A VARINEX Zrt. éves konferenciája, amely több, mint három évtizede az ország első számú 3D technológiai és additív gyártási fóruma, idén a 3D nyomtatás magyarországi bevezetésének 25 éves jubileuma alkalmából tartalomban és értékben is szintet lép.
Kedves Partnerünk! Idén a VARINEX-nél jubileumi évet ünneplünk! 25 éve kezdtük el a 3D nyomtatást és az additív gyártást meghonosítani Magyarországon – egyéb 3D technológiák, 3D szkennerek és 3D szoftverek forgalmazása mellett.
Az alábbi szakcikk a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében meghirdetett „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú felhívás GINOP-2.1.7-15-2016-01925 azonosító számú projektje eredményét mutatja be. Kedvezményezett: VARINEX Informatikai Zrt.
Tudta, hogy a VARINEX Zrt. volt az első, aki 25 évvel ezelőtt bevezette Magyarországon a 3D nyomtatást? Azóta nap, mint nap alkatrészek százait vagy akár ezreit nyomtatjuk ki saját ipari 3D nyomtató berendezéseinken, illetve – mivel szenvedélyünk az additív gyártás – rengeteg 3D nyomtatót teszteltünk már az évek során. Ezzel a háttérrel és tapasztalattal, szakmai meggyőződésünk alapján kijelenthetjük, hogyha 3D nyomtatásról van szó, mi a legnagyobb múltú, piacvezető amerikai Stratasys gyártóra szavazunk. Termékei teljes skáláját forgalmazzuk Magyarországon, de az F-széria, amelyet a kompozit anyagok nyomtatása tesz teljessé, különösen közel áll a szívünkhöz. Elmondjuk, miért.
Ismerje meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel a Stratasys 5 ipari technológiája segítheti vállalkozását! Tekintse meg működés közben a csúcstechnológiájú 3D szkennereket és 3D nyomtatókat! Regisztráljon még ma a VARINEX 2022. szeptember 22-i szakmai konferenciájára!
Ahogy minden évben, idén is tavaszra időzíti új termékei bemutatását a Stratasys: két új 3D nyomtatóval, több mint húsz új alapanyaggal, új GrabCAD szoftver funkciókkal és négy 3D nyomtatási technológián alapuló új alkalmazásokkal minden idők legszélesebb körű termékbejelentésére készül!
Csatlakozzon április 28-án a rendezvényhez, és tudja meg elsőkézből, hogyan alakíthatja át vállalkozását, és hogyan szerezheti meg az áhított versenyelőnyt!
A CAD Studio s.r.o., a mérnöki és építőipari CAD/CAM-megoldások vezetője és az AUTODESK legnagyobb közép-európai partnere az elismert európai ARKANCE csoport tagjává válik. A korábbi tulajdonos AUTOCONT úgy döntött, hogy a jövőben üzleti alaptevékenységére fókuszál.
A Stratasys, a világ egyik vezető 3D nyomtató gyártója nagyszabású, ÉLŐ termékbemutatót tart, amelyet az egész világon egy időben, online lehet követni 2020. április 29-én, este 6 órától.
A CAD Studio újabb állomáshoz érkezett a felvásárlások sorában: Magyarország legnagyobb Arany fokozatú Autodesk-partnere, a VARINEX CAD- és GIS-szolgáltatásainak átvételével bővíti nemzetközi tevékenységét.
Manapság számtalan, különféle 3D nyomtatási technológia és alapanyag közül választhat, és az eljárások száma idővel csak nőni fog. Fémnyomtatás, műanyag alapanyagból dolgozó lézerszinterezés, FDM és PolyJet technológia – és a lista folyamatosan bővül, az ipar által elfogadott eljárások sorában.
A Briggs Automotive Company a Stratasys FDM 3D nyomtatási technológiáját használja egy légbeszívó prototípusának elkészítéséhez.
Egy új, generatív tervezésnek nevezett folyamat teljesen átformálja azokat a módszereket, amelyekkel a hétköznapi tárgyak készülnek, a székektől kezdve az autókon át a szerszámgépekig.
A gépipar jelenleg olyan mértékű átalakulás küszöbén áll, amilyenre az ipari forradalom óta nem volt példa. Az iparág az elmúlt évek során új termékek, folyamatok és alapanyagok széles körével készítette elő a terepet. Ezek mindegyikében megvan a potenciál arra, hogy alapvetően megváltoztassák a gyártás folyamatát.
A több mint két évtizedes mérnöki szimulációs tapasztalattal rendelkező VARINEX Zrt., a világvezető MSC Software Corp. kizárólagos magyarországi forgalmazója szeretettel vár minden érdeklődőt a tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő SIMDAY Szimulációs Konferenciára.
A 25 éves VARINEX Informatikai Zrt. 2002 óta rendez kerti partit saját telephelyén, hogy az új információkra szomjazó üzleti partnereikkel kötetlen formában tudjanak beszélgetni a lehetőségekről és a jövőről. Az előadások részben a tervezőszoftverek és a technológiai újdonságok bemutatására koncentráltak, másrészt azoknak a térhódító piaci trendeknek a bemutatására, amelyek megismerése és fokozatos integrálása a meglévő munkafolyamatokba elkerülhetetlen lesz a közeljövőben.
A VARINEX Zrt. 2016. október 5-6-án tartotta 3D TECH DAYS rendezvényét, melyen csaknem háromszázan vettek részt. Az előadásokon a tervezéstől a mérnöki szimuláción át a 3D nyomtatott prototípus elkészítéséig, gyártásáig mutatták be, hogyan adhatunk választ az Ipar 4.0 kihívásaira.
A Design Világnapján nagy érdeklődés kísérte a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség és a VARINEX Zrt. közös klub rendezvényét, amelyen azt vizsgálták, mire képes a 3D nyomtatás, és milyen új dimenziók érhetők el a szellemi tulajdon kezelése szempontjából.
Szezonnyitónak is nevezhetjük a VARINEX Zrt. június 16-án megtartott Kerty Party rendezvényét, mert a szakmai tartalom mellett garantálták és meg is hozták a hetek óta várt nyári időt is. A csapolt sörök és grill ételek mellett kötetlen hangulatú szakmai beszélgetésekre nyílt lehetőség.
A Varinex Zrt, idén is várja minden kedves ügyfelét és az érdeklődőket Kerty Party rendezvényére, melynek helyszínét szokás szerint a cég Kőszeg utcai székhelyének kellemes kerthelyisége biztosítja.
Az idén 25 éves VARINEX Informatikai Zrt. eddigi történetének legsikeresebb évét zárta 2015-ben. Árbevétele a tervezett 15%-hoz képest 31%-kal haladta meg az előző évit, ezzel 1,8 milliárd Ft fölé emelkedett, köszönhetően annak, hogy a virtuális és fizikai prototípusgyártás, a 3D nyomtatás, az építőipari BIM alkalmazások, a térinformatikai rendszerintegráció területei mind jól teljesítettek.
Kevés információja van az üzemeltetett hálózat állapotáról, értékéről? Nem tud hatékonyan költséget tervezni, üzemeltetni? Nap mint nap papír térképek és redundáns nyilvántartások között kutakodik? Rengeteg idő megy el az adatok begyűjtésével?
Több mint három év telt már el az aktuális (a maja naptárból kiolvasott) világvége óta. Bár a kataklizma ezúttal is elmaradt, a gyártástechnológiában évek óta tanúi lehetünk a sokak által várva várt dimenzióváltásnak. Az ipari 3D nyomtatás térhódításáról Fehér Zoltán, a Varinex Zrt. 3D nyomtatás üzletágának értékesítési vezetője beszélt a TechMonitornak.
Október 8-án immár sorrendben tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Varinex Zrt. a cég által forgalmazott mérnöki szimulációs szoftverekkel foglalkozó szakmai konferenciát. A legújabb fejlesztések izgalmas gyakorlati bemutatóját teltházas nézőközönség kísérte figyelemmel.
A Design Hét Budapest rendezvénysorozathoz kapcsolódva a VARINEX Zrt. 2015. szeptember 29-én megnyitotta 3D nyomtatási műhelyét, bemutatótermét az érdeklődő formatervezők, designerek előtt.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a VARINEX Zrt. éves műanyagipari rendezvényére, ahol bemutatásra kerülnek az iparág legjelentősebb fejlesztései és prototípus technológiái!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a VARINEX Zrt. idén sorrendben már tizenegyedik alkalommal megrendezett éves szimulációs konferenciájára!
Mit érdemes 3D-ben kinyomtatni, milyen lehetőségeket rejt magában a 3D nyomtatás? A Design Terminál és a VARINEX Zrt. nemzetközi pályázata, a What-to-print-in-3D ezekre keresi a választ. A legjobb alkotások részt vesznek a 2015-ös Budapest 3D Printing Days-en.
Háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő műalkotásokra hirdetett pályázatot a Design Terminál What-to-print-in-3D címmel; a leadási határidő március 30.
A Varinex Zrt. szeretettel várja Önt és kedves kollégáit a „3D Nyomtatás Fórum” című rendezvényre!
A VARINEX Zrt. idén is – immáron kilencedik alkalommal – megrendezi a számítógépes szimulációval és végeselem analízissel foglalkozó szakmai konferenciáját. A SimDay 2013 konferenciának október 17-én a Tulip Inn Budapest Millennium ad otthont.