robotika is felvételt nyert, a FANUC szerepvállalásának köszönhetően az átlagosnál ráadásul jobb esélyekkel készülhetnek a magyar versenyzők. 2021. november 26-án az is kiderült, kik mutatják majd be a magyar hallgatók robotikai felkészültségét Shanghajban.

Nincs több kifogás! Már nem kihívás a befogás!

Nincs több kifogás! Már nem kihívás a befogás! (Cikk)

600 000 darab alkatrész legyártása már önmagában sem mindennapi ügy, de a többszöri megfogást igénylő geometria nagymértékben leszűkíti a szóba jöhető megfogás-technikai megoldások számát. Azért számít valaki kiemelt partnernek és integrátornak, hogy erre is azonnal tudja a választ. Az automatizált gépkiszolgálás hatékonyságáról Papp László, a Wamatec Hungary Kft. kobot termékmenedzsere beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Egy asztalnál a gyártásautomatizálás óriásai!

Egy asztalnál a gyártásautomatizálás óriásai! (Cikk)

Ismét személyesen. Alighanem sokak fejében fordult meg ez a gondolat, amikor átlépték a FANUC székházának küszöbét, és a kihalt bemutatóterem és a fertőtlenítőpontok helyett élettel teli csarnokot láttak, ahol minden kiállított gyártásautomatizálási megoldást kisebb-nagyobb embercsoportok vettek körül. A FANUC, a Lenze, az Euchner, a Turck és a Schunk által szervezett Automatizálási Napok már a „régi szép időket” idézték, a beruházási kedv pedig szintén bizakodásra ad okot.

Leszállították a 750 000. FANUC robotot

Leszállították a 750 000. FANUC robotot (Cikk)

A FANUC Corporation, a világ egyik legismertebb automatizálási beszállítója tovább erősíti piacvezető pozícióját azzal, hogy versenytársait túlszárnyalva 750 000. robotját értékesíti.

Foglaljon le találkozót egy automatizálási szakértővel (Cikk)

Találkozzon velünk az alábbi helyeken: Győr, Szeged, Pècs és Debrecen Foglaljon le találkozót egy automatizálási szakértővel!

Úgy indult újra a nyílt nap szezon, ahogy ősszel véget ért

Úgy indult újra a nyílt nap szezon, ahogy ősszel véget ért (Cikk)

2020. november 6-án sokadmagammal én is részt vehettem a GE-CO Hungary Kft. a CNC-esztergálás és a robotika újdonságait bemutató szakmai rendezvényén, mielőtt a hatósági korlátozások több mint fél évre ellehetetlenítették a hasonló események megtartását. A vírushelyzet csillapodásával azonban ismét adott a lehetőség, amivel élnek is azok a cégek, amelyeknek van a tarsolyukban elegendő innovációs erő.

A KUKA robotokkal díjazza a legszebb alkotásokat

A KUKA robotokkal díjazza a legszebb alkotásokat (Cikk)

Az idei gyereknap alkalmából megrendezett kampány során a KUKA robottal díjazza a kicsik által elkészített rajzok legjobbjait.

MES az ipari gyártási környezetben

MES az ipari gyártási környezetben (Cikk)

A Glaub Automation Kft anyavállalata, a Glaub Automation & Engineering GmbH, az automatizálás és az ipari szoftverszolgáltatások szakértője örömmel jelenti be, hogy a Critical Manufacturing legújabb szolgáltatási és referálási partnerévé vált. A Critical Manufacturing, amelynek székhelye Portugáliában található, irodái Németországban, az USA-ban és Kínában találhatók, a legkorszerűbb, az Ipar 4.0-ra kész MES (Manufacturing Execution System) szoftvert kínálják olyan csúcstechnológiájú komplex, diszkrét iparágak számára, mint például az elektronikai, a félvezető és az orvostechnikai eszközök gyártása.

Webinárium meghívó! – A világ legnagyobb teljesítményű elektromos vákuumos grippere: VGP20 (Cikk)

Az új VGP20 piacra dobásának alkalmából az OnRobot ingyenes webináriumot hirdet, március 12.-én 14 órától, ahol István Balázs, az OnRobot műszaki értékesítési menedzsere fogja bemutatni a piacon jelenleg elérhető legnagyobb teljesítményű elektromos vákuumos grippert.

Jövőkép 2030-ig

Jövőkép 2030-ig (Cikk)

Az elkövetkezendő tíz évben világszerte várhatóan több és több robot fog együtt dolgozni az emberekkel. Az automatizálás folyamatos térnyerésének pedig még több helyen lehetünk majd szemtanúi. Könnyen elérhető robotikai megoldások: ez röviden a KUKA hosszú távú célja. Ennek egyik fontos állomásaként a 2021-es digitális Hannoveri Vásáron a cég betekintést nyújt a jövő operációs rendszerének működésébe. Az új megoldás alapvető előnyei között mindenképpen megemlítendő az egyszerű használhatóság és az automatizálási rendszerek intuitív kezelhetősége, ami eddig csak a szakértők kiváltsága volt.

Intelligens gyártási megoldások európai premierje

Intelligens gyártási megoldások európai premierje (Cikk)

A fontos információk a pandémia esetén sem maradhatnak rejtve. Ennek érdekében kerül sor a Stäubli Robotics virtuális Innovációs Napjaira 2021. március 3-án és 4-én élő közvetítéssel és beszélgetéssel. A résztvevők számos angol vagy német nyelvű online foglalkozásra regisztrálhatnak.

Beelőzték a járműipart

Beelőzték a járműipart (Cikk)

2020-ban fordult elő először, hogy az észak-amerikai autóipar robotikai megrendeléseit megelőzték a többi iparágból származó megrendelések. 2020 negyedik negyedéve ráadásul a robotpiac második legjobb negyedévének bizonyult.

ABB robotpincérek szolgálnak fel a LEGO kockák otthonában

ABB robotpincérek szolgálnak fel a LEGO kockák otthonában (Cikk)

Az ABB tavaly májusban indította el „Kőbe zárt zene” (Frozen Music) című gondolatébresztő építészeti videósorozatát, mely innovatív épületeket és az azokat megálmodó építészeket mutat be a világ különböző tájairól. A sorozat következő része a dániai Billundban felépített LEGO House-t mutatja be.

Gigaberuházás keretében érkezik  a robotizáció a hazai villamossági piacra

Gigaberuházás keretében érkezik a robotizáció a hazai villamossági piacra (Cikk)

Egy közel 2 milliárd forintos beruházás keretében új logisztikai raktárközpontot épített a villamossági termékek kis- és nagykereskedelmével közel 30 éve foglalkozó Daniella Kft. A 2021. január elejétől működő 12 000 m2-es csarnok a hazai villamossági piac legfejlettebb és leginnovatívabb raktára lesz, amelyben egy robotizált rendszer optimalizálja, gyorsítja és pontosítja majd a logisztikai munkafolyamatokat.

2022 júniusára halasztották Észak-Amerika legnagyobb automatizálási szakkiállítását

2022 júniusára halasztották Észak-Amerika legnagyobb automatizálási szakkiállítását (Cikk)

Az Association for Advancing Automation (A3) bejelentésének értelmében 2022. június 6-9. között rendezik majd meg az Automate automatizálási szakkiállítást és konferenciát a detroiti TCF Centerben.

KUKA Használt robotok a Black Friday-en!

KUKA Használt robotok a Black Friday-en! (Cikk)

2020-ban a KUKA használt robot üzletága is csatlakozik a november 27-ei Black Friday eseményhez, amelynek keretében kedvezményes áron vásárolhat használt robotot és használt alkatrészt közvetlenül a gyártótól.

Megkezdődött a regisztráció a várva várt OnRobot Expóra!

Megkezdődött a regisztráció a várva várt OnRobot Expóra! (Cikk)

Megkezdődött a regisztráció a várva várt „OnRobot Expo” rendezvényre, mely során élő demonstrációk és interaktív beszámolók kerülnek bemutatásra ez együttműködő alkalmazásokról. Az online eseményt december 2-án és 3-án, az európai, amerikai és ázsiai időzónákon átívelően, élőben tartják meg.

Alighanem ez volt az utolsó házi kiállítás idén

Alighanem ez volt az utolsó házi kiállítás idén (Cikk)

November 5-én és 6-án került megrendezésre a GE-CO Hungary Kft. szakmai rendezvénye. A cég közel 1 400 m2-es csarnoka lehetővé tette, hogy a látogatók a megfelelő távolságtartás mellett, de mégis közelről, működés közben tekinthessék meg a kiállított gépeket. A rendezvényre ellátogató érdeklődők elmondhatják magukról, hogy minden bizonnyal a 2021-es év utolsó személyes szakmai rendezvényén vettek részt.

1400 robotot szállít a FANUC a Volkswagennek

1400 robotot szállít a FANUC a Volkswagennek (Cikk)

Az automatizálási specialista és ipari robotgyártó támogatja a Volkswagent a jövőorientált hajtástechnológiák bővítésében. A vállalat összesen mintegy 1400 robotot szállít a VW gyáraiba a németországi Emdenbe és az Egyesült Államokbeli Chattanoogába, mely robotokat karosszéria- és akkumulátorgyártásban fogják használni.

A robotintegrátori piac növekedési lehetőségei

A robotintegrátori piac növekedési lehetőségei (Cikk)

A robotintegrátorok globális piaca erőteljes növekedés elé néz az elkövetkező években. A Technavio a 2020–2024-es periódusra több mint 10%-os összetett éves növekedési rátával (CAGR) számol. A robotintegrátorok különleges szerepet játszanak az automatizálási folyamatban, és piacuk növekedése szorosan összekapcsolódik más iparágak dinamizmusával és technológiai fejlődésével.

Mi vár a robotikára a világjárvány tükrében?

Mi vár a robotikára a világjárvány tükrében? (Cikk)

A COVID-19 világjárvány hatására tett intézkedések hosszú távon lesznek hatással a globális feldolgozóiparra. A gyárbezárások kezdeti sokkja után a vállalatok gyorsan átálltak a termelés újraindítására, és sokan már távolabbra tekintenek: milyen tartós változások várhatók az ellátási láncokban és a működési metódusokban? A robotizálás vajon tényleg rugalmasabbá teszi a gyártószektort?

Tovább bővíti partneri hálózatát a Universal Robots Magyarországon

Tovább bővíti partneri hálózatát a Universal Robots Magyarországon (Cikk)

A világ vezető kobotgyártója tovább erősíti magyarországi jelenlétét, hogy minél jobban segíteni tudja az ipari automatizálás elterjedését. A Tech-Con Hungária Kft-nél az együttműködés révén nemcsak robotokat, hanem teljes integrált robotrendszereket is kínálnak az ügyfelek számára.

A vállalkozás mérete és a tapasztalat számít a robotizálásban

A vállalkozás mérete és a tapasztalat számít a robotizálásban (Cikk)

A kis- és középvállalkozások csaknem egynegyede tervezi a robotizálás bevezetését az elkövetkező 3 évben – a Universal Robots megbízásából készített, „A kkv-k robotizálási barométere” nevű felmérés szerint. A robotizálást tervező cégek mindössze 22,5%-a tervezi a cobotok bevezetését, ugyanakkor ez a mutató összefüggésben áll a vállalkozás méretével – A kisvállalkozások képviselőinek 22,8% -a vezetné be a cobotok használatát, míg a közepes méretű vállalkozásoknál ez az arány 21,1%. A tanulmányt egy független kutatási ügynökség végezte március 9. és április 6. között.

Robotikai válogatóversenyt szervez a FANUC Magyarországon

Robotikai válogatóversenyt szervez a FANUC Magyarországon (Cikk)

A FANUC Olimpia – Robotikai Verseny a hivatalos válogatója az Euroskills és Worldskills szakmák versenyének, melyeken először fog szerepelni a robotika, mint külön szakma. És mostantól magyar versenyzőnek is szurkolhatunk!

Onrobot termékbemutató törte meg a jeget

Onrobot termékbemutató törte meg a jeget (Cikk)

Hosszú időt kellett hozzá kiböjtölni, de ha ilyen lesz a folyatás, akkor az újjáéledő ipar feledtetni tudja majd velünk az elmúlt három szűk hónapot. Március elején volt utoljára szerencsém ahhoz, hogy személyes találkozókra fókuszáló, „valódi” szakmai rendezvényről számolhattam be Olvasóinknak. A jeget 2020. június 24-én a VFP Systems Kft. törte meg egy Onrobot szakmai nappal.

Alkatrész-ellenőrzés másképpen

Alkatrész-ellenőrzés másképpen (Cikk)

A Kiekert járműajtókhoz készít zárrendszereket, amely vállalat az iparágban a világ piacvezető vállalatának számít. Naponta mintegy 180 000 darab ajtózárat készítenek a csehországi Prelouc városában található legnagyobb gyáregységükben. A számos összeszerelési és tesztelési feladatok egyike a forrasztott csatlakozások 100%-os ellenőrzése. A kompakt röntgenvizsgálati tesztkamrában nagy pontossággal működő Stäubli robot kezeli a mintákat.

Online premierre készül a FANUC CRX kobot Magyarországon

Online premierre készül a FANUC CRX kobot Magyarországon (Cikk)

Első alkalommal tekinthető meg a FANUC legfrissebb, forradalmi robotikai fejlesztése, a könnyűsúlyú kollaboratív robot, a CRX-10iA a magyar leányvállalat webinárján.

Globális válság és a robotika helyzete

Globális válság és a robotika helyzete (Cikk)

Interjú Slavoj Musilekkel, a Universal Robots regionális vezetőjével.

Webinárból ötös!

Webinárból ötös! (Cikk)

A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. rendszeresen ismétlődő online bemutatók formájában osztja meg az információt az érdeklődőkkel.

Az autonóm gyártás felé vezető úton

Az autonóm gyártás felé vezető úton (Cikk)

A 2020. december 8–11. között Münchenben megrendezendő automatica szakkiállítás rekordszámokkal várja a látogatókat. A várhatóan 76 000 négyzetméter kiállítási területen több mint 900 kiállító és új programok mutatják be az automatizálási technika újdonságait és trendjeit.

Európai szemmel a FANUC-birodalom központjában

Európai szemmel a FANUC-birodalom központjában (Cikk)

Európai delegációt látott vendégül 2020 februárjában a FANUC központ. A FANUC Japánban elhelyezkedő 43 üzeméből nem kevesebb, mint 25 található a Fuji hegy lábánál fekvő Oshino településhez tartozó, másfél millió négyzetméteres FANUC városban. Bagdi Attilát, a FANUC Hungary Kft. marketing- és üzletfejlesztési specialistáját kérdeztük a Japánban szerzett benyomásairól.

Automatizálási megoldások a GE-CO Hungary Kft. nyílt napjain (Cikk)

Európában sorra törlik a szakmai kiállításokat és rendezvényeket, de a beruházást fontolgató cégek tavasszal sem maradhatnak naprakész információk nélkül. Április elején a GE-CO Hungary Kft. nyílt napjai várják az legfrissebb ipari technológiák iránt érdeklődőket.

Onrobot Nyílt Nap március 19-én

Onrobot Nyílt Nap március 19-én (Cikk)

Új módszereket keres a termelés hatékonyságának és rugalmasságának növelésére? Ismerje meg a robotokban rejlő lehetőségeket az OnRobot eszközökkel megfogókkal!

3500 robot áll munkába egy német autógyárban

3500 robot áll munkába egy német autógyárban (Cikk)

Az ipari robotokat gyártó FANUC és a BMW AG autóipari vállalat aláírt egy keretszerződést 3500 darab ipari robot megvásárlásáról, melyek az új gyáregységekben lesznek a termelés segítségére.

Indulnak az első államilag engedélyezett robotprogramozó tanfolyamok

Indulnak az első államilag engedélyezett robotprogramozó tanfolyamok (Cikk)

Minősített képzési program keretében, az állami felnőttképzési programkövetelmény alapján szervezett robotkezelő és -programozó képzést indít a Robot-X a Manhattan Akadémiával együttműködve, válaszul a hazai automatizálási szektor szakemberhiányára.

Nagyobbra nő a robotika, mint az IT?

Nagyobbra nő a robotika, mint az IT? (Cikk)

A dán Universal Robots egyik alapítója, robotikai szakértője és befektetője ellátogatott a Robotics 2020 brunoi konferenciájára. A robotikai világban Nobel-díjnak számító Engelberger Robotics díjas Esben Østergaard a konferencián beszélt a Universal Robots kezdeti időszakáról, az együttműködő robotok automatizálásának fejlesztéséről és a robotika jövőéről.

OKUMA Lunch & Learn 2020 (Cikk)

Szeretettel meghívjuk Önt az OKUMA Lunch & Learn Rendezvényére, amelynek középpontjában ez alkalommal is exkluzív szakmai tartalom áll majd élő gépi környezetben, egyéni konzultációs lehetőségekkel.

A világ legnagyobb együttműködő robotikai központja nyílik Dániában

A világ legnagyobb együttműködő robotikai központja nyílik Dániában (Cikk)

A mai napon Simon Kollerup, Dánia ipari, pénzügyi és gazdasági minisztere bejelentette, hogy hol lesz az új székhelye a virágzó dán robotikai ipar két kiemelkedő képviselőjének, a Mobile Industrial Robots-nak (MiR) és az Universal Robots-nak (UR). A vállalatok egy 32 000 m2-es új „cobot központon” fognak osztozni Odense városában, Dánia gyorsan bővülő robotikai központjának szívében.

Folyamatos növekedés várható a jövőben  a robotikai piacon

Folyamatos növekedés várható a jövőben a robotikai piacon (Cikk)

Az IDC legfrissebb tanulmánya szerint a következő években is kétszámjegyű növekedést érhet el a robotikai piac. Az elemző cég szerint 2023-ig 17,8 százalékos növekedést jósolnak. A piacgazdaságnak a következő öt évben számos kihívással kell majd szembenéznie: a rövidülő termékciklusok, hálózatosított termelési szekvenciák, gyorsan változó piacok és megcsappanó források, valamint a kereskedelmi konfliktusok is hatással vannak a nemzetközi ellátási láncokra és bizonytalanságot kreálnak.

Okos fák, zöldebb város egy szebb Magyarországért (Cikk)

Városunk, városaink levegője egyre szennyezettebb, széndioxid, por és egyéb szennyező anyagok rontják mindennapi életünk minőségét. A modern, élhető város az épületek, a közlekedés minősége mellett biztosítja nekünk, lakóinak a hosszú és egészséges élethez nélkülözhetetlen tiszta, friss levegőt is.

A 100. év Nyílt Napja

A 100. év Nyílt Napja (Cikk)

December 10-én és 11-én tartotta idei utolsó szakmai rendezvényét a Yamazaki Mazak hazai márkaképviselete. A szerszámgép-ipari jelenlétének 100. évfordulóját idén ünneplő japán gépgyártó óriás a szezonzáró rendezvényével is méltó módon emlékezett meg a mérföldkőről, amit csak kevés konszern volt képes elérni az egyetemes ipartörténetben. Még kevesebb tudott mindvégig családi tulajdonban maradni.

KUKA robot automatizálja a fröccsöntőgép kezelését (Videó)

A robomotion GmbH egy KR AGILUS sorozatú KUKA robottal kifejlesztett egy rugalmas robotcellát a fröccsöntéshez. A Gindele GmbH vállalatnál most már ezt használják, és ennek segítségével optimalizálják a tartós műanyag evőeszközök többlépcsős feldolgozási folyamatát a dél-németországi Pforzheimban.

Ha lemaradt róla, itt még megnézheti!

Ha lemaradt róla, itt még megnézheti! (Cikk)

A Yamazaki Mazak idén ünnepli szerszámgépipari debütálásának 100. évfordulóját és ezen mérföldkő alkalmából Nyílt Napokat szervez a magyarországi képviselet sóskúti technológiai központjában.

Hütte hangulat évzáró kedvezményekkel

Hütte hangulat évzáró kedvezményekkel (Cikk)

Ismét százával látogattak el a gyártó cégek képviselői Törökbálintra a legújabb fémmegmunkálási és automatizálási megoldások megismerése, valamint az évzáró kedvezménynek kihasználása céljából. Az év utolsó FANUC-os ügyfélrendezvényét a társkiállítók széles körű kínálata tette teljessé.

KUKA Használt robotok a Black Friday-en!

KUKA Használt robotok a Black Friday-en! (Cikk)

2019-ben a KUKA használt robot üzletága is csatlakozik a november 29-ei Black Friday eseményhez, amelynek keretében kedvezményes áron vásárolhat használt robotot és használt alkatrészt közvetlenül a gyártótól.

Véget ért a WRO Robot Olimpia - két ötödik magyar helyezés!

Véget ért a WRO Robot Olimpia - két ötödik magyar helyezés! (Cikk)

2019. november 8-án Győr városa köszönthette 74 ország legügyesebb és legkreatívabb 8-25 év közötti robotprogramozóit az Olimpiai Sportparkban. A versenyen több, mint 420 csapat 1200 versenyzője bizonyíthatta tudását a világ minden pontjáról. Hazánkat összesen 6 csapat képviselte – minden kategóriában és korosztályban egy. A hétvége alatt közel 12.000 látogatót fogadott a rendezvény. Az Edutus Egyetem büszkén jelenti ki, hogy egy rendkívül sikeres és magas színvonalú világdöntőt tudhat maga mögött, amely hazánk történetében az eddigi legnagyobb oktatási és szakmai versenynek mondható.

Korrózióvédelem és tömítettség - ecsetvonásról ecsetvonásra (Videó)

A karosszéria ragasztó -és tömítőanyagainak felvitele a németországi Daimlernél korábban manuális folyamat volt, amelyet három műszakos üzemben végeztek. Mostantól a KUKA érzékeny automatizálási megoldásának köszönhetően két robot gondoskodik a fontos korrózióvédelemről és a Mercedes-Benz karosszériák tömítettségéről. Különlegessége az érzékeny KUKA LBR iiwa könnyűépítésű robot és a KR 60 hattengelyes robot kombinációja.

Így válhat rekord idő alatt automatává a gyártás

Így válhat rekord idő alatt automatává a gyártás (Cikk)

A Prevotex Hungary Kft. társkiállítóként vesz részt a FANUC Hungary Kft. székházában megrendezésre kerülő workshop-on november 19-21. között. Az automatizálástechnika hazai Mekkájából tehát nem hiányzik majd a CNC-szerszámgépek kivételesen gyors és rugalmas kiszolgálását lehetővé tevő HALTER LoadAssistant® robotrendszer sem.

Milyen lesz a holnap gyártóberendezése?

Milyen lesz a holnap gyártóberendezése? (Cikk)

Több ezer ember értesült róla és több százan el is mentek rá: túlzás nélkül állítható, hogy a FANUC 2019. október 8–10. között rendezett Robotikai Workshop és Nyílt Nap rendezvénye az egész magyar iparra hatással volt. A rendezvény a diákoktól az első robot megvásárlását tervezgető cégeken át a profi rendszerintegrátorokig szinte mindenkinek tudott újat adni a gyártásautomatizálás terén.

Forró pont a fémipar számára

Forró pont a fémipar számára (Cikk)

Tartogat üzleti, vagy gyártási kihívásokat a 2020-as év az Ön számára is? Sokan vagyunk így! Csatlakozzon az év utolsó FANUC-os ügyfélrendezvényéhez, melyen lehetőség nyílik megcsípni az évzáró kedvezményeket, megismerni a legújabb ajánlatokat, és felkészülni a 2020-as év gyártási kihívásaira.

Fejlesztők Délutánja a  KUKA Hungária kutatás-fejlesztési központjában

Fejlesztők Délutánja a KUKA Hungária kutatás-fejlesztési központjában (Cikk)

Önállóan mozognak, összehangoltan és hatékonyan dolgoznak, és abszolút rugalmassá teszik a gyártást? Ezek a mobil robotok! A jövő gyára maximális mobilitást és alkalmazkodást igényel, ezért a mobil robotok szerepe a következő években meghatározó lesz az iparban, legyen szó az űriparról, járműgyártásról vagy logisztikáról. De hogyan és mitől mozognak? Milyen fejlesztési irányokat tartogat a mobil robotika? Hogyan működik együtt ember és robot?

Alkatrészek gyártása KUKA robotokhoz, KUKA robotokkal (Videó)

A KUKA saját robotjainak gyártását is automatizálja. Nagy rugalmasság a legkisebb helyen: ez jellemzi a 10-es csarnok automatizálási megoldást, ahol a KUKA 14 különböző alkatrészt gyárt a KUKA robotokhoz KUKA robotokkal. Az üzemben az alkatrészek pufferelése lehetővé teszi a maximálisan nyolcórás, ember nélküli üzemelést. Miközben a Sprint berendezés – egy automata esztergagép – néhány perc alatt elkészíti a robotalkatrészeket a fűrészelt munkadarabokból, addig a szomszédos CTX automata eszterga és marógép kb. 30 perces ciklusidővel munkálja meg az öntvényeket és a fűrészelt munkadarabokat.

A robotok akár egy repülőgépet is képesek a hátukon cipelni

A robotok akár egy repülőgépet is képesek a hátukon cipelni (Cikk)

A mobilitás kiaknázása az automatizálás következő lépcsőfokát jelenti az ipar 4.0 megoldások terén. Az autonóm módon navigáló robotok gyorsak, pontosak és akár egy repülőgépet is elvisznek a hátukon – ezzel olyan rugalmas gyártási koncepciókat tesznek lehetővé, amelyek nélkül elképzelhetetlen a jövő gyára. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás ezen a területen is fordulatot hozhat.

Automatizált „pick-and place” alkalmazások KUKA AGILUS kisrobottal (Videó)

Annak érdekében, hogy tehermentesítsék a szakképzett munkaerőt a monoton behelyezési és kiszedési feladatoktól, a DANNORITZER Medizintechnik GmbH & Co. KG vállalatnál az MRC flextray robotcellát alkalmazzák. Ezt a gépet a wbt automation integrátorvállalt fejlesztette ki és egy KR AGILUS sorozatú KUKA KR 6 R900 robottal szerelte fel.

KUKA LBR iiwa: új kollégák a Ford kölni gyárában (Videó)

Rugalmas, szenzitív és tanulékony: A KUKA LBR iiwa könnyűépítésű robot előnyeiről most a Ford kölni gyárának dolgozói is meggyőződhetnek. Az új robotasszisztensek átveszik a karosszéria-gyártásban a szigetelőanyag-felvitel munkafolyamatának végrehajtását, ezáltal az emberekkel karöltve, védőkerítés nélkül segítik elő a tehermentesítést.

A világ legkorszerűbb robotgyára épül Sanghajban

A világ legkorszerűbb robotgyára épül Sanghajban (Cikk)

Az ABB megkezdte új robotikai gyártó- és kutatólétesítményének építését Kínában, a világ legnagyobb robotikai piacán. A 150 millió amerikai dollár (1,1 milliárd RMB) összköltségű beruházás keretében épülő gyáregységet várhatóan 2021-ben nyitják meg.

Újabb 5 iskolában lett élmény a napi robot

Újabb 5 iskolában lett élmény a napi robot (Cikk)

A XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola után újabb öt általános iskolában indulhat robotika szakkör a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. támogatásával. Az iskolák a szeptember 20-i – kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött – ünnepélyes eredményhirdetésén vehették át a tananyagot és a robotokat.

FANUC Robotikai Workshop és Nyíltnap

FANUC Robotikai Workshop és Nyíltnap (Cikk)

CSATLAKOZZON a világ egyik legnagyobb gyártásautomatizálási beszállítójának rendezvényéhez, és tudjon meg mindent az ipari és kollaboratív robotokról, robotizált alkalmazásokról és a jövő gyártásáról, ami holnap már az Ön üzemében is működhet!

S&T Gyár- és Robotszimulációs Akadémia

S&T Gyár- és Robotszimulációs Akadémia (Cikk)

Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatársait az “S&T Gyár- és Robotszimulációs Akadémia 2019”c. rendezvényre.

Önnél mit lesz érdemes automatizálni a következő 3 évben?

Önnél mit lesz érdemes automatizálni a következő 3 évben? (Cikk)

Az MKIK GVI (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet) 2019 májusában készült felmérése 6 781 vállalat megkérdezésével azt vizsgálta meg, hogy miként viszonyulnak a magyarországi cégek az automatizáláshoz és az új technológiák bevezetéséhez.

Automatizálási megoldás a KUKA-tól folyékony vas betöltéséhez (Videó)

Annak érdekében, hogy a svájci Georg Fisher cég elérje a kívánt rugalmasságot és az optimális formakihasználás lehetőségét mettmanni telephelyén, két KUKA KR 1000 Titan típusú, nagy teljesítményű KUKA robot önti a folyékony vasat. Így már nem a beömlőrendszer határozza meg, hol lehetnek az öntvények, és hol nem. Az integrátor cég, a ROBOTEC Engineering GmbH által kifejlesztett megoldásban párhuzamosan dolgozik két KR 1000 Titan robot. Hőálló burkolat is védi a robotot az öntöde szélsőséges környezeti hőmérsékletétől.

Ipari Robottechnikai Központ jött létre Székesfehérváron

Ipari Robottechnikai Központ jött létre Székesfehérváron (Cikk)

Ipari Robottechnikai Központ jött létre, köszönhetően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat, a Hanon Systems Hungary Kft., az Óbudai Egyetem, valamint az Arconic-Köfém Kft. összefogásának eredményeként. Az átadóünnepségen Földesi Gabriella kancellár, Dr. habil. Felde Imre nemzetközi és kutatási rektorhelyettes, Dr. Cser-Palkovics András SZMJV polgármester, Karikó Zsolt a Hanon Systems Hungary Kft. igazgatója és házigazdaként Dr. habil. Györök György dékán is részt vett.

A KUKA kisrobotok a legszűkebb helyen is hegesztenek (Videó)

A „Welding To Go“ (WTG) 1200 cellában egy KR AGILUS sorozatú KUKA KR 6 R700 sixx robot hegeszt. A mini robotcellát a Paul von der Bank GmbH nevű integrátor cég fejlesztette ki. Az 1200x800 mm-es Euro raklapnyi méretével a WTG 1200 cella a legkisebb védőgázas hegesztésre szolgáló robotcella a piacon. A cellába – az ügyfelek igényeitől függően – beépíthető a KR AGILUS sorozat bármelyik, a feladathoz ideális kisrobotja. A rugalmasságot lehetővé teszi a nyílt operációs rendszer és a sokoldalúan bővíthető programozási környezet. A cellában egy 6 kg teherbírású és 706 mm hatótávolságú KR 6 R700 sixx robot végzi a munkáját. A KR AGILUS sorozat robotjait következetesen rendkívül magas munkavégzési sebességre tervezték. A WTG 1200 tolóajtói választás szerint automatikusan vagy manuálisan nyithatók. Ezt követően helyezi be a dolgozó a részegységeket a hegesztőberendezésbe. Az ajtó bezárását követően kezdi el a robot a hegesztést. Automatikus gyártás közben a gépkezelő manuálisan előkészítheti a következő részegységeket. Ezáltal a mini robotcella a termelés egyértelmű, akár max. 50 százalékos növeléséhez vezetett. A kisrobot ismétlési pontosságának köszönhetően a hegesztési varratok minősége is egyértelműen javult.

Automatizált, pontos és gyors: Pick-and-Place KUKA robotokkal (Videó)

25 KUKA robot dolgozik a Possehl Electronics három fröccsöntőgépén. A robotok járművek elektromos kormányműveihez való vezérműházak gyártásában segédkeznek. A Possehl Electronics Niefernben működő üzemében összesen 25 KUKA robot helyez stancolt munkadarabokat fröccsöntőgépekbe 0,1 milliméteres pontossággal – igen rövid ütemezési idők mellett. A robotok három gyártósoron, megbízhatóan és pontosan végzik munkájukat. A gyártási folyamat mindhárom gyártósoron hasonlóan zajlik. Elsőként egy KR 5 arc típusú KUKA robot leveszi a legfelső tálcát, és egy polcra helyezi. Majd egy KR 6 R900 típusú KUKA előkészítőrobot egy négy stancolószerszámmal ellátott kerek ütemasztalon lévő stancolóaljzatra helyezi a vezetőkeretet. Ezek leválasztják a járműdugasz-tüskéket a vezetőkeretről. Négy KUKA KR AGILUS sorozatú kisrobot egyenként hat járműdugaszt, öt érzékelő- és két akkumulátordugasz-tüskét vesz ki a stancolószerszámokból, majd helyezi azokat az átadószerkezetbe. A fröccsöntőgép felrakását egy a közepes teherbírás-tartományba tartozó KUKA robot végzi. Ez speciális megfogóival négyesével veszi ki az előkészített nyers munkadarabokat az átadóberendezésből, és behelyezi azokat a szerszámba. Ott készülnek a műszaki műanyagalkatrészek. Az elkészült vezérlőházat egy KUKA kisrobot hozza el az átadóállomásra.

Erősebb fröccsgépek, bővülő csapat

Erősebb fröccsgépek, bővülő csapat (Cikk)

A folyamatosan növekvő hazai műanyagipar, a fröccsöntési technológiák felhasználási lehetőségeinek bővülése, valamint a japán gondosság eredményeképp idén új emberrel bővült a FANUC Hungary csapata. Roszkopf János a ROBOSHOT széria értékesítéséért és támogatásáért felelős, a témában jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező támogató kolléga a hazai iparági fejlődésről, a FANUC idei terveiről, illetve céljairól osztott meg néhány gondolatot.

Magyar siker az Epson nemzetközi robotversenyén

Magyar siker az Epson nemzetközi robotversenyén (Cikk)

Budapest, 2019. április 10. – A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. Az ipari és tudományos területről érkező zsűriben helyet foglalt a Magyar Tudományos Akadémia egyik Kutatóintézetének tudományos munkatársa is.

Újgenerációs robotok és a szórakozás új dimenziója

Újgenerációs robotok és a szórakozás új dimenziója (Cikk)

A robotok nem csak hegeszteni, csavarozni és raklapozni tudnak: a KUKA Hungária Kft. az ipari robotok széleskörű alkalmazási területeit fogja bemutatni a 2019. május 14-17. között megrendezésre kerülő Ipar Napjai – Mach-Tech kiállításon, ahol az eddigieknél nagyobb standterületen összesen 246 m2-en várja az érdeklődőket, a Hungexpo G pavilonjában.

Családi vállalkozások a digitalizáció és az ipar 4.0 kihívásaival szemben

Családi vállalkozások a digitalizáció és az ipar 4.0 kihívásaival szemben (Cikk)

A családi vállalkozások Magyarországon a hazai gazdaságnak igen jelentős részét alkotják. Közel 30.000 ilyen vállalkozás van Magyarországon, ezek a magyar KKV-szektor 58%-át teszik ki, jellemzően a feldolgozóipar területén tevékenykednek, illetve tudományos-műszaki tevékenységet végeznek. A magyar családi vállalkozásoknak a generációváltás mellett például olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a digitalizáció és az ipar 4.0 térhódítása, hogy kielégítsék az egyre növekvő piaci igényeket.

Új Stäubli-iroda nyílt Révkomáromban

Új Stäubli-iroda nyílt Révkomáromban (Cikk)

A Stäubli több mint 10 éve jelent meg Magyarországon, és napjainkra jól csengő beszállítói nevet vívott ki magának a folyadékcsatlakozók, a villamos csatlakozók és az ipari robotok terén. A megnövekedett ügyfélszám színvonalas kiszolgálása érdekében a svájci világcég új iroda megnyitása mellett döntött a magyar–szlovák határ tőszomszédságában.

Flexibilis raklapozó az élelmiszeriparban (Videó)

KUKA KR QUANTEC robot raklapozza a bajorkolbász-konzerveket a Fleischwerke Zimmermann-nál, ahol is az volt a cél, hogy a robot felgyorsítsa a csomagolási folyamatot és levegye a dolgozók válláról a nehéz fizikai munka terhét. A raklapozást a cég korábban manuálisan végezte, ami ergonómiai szempontból nem volt megfelelő a dolgozók számára. A belső logisztika optimalizálása érdekében ezért egy KUKA KR 12 R3200 PA típusú raklapozót integráltak a folyamatukba.

Öt év alatt megduplázódott a globális robotpiac

Öt év alatt megduplázódott a globális robotpiac (Cikk)

A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) jelentése szerint a globális robotpiac 2017-ben 381 000 egységgel – 2016-hoz képest 30 százalékos növekedéssel – új rekordszintre emelkedett. Az ipari robotok értékesítési volumene 114 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben (2013–2017). A volument vizsgálva elmondható, hogy a globális robotpiac értéke 21 százalékkal, 16,2 milliárd dollárra növekedett 2016-hoz képest.

KUKA robotok növelik a hatékonyságot a műanyag fröccsöntésben (Videó)

A Gebrüder Schwarz GmbH vezető vállalat a műanyag-fröccsöntés technológiájának terén. A cég a két régebben használt KUKA automatizálási megoldás mellé nemrégiben további 2 új hattengelyes robottal – KR Agilus és KR 16 – bővítette gyártási kapacitását ventilátorok gyártásához. Az összetett fröccsöntött műanyag komponensek gyártása nagyfokú precizitást, reprodukálhatóságot és pontos ütemidőt igényel, emellett szavatolni kell a megadott ciklusidőt és folyamatbiztonságot is.

Tíz éve adták el a világ első együttműködő robotját

Tíz éve adták el a világ első együttműködő robotját (Cikk)

A Universal Robots komoly mérföldkőhöz érkezett: tíz éve adták el az első együttműködő robotot (kobotot). Azóta, egy évtizede úttörője a cég a kobotok fejlesztésének és gyártásának, amely mára az ipari automatizáció leggyorsabban növekvő szegmensévé vált. A vállalat számára minden adott, hogy további sikereket érjen el, hiszen a kobotok a szemünk láttára bontják le az automatizáció útjában álló akadályokat szinte minden iparágra kiterjedően.

Még mindig nem késő jelentkezni az Epson robotos nyereményjátékára (Cikk)

A verseny utolsó hónapjába lépve összeállt a robotika iparági, tudományos és politikai szakemberei alkotta zsűri. Az Epson büszkén jelenti be a 2018-as „Nyerjen egy robotot!” versenyének zsűrijét, amelyet Európa különböző részein, az iparág, a kutatás és a politika területén dolgozó öt szakértő alkot. Ők bírálják majd el az európai, közel-keleti és oroszországi pályázók számára most először meghirdetett versenyre beérkező pályázatokat, és a legjobbak Epson T sorozatú robotot nyerhetnek.

Okostelefonnal vezérelhető kisrobotok (Videó)

Napjainkban a vállalkozások az intelligens hálózatoktól nagyobb termelékenységet és rugalmasságot várnak el. A robotok ebben kulcsszerepet játszanak. A robotok a felhőn keresztül válnak az intelligens gyártási folyamat szereplőivé. A robomotion GmbH és a SOTEC GmbH robotalkalmazása lehetővé teszi a KUKA KR 3 AGILUS okostelefonnal történő, vezeték nélküli vezérlését.

80 000 látogatót fogadott a jubileumi 60. MSV kiállítás

80 000 látogatót fogadott a jubileumi 60. MSV kiállítás (Cikk)

Öt napra Brno vált az ipar és a modern gyártástechnológia európai fellegvárává. A 32 országból származó 1 651 kiállító több mint 45 ezer négyzetméteren mutatta be termékeit és megoldásait a több mint 80 000 látogató számára.

Ahol a napi robot öröm…

Ahol a napi robot öröm… (Cikk)

Robotikai eszközökkel támogatja egy XVIII. kerületi általános iskola informatikai tehetséggondozó programját a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest, amelynek egyik munkatársa speciális tananyagot is kidolgozott a gyerekeknek.

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi fel Sanghajban

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi fel Sanghajban (Cikk)

A mérföldkőnek számító beruházás egyesíti a hálózatra kapcsolódó digitális technológiákat, a csúcstechnológiai szintet képviselő kollaboratív robotikát és a legkorszerűbb mesterséges intelligencia-kutatást, amellyel a jövő legmodernebb, automatizált és rugalmas gyára jön létre.

Gyárlátogatási lehetőség a robotgyártó KUKA-nál

Gyárlátogatási lehetőség a robotgyártó KUKA-nál (Cikk)

A Modern Gyárak Éjszakáján az érdeklődők testközelből láthatnak példákat a negyedik ipari forradalom automatizált és digitalizált termelési megoldásaira, megtudhatják, hogyan néz ki egy igazán modern gyár. 2018-ban az ipari robotgyártó KUKA is csatlakozik a népszerű kez-deményezéshez, és megnyitja füzesgyarmati üzemét az érdeklődők előtt.

120 éves jubileumát ünnepli az ipari robotgyártó KUKA

120 éves jubileumát ünnepli az ipari robotgyártó KUKA (Cikk)

A KUKA idén ünnepli 120 éves jubileumát. A világ egyik vezető robotgyártó vállalatának története egészen 1898-ig nyúlik vissza, amikor két német mérnök, Johann Josef Keller és Jakob Knappich fényforrásokhoz való acetilént gyártó üzemet alapítottak Augsburgban. Az volt a céljuk, hogy kedvező áron állítsanak elő háztartási és közvilágítási célú világítótesteket.

Lólépésben mozgó, beszélő sakkrobot

Lólépésben mozgó, beszélő sakkrobot (Cikk)

S. Hegyi Béla szobrászművész és az Óbudai Egyetem együttműködéséből született meg az SHB – Kempelen projekt, melynek központi eleme a lólépésben mozgó, Kempelen Farkast ábrázoló, bronz portrészobor. A huszár sakkfigurát imitáló, beszélő installáció programozását az Óbudai Egyetem hallgatói készítették. Az SHB – Kempelen sakkrobot jelenleg a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban tekinthető meg, augusztus 11-től pedig a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében nyíló kiállításon látható.

Amerikából jöttem

Amerikából jöttem (Cikk)

2018. június 12-13. között rendezte meg a Haas Automation a magyar és osztrák ügyfeleknek szóló Házi Kiállítást, amire a TechMonitor is meghívást kapott. A csúcsmodern automatizálási megoldásokat is felsorakoztató rendezvényen több gép is gazdára talált. Helyszíni beszámolónkat olvashatják.

Szintet lépett a FANUC Magyarországon

Szintet lépett a FANUC Magyarországon (Cikk)

Négynapos rendezvénysorozattal ünnepelte új székházának megnyitását a magyar ipar egyik meghatározó beszállítójának számító FANUC Hungary Kft. A japán gyártásautomatizálási óriáscég 3 500 négyzetméteres székházának 400 négyzetméteres bemutatóterme a vállalat teljes automatizálási portfólióját felvonultatva közel 20 ipari és kollaboratív robotnak, fröccsöntőgépnek, megmunkálóközpontnak, huzalszikraforgácsolónak és gyártásautomatizálási eszköznek adott otthont.

Hogyan hegesztünk jövőre?

Hogyan hegesztünk jövőre? (Cikk)

Sokszor írtunk már arról, hogy a robotizálás napjainkban már nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem a kis- és középvállalatok esetében is reális alternatíva. Bizonyos feltételek megléte esetén még nagyszériás termelés sem kell hozzá – ahogy az cikkünkből is kiderül. Robotból és hozzáértő integrátorból tehát hamarosan nem lehet túl sok. Ezért is örömteli, hogy új integrátorral és egy – a hazai fémipari körökben jól ismert – képviselettel bővült a hegesztőrobot-cellákat gyártani képes vállalkozások köre.

Mindent az automatizálásról

Mindent az automatizálásról (Cikk)

Ahogy közeledik az idei budapesti Ipar Napjai kiállítás, a Stäublinál is folynak az előkészületek, hogy bemutassák azt az egyedülálló szaktudást, amit az ipari vállalatoknak nyújtani tud. Mivel mindhárom divízió jelen lesz a standon, a látogatók nagyszerű lehetőséget kapnak, hogy egyben lássák a Stäubli kínálatát a folyadékcsatlakozók, a villamos csatlakozók és az ipari robotok területén.

Fektessen gyára jövőjébe!

Fektessen gyára jövőjébe! (Cikk)

A KUKA Automation Days elnevezésű rendezvénysorozata alkalmával több helyszínre látogat el az országban, ahol szeretné megmutatni miért is érdemes már most befektetnie gyára jövőjébe. A folyamatosan fejlődő és bővülő piaci igények miatt az automatizálás előtérbe kerül, hiszen általa gyorsabban és hatékonyabban állítható elő minőségi termék. Ne szalassza el a lehetőség, hogy többet tudjon meg a robotalapú automatizálás előnyeiről és megoldásairól. Jelentkezzen Ön is rendezvényünkre!

Automatizálási fellegvárrá vált Törökbálint

Automatizálási fellegvárrá vált Törökbálint (Cikk)

„A legutóbbi 10 év egyik legjelentősebb mérföldkövéhez értünk” – így jellemzi Mezei Tamás, a FANUC Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a leányvállalat azon lépését, hogy saját székházat épít Törökbálinton. A Magyarországon mintegy 12 éve jelen lévő leányvállalat egy apró irodaházban kezdte meg működését, de mára az egyik legjelentősebb hazai ipari automatizálási beszállítóvá nőtte ki magát.

Automatica kiállítás 2018 (Videó)

Júniusban újra nyit a smart automatika és robotika vezető vására. A kétévente megrendezésre kerülő kiállítás 2016-ban 47 ország 833 kiállítójának tette lehetővé a bemutatkozást 66 ezer négzyzetméteren, amit mintegy 100 ország 43 052 látogatója tekintett meg személyesen.

Automatica kiállítás 2018

Automatica kiállítás 2018 (Cikk)

A kétévente megrendezésre kerülő kiállítás 2016-ban 47 ország 833 kiállítójának tette lehetővé a bemutatkozást 66 ezer négyzetméteren, amit mintegy 100 ország 43 052 látogatója tekintett meg személyesen.

Feldolgozóipari trendek 2017-ben

Feldolgozóipari trendek 2017-ben (Cikk)

Az új és innovatív megoldásoknak köszönhetően a feldolgozóipar figyelemre méltó fejlődésen megy keresztül. A környezetbarát megoldások, valamint a fokozott termelési hatékonyság iránti igény olyan tendenciákat erősít, mint az egyénileg beállított gyártási megoldások, a fenntartható és energiatakarékos termelés, a digitalizálás és az automatizálás.

Bátran vágjon bele!

Bátran vágjon bele! (Cikk)

Szerszámgépvásárlás esetén óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy miért kínait. A felvetés jogos, hiszen a Kínából érkező tömegcikkek kapcsán számtalan minőségi kifogás fogalmazódott meg az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor több ágazat kénytelen volt már elismerni, hogy Kína az olcsó tömegcikkek mellett a minőségi kategóriában is helyt tud állni. Mi a helyzet a lézeres vágórendszerek piacán? A kínai gyártású berendezések fogadtatásáról és működéséről Szabó Zsombor, a HSG gépeket forgalmazó Signdepot Europe Kft. cégvezetője beszélt a TechMonitornak.

Iparági partnerség az egyedi igények szolgálatában

Iparági partnerség az egyedi igények szolgálatában (Cikk)

Egyre szorosabb a hazai piaci együttműködés az Eckerle Industrie Kft. és az Aventics Hungary Kft. között. A kiskőrösi célgép gyártó egység és az egri pneumatika üzem sikeres kooperációja számos közös részvételű szakmai rendezvényben, fejlesztésben, egyetemi projektekben, valamint egy évtizednyi eredményes munkában mutatkozik meg.

Az elektromos autók és a robotizálás is veszélyezteti a magyar autóipart

Az elektromos autók és a robotizálás is veszélyezteti a magyar autóipart (Cikk)

Az elektromos autók elterjedése és az automatizálás akár már 5 éven belül is negatívan érintheti a magyar ipart. Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és az élő munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt – derül ki az Atradius globális piacelemzéséből.

Látogassa meg idén ingyen az EMO szakkiállítást!

Látogassa meg idén ingyen az EMO szakkiállítást! (Cikk)

A fémipari világkiállítás az „Intelligens termelési rendszerek összekapcsolása” mottó jegyében idén az Industrial Internet of Things (IIoT) koncepciójára összpontosít. Ezzel összhangban a FANUC az IIoT és a mesterséges intelligencia (AI) terén kifejlesztett teljes termékválasztékát bemutatja!

Miért fejlesztenek az emberek robotokat?

Miért fejlesztenek az emberek robotokat? (Cikk)

Monoton, veszélyes és piszkos – ez a három fő jellemzője azoknak a munkáknak, amiket legyünk őszinték, szeretnénk, ha az egyre csak fejlődő robotok átvennének tőlünk. Azonban annak ellenére, hogy rábízzuk e feladatokat a robotokra, nincs okunk hátradőlni. Ez mindössze annyit jelent, hogy egy új világ új eszközével gyarapodott a szerszámosládánk, és segítségével az ember számára egy jobb és kevésbé gépies életet teremthetünk.

Elégedett magyar kiállítók Hannoverből

Elégedett magyar kiállítók Hannoverből (Cikk)

A digitalizálás előnyeinek kihasználása – ez volt a 2017-es Hannoveri Vásár deklarált célja. A világ vezető ipari technológiai kiállításának öt akciódús napja alatt 225 ezer látogató ismerte meg az intelligens robotok, az adaptív gépek és az integrált energiarendszerek legújabb fejlesztéseit.

Az igazodási pont 1. rész

Az igazodási pont 1. rész (Cikk)

Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. Megkérdeztük a kiállítókat a kiállítás sikerességéről.

Az ipar 4.0 már túl van a próbaidőszakon

Az ipar 4.0 már túl van a próbaidőszakon (Cikk)

A digitalizálás előnyeinek kihasználása – ez volt a 2017-es Hannoveri Vásár deklarált célja. A világ vezető ipari technológiai kiállításának öt akciódús napja alatt 225 ezer látogató ismerte meg az intelligens robotok, az adaptív gépek és az integrált energiarendszerek legújabb fejlesztéseit.

Meghekkelt robotok a gyárakban - ez nem sci-fi

Meghekkelt robotok a gyárakban - ez nem sci-fi (Cikk)

Ha robotokkal kapcsolatos kibertámadásokról van szó, az emberek többsége valószínűleg rögtön valamelyik legfrissebb hollywoodi kasszasikerre asszociál. A valóság azonban az, hogy ma már minden termelési folyamatban kulcsszerepet játszanak az ipari robotrendszerek – a számítógépes chipek, az autók, de még az üveg gyártásában is. Ezek a rendszerek pedig sajnos sok esetben feltörhetők, amint arra a Trend Micro elsőként hívta fel a figyelmet új jelentésében.

Csúcstechnológiával érkezik Budapestre a Universal Robots

Csúcstechnológiával érkezik Budapestre a Universal Robots (Cikk)

Óriási növekedést produkált a kollaboratív robotok úttörője, a Universal Robots a tavalyi évben, folytatja gyors, világméretű terjeszkedését. Májusban az érdeklődők a Hungexpo központban saját szemükkel is meggyőződhetnek a piacvezető vállalat felhasználóbarát, kollaboratív robotkarainak képességeiről.

Határtalan automatizálás

Határtalan automatizálás (Cikk)

Az ipar 4.0 koncepció megvalósításában újabb mérföldkő a mobil kollaboratív robotok megjelenése. Az intralogisztikai rendszerekben és a flexibilis gyártási láncokban használható robotok intelligensen reagálnak a környezetükre, egyúttal arra is képesek, hogy önállóan mozogjanak.

Nagyot nőtt tavaly a Universal Robots

Nagyot nőtt tavaly a Universal Robots (Cikk)

A vállalat folytatja gyors, világméretű terjeszkedését, tavaly 62%-os növekedést ért el. A kollaboratív robotok (kobotok) úttörője továbbra is ki tudja használni, hogy elsőnek lépett a piacra és gyorsan piacvezetővé vált.

Kombinált fröccsöntés és additív gyártás

Kombinált fröccsöntés és additív gyártás (Cikk)

A negyedik, digitális ipari forradalom korában egyre inkább tért hódít a „Smart Factory” fejlődése. Nagy a kereslet az automatizált, hálózatba kapcsolt és variálható gyártósorok iránt, melyek segítségével gyorsan, rugalmasan lehet reagálni a termékek egyre rövidebb életciklusára. Eközben egyre fontosabbá válik a kérdés, hogy hogyan vehetők figyelembe az ügyfél egyedi kívánságai az ipari sorozatgyártásban.

Konyhai robotgép újragondolva (Videó)

Lazíthattak a szakácsok a Vesz-Mont 2000 Kft. karácsonyi ünnepségén, mert a munkájukat elvégezték a robotok!

25 éves Magyarországon az ABB

25 éves Magyarországon az ABB (Cikk)

Az ABB Kft. működésének 25. évfordulóját ünnepli Magyarországon. Prosperáló üzletágainak és innovatív megoldásainak köszönhetően a piaci folyamatokhoz alkalmazkodva sikeresen kibővítette kínálatát és ügyfélkörét, megújította profilját és hosszú távra tervez Magyarországon. Az elmúlt negyed évszázad alatt összesített árbevétele több mint 1,5 milliárd dollár volt.

2019-re átveszik a hatalmat a robotok

2019-re átveszik a hatalmat a robotok (Cikk)

A professzionális felhasználók számára értékesített szolgáltató robotok darabszáma 25%-kal növekedett 2015-ben, a forgalom volumene pedig 14%-kal 4,6 Mrd dollárra emelkedett. A 2019-ig szóló előrejelzések gyors növekedést és a 2016–2019 között tartó periódusban összesen 23 Mrd forgalmat vetítenek előre. A professzionális szolgáltató robotok mintegy 53 százaléka a logisztikai egységek közé sorolható. A személyes és háztartási használatra készült szolgáltató robotok piaca 16 százalékkal 2,2 Mrd dollárra növekedett tavaly, a 2019-ig tartó periódusban pedig összesen 22 milliárdos forgalom prognosztizálható.

A robotok lázadása (Cikk)

2005-ben kevesebb, mint egymillió volt belőlük. Ma 1,8 millióan vannak. Három év múlva számuk eléri a 2,6 milliót − az ipari robotok előretörése megállíthatatlan.

Új kezekben a kollaboratív robotok

Új kezekben a kollaboratív robotok (Cikk)

2016. szeptember 1-től a Vesz-Mont 2000 Kft. az Universal Robots kollaboratív robotcsaládjának hivatalos magyarországi forgalmazója.

Innováció és Tehetség Díj a KUKA-nak

Innováció és Tehetség Díj a KUKA-nak (Cikk)

Idén a KUKA nyerte a MET Magyarország Zrt. által alapított Innováció és Tehetség Díjat. Az elismerést a Figyelő TOP200-as Gálájának keretében nyújtották át 2016. október 14-én, ahol Magyarország 200 legnagyobb vállalata volt jelen.

KUKA: négy telephellyel a robotika piacán

KUKA: négy telephellyel a robotika piacán (Cikk)

A KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. 1991 óta van jelen Magyarországon, mint vezető vállalat az ipari robotok gyártásában. A cég Magyarországon három telephellyel rendelkezik, ezek Taksonyban, Füzesgyarmaton és Budapesten találhatóak, jelenleg több mint 1300 fő a foglalkoztatottak száma. 2016. októberében, pedig átadásra került a negyedik, romániai telephely is.

DNS-kivonás – robotizáltan

DNS-kivonás – robotizáltan (Cikk)

Jó hírünk van a növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, valamint a molekuláris biológusoknak: az LGC által gyártott új oKtopureTM segítségével a DNS teljesen automatikus kivonása már-már gyerekjáték. Ebben a DNS-kivonó robotban egyesül a nagy mintavételi teljesítmény és a minőségi, szabványosított DNS-tisztítás, hogy a magasan képzett munkatársaknak ne kelljen foglalkozniuk rutinszerű feladatokkal. A berendezés mozgatórendszerét a Festo villamos hajtásai, motorjai és vezérlői képezik.

A KUKA Robotics Hungária 25 éve

A KUKA Robotics Hungária 25 éve (Cikk)

A KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. idén ünnepeli fennállásának 25. évfordulóját. Ez a 25 év a cég életében nagyon sok változást és fejlődést hozott magával. Ezen jeles alkalomból a KUKA a munkatársai és hozzátartozóik számára egy program-sorozattal kedveskedett.

Szűkös a hely? Automatizáljon!

Szűkös a hely? Automatizáljon! (Cikk)

A Basel közeli idillikus Bennwilben található Schneto AG a max. 65 mm átmérőjű esztergált alkatrészek megmunkálásának szakértője. A cég, amely gyártott munkadarabjainak tökéletes minőségével szerzett nevet magának, sokféle alkatrészt gyárt. A bútoripari alkatrészek ugyanúgy a cég széles körű portfóliójához tartoznak, mint a hidraulikus és pneumatikus, az elektrotechnikai, az autóipari és az épülettechnológiai alkatrészek.

Változásban a világ és az irányadó robotikai normák (Cikk)

Az ipari világ változása épp a szemünk előtt zajlik. Szükségünk van olyan új irányvonalakra, melyek szabályozzák emberek és robotok együttműködését, hiszen jelenlegi irányadó normáink csupán helytelen kérdések felvetéséhez vezetnek. Egy biztonságos robot alapvetőnek tekintése helyett fel kell tenni a kérdést, hogyan lehet őket biztonságosan beilleszteni az ember-robot együttműködésbe.

Programozható robotok és passzív házak a Kutatók Éjszakáján (Cikk)

Minden eddiginél több versenyzőt és érdeklődőt vonzott a Kutatók Éjszakáján a National Instruments (NI), az INNOVA Észak-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség és a Debreceni Egyetem együttműködésében megvalósult robotprogramozási verseny. A természettudományos és műszaki oktatás támogatásában élenjáró amerikai vállalat hatodik alkalommal rendezte meg a tudománynépszerűsítő megmérettetést, ahol idén székelyföldi csapat vitte el a pálmát.

Berepülhet ablakunkon egy kémrovar (videóval)

Berepülhet ablakunkon egy kémrovar (videóval) (Cikk)

Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói - írta a Science című amerikai tudományos folyóirat.

Magyarok a Marson (Cikk)

A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai április 6-án Szegeden. A végső győzelmet 2012-höz hasonlóan a műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg.

Van honnan meríteni (Cikk)

A hegesztés és termikus vágás alap-eljárásait (villamos ívhegesztés, acetilénvágás) iparszerűen a múlt század harmincas éveiben kezdték alkalmazni. Irodalmi adatok szerint Magyarországon például Báránszky Jób Imre, az Árpád sínautóbusz egyik tervezője ebben az időben már hegesztett, önhordó járműszekrényt tervezett. A motorkocsi hegesztéséhez a bevont elektródákat a diósgyőri gépgyárban készítették. A hegesztést a második világháború hadiipara kezdte gépesíteni: az amerikai hajóipar csak a gyártási folyamatok felgyorsításával, a gyártás egyes részeinek gépesítésével tudta a német tengeralattjárók által elsüllyesztett kísérő és csapatszállító hajókat pótolni.

Milyen gyorsan fut egy robot? (Cikk)

A sportoló robotok "Usain Boltja" is megdöntötte idén a világcsúcsot a robotok Angliában zajló olimpiáján. A bristoli FIRA ROBOWorld Cup versenyen 26 ország robottervező csapatai vesznek részt, és számos sportágban - köztük futball, kosárlabda, súlyemelés, síkfutás - versenyeznek.

Hulladékból készült robotok versenyeznek Szegeden (Cikk)

A Tisza, jegenyenyár-sor, szép lányok, zene, sör és pálinka összetevőkből készülő, éppen most „zajló” SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) idén a műszaki alkotói kedvű közönségnek is komoly lehetőséget kínált.

Egy nap alatt kész a ház a háromdimenziós printerrel (Cikk)

"Háromdimenziós óriásprinterrel" segítene a harmadik világ lakásproblémáin Behrokh Khoshnevis, a Dél-Kalifornia Egyetem mérnökprofesszora: az általa bemutatott modell 20 óra alatt képes felhúzni egy komplett házat.

Sportoló robotok (Cikk)

A sok ezer emberből, aki arra jelentkezett, hogy vigye a londoni nyári játékok megnyitójára az olimpiai lángot, csak kevesen kerültek be a stafétába. Jó néhányan voltak tehát sikertelenek, de közülük egy mindenképpen kiemelkedett, és megérdemli, hogy külön is szó essen róla: James Law, a walesi Aberystwyth Egyetem komputertudósa ugyanis iCubot, három méter magas humanoid robotját nevezte be.

Robotbúvárhajók az óceánban (Cikk)

Átalakulóban az óceánok kutatása. Egyre több seaglider, azaz apró, utas nélkül lebegő mélytengeri búvárhajó (AUV) járja végtelen lassúsággal a vizeket. Mivel igen kevés energiát fogyasztanak, hónapokat tölthetnek a mélyben. A felszín viszontagságai nem zavarják őket, legfeljebb a halászhálóktól és a cápáktól kell tartaniuk: több ilyen jármű is úgy emelkedett a felszínre, hogy cápafogak nyomait viselte.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek