"Solid Edge" címke cikkei:

SOLID EDGE 2023 – több, mint közös dizájn

SOLID EDGE 2023 – több, mint közös dizájn (Cikk)

A Siemens Digital Industries Software október 12-én online közvetítésen keresztül jelentette be a Solid Edge 2023-as portfólióját. Dan Staples és Jeff Walker – akik a kezdetek óta a Solid Edge-nél töltenek be vezető szerepet – által bemutatott újdonságok átfogó képet adnak a szoftvercsalád új lehetőségeiről, funkcionalitásáról. A portfólió folyamatosan fejlődik, igazodik a nemzetközi trendhez, de ugyanakkor a saját útját is járja az ügyfelek érdekében.

Perspektíva 25: főszerepben a CAD/CAM/PLM jövője

Perspektíva 25: főszerepben a CAD/CAM/PLM jövője (Cikk)

A graphIT Kft. 2022. október 5-én több év covid okozta kihagyás után ismét megtartotta a hagyományosnak tekinthető Perspektíva CAD/CAM/PLM rendezvényt. A konferenciának a GoBudaMall mozija adott helyszínt, ahol nagy létszámú mérnök és cégvezető gyűlt össze. Az idei Perspektíva nem „csak” egy szakmai konferencia volt, hanem egy születésnapi rendezvény is, hiszen a graphIT idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

Perspektíva 25: CAD/CAM/PLM konferencia

Perspektíva 25: CAD/CAM/PLM konferencia (Cikk)

A graphIT idén ünnepli a 25. évfordulóját, ezt a mérföldkövet egy ingyenes, publikus rendezvény keretén belül ünnepli meg.

Friss diploma mellé jól jön a prémium Solid Edge

Friss diploma mellé jól jön a prémium Solid Edge (Cikk)

Az elmúlt években több felmérés, cikk is megjelent azzal kapcsolatban, hogy a pályakezdő mérnökök milyen kihívásokkal néznek szembe a tanulmányaik befejezését követően. Sokféleképpen megfogalmazhatóak az eredmények, de tapasztalatunk szerint is az elméleti tudás gyakorlattá transzformálása az egyik legnagyobb erőpróba.

Nagy sikerrel zárult a graphIT felhasználói konferenciája

Nagy sikerrel zárult a graphIT felhasználói konferenciája (Cikk)

A graphIT Kft. 2022. május 5–6. között tartotta az éves, kizárólag szoftverfelhasználóinak tartott szakmai konferenciáját Gárdonyban, amit nagy érdeklődés kísért.

X. Országos Solid Edge és EdgeCAM verseny (Cikk)

Idén rekordmennyiségű jelentkező vett részt az eseményen, akik értékes jutalomban részesültek.

Így zajlott az Eplm Trends 2021 Konferencia

Így zajlott az Eplm Trends 2021 Konferencia (Cikk)

Nagy örömünkre szolgált, hogy hosszú kihagyás után, idén személyesen is találkozhattunk ügyfeleinkkel és az érdeklődőkkel az EPLM TRENDS 2021 rendezvényünk keretében. Az eseményt emellett az online térben is követhették a résztvevők, így mindenki a számára biztonságosnak ítélt módon nézhette meg az őt érdeklő a szakmai előadásokat.

Októberben újra EPLM Trends

Októberben újra EPLM Trends (Cikk)

Hagyományos, őszi szakmai rendezvényünk a vonatkozó járványügyi szabályozások figyelembevételével idén hibrid formában kerül megrendezésre 2021. október 7-én. Az EPLM Trends célja, hogy olyan szakmai fórumot szolgáltasson, ahol első kézből kaphatnak szakmai tanácsokat és friss információkat a résztvevő szakemberek. Kollégáinkkal idén is olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely választ kínál a gépészeti tervezés, a gyártás és termelésütemezés átalakulásával járó kihívásokra.

Tehetséggondozás a IX. országos SOLID EDGE és EDGECAM Verseny keretében

Tehetséggondozás a IX. országos SOLID EDGE és EDGECAM Verseny keretében (Cikk)

Az Enterprise Group, a magyarországi CAD/CAM/PLM piac meghatározó szereplőjeként küldetésének tartja a gépészeti tanulmányokat oktató, közép- és felsőoktatási intézmények tanárainak, valamint hallgatóinak folyamatos képzését. A különböző eseményekből, lehetőségekből álló éves tevékenység 2020-ban állt össze egy komplex programmá.

Digitálisan is sikert tudott aratni a graphIT Felhasználói Konferencia

Digitálisan is sikert tudott aratni a graphIT Felhasználói Konferencia (Cikk)

A minden szempontból rendhagyó 2020-as évben is megrendezésre került a szokásos éves graphIT Felhasználói Konferencia. Az eseményre 2020 november 18.-án került sor. A járványhelyzetre való tekintettel a konferencia online formában zajlott le. A graphIT 2020 Felhasználói Konferencia célkitűzése volt iránymutatást, segítséget nyújtani, javaslatokat és ötleteket adni arra nézve, hogyan lehet az idei évben kialakult változásokkal sikeresen megbirkózni.

Óriási szakmai elismerés a Solid Edge-be épített Konvergens Modellezés modul számára

Óriási szakmai elismerés a Solid Edge-be épített Konvergens Modellezés modul számára (Cikk)

A közelmúltban a Develop3D közzé tette a D3D 30-as listáját, amely azokat a technikai újdonságokat tartalmazza, melyek leginkább javíthatják a termékfejlesztési munkafolyamatokat. A Solid Edge konvergens modellezés modulját is szerepeltetik ezen a listán, mely óriási elismerésnek számít a PLM ipar színpadán.

Tovább az ipari digitalizáció útján – EPLM Trends Digital 2020

Tovább az ipari digitalizáció útján – EPLM Trends Digital 2020 (Cikk)

Október 8-án érdemes lesz a képernyőre tapadni. Idén ősszel ugyanis egésznapos szakmai programmal várja az érdeklődőket az Enterprise Group által szervezett EPLM Trends Digital. A webkonferencián számos iparági szakértő és kutató tart előadást, illetve izgalmas gyakorlati bemutatókat tematikus szekciókban. Ne maradjon le az ipari digitalizációval kapcsolatos legfrissebb hírekről és fejlesztésekről – regisztráljon és kövesse az előadásokat online!

SOLID EDGE CAM PRO webinár

SOLID EDGE CAM PRO webinár (Cikk)

Integrált CAM rendszert keres Solid Edge mellé? Itt a Solid Edge CAM Pro (powered by NX)!

SOLID EDGE 2020 Webkonferencia

SOLID EDGE 2020 Webkonferencia (Cikk)

A "Solid Edge 2020 - A változ(tat)ás útján” webkonferencia keretein belül, ipari példákon keresztül ismerheti meg az új Solid Edge verzió fejlesztéseit, és olyan értékes, hasznos információkhoz juthat, amelyeket a mindennapi munka során felhasználhat.

Címvédéssel zárult a graphIT Kft. 2019-es SOLID EDGE diák tervező versenye

Címvédéssel zárult a graphIT Kft. 2019-es SOLID EDGE diák tervező versenye (Cikk)

2019. április 25-26. között rendezték meg Salgótarjánban „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt a Siemens PLM Software Smart Expert Partnere minősítéssel rendelkező graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum szervezésében. Az országos verseny döntőjébe jutott 16 diák a szervezők elmondása szerint már az iparban is megállná a helyét.

Véget ért a VII. Országos Solid Edge és Edgecam Verseny

Véget ért a VII. Országos Solid Edge és Edgecam Verseny (Cikk)

Április 5-én zajlott az Országos Solid Edge és Edgecam Verseny, mely 7. alkalommal került megrendezésre. Az ország különböző helyeiről, valamint a határon túli szakiskolákból jelentkező középiskolás diákok, az Enterprise Group PLM divíziója és NCT Akadémia közös rendezvényén versenyeztek az elsőbbségért és persze az értékes nyereményekért.

Legyél Te az év SOLID EDGE diák tervezője!

Legyél Te az év SOLID EDGE diák tervezője! (Cikk)

A graphIT Kft. és a Salgótarjáni Szakképzési Centrum meghirdeti „Az év SOLID EDGE diák tervezője 2019!” versenyt, melyre bármely nappali tagozatos diák (középiskolás, főiskolás vagy egyetemista – diákigazolvány bemutatásával) pályázhat!

Áprilisban ismét országos CAD és CAM verseny diákok részére!

Áprilisban ismét országos CAD és CAM verseny diákok részére! (Cikk)

Az Enterprise Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.

PLM Perspektíva 2017

PLM Perspektíva 2017 (Cikk)

A graphIT Kft. – a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó forgalmazója, mint minden évben, így idén is megrendezi PLM Perspektíva szakmai napot, melyre ezúton meghívjuk Önt.

PLM Perspektíva meghívó

PLM Perspektíva meghívó (Cikk)

A graphIT Kft. - a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó forgalmazója - idén is megrendezi legrangosabb PLM ipari rendezvényét, a PLM Perspektíva szakmai napot.

EPLM Trends 2015

EPLM Trends 2015 (Cikk)

Az Enterprise Group PLM üzletága idén ősszel is megrendezi CAD/CAM/CAE/PLM szakmai rendezvényét, melyen az általa forgalmazott megoldások bemutatása mellett a látogatók megismerkedhetnek a szoftverek legfrissebb verzióival, hasznos újdonságokkal.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek