Újra kiállít a kábelbarát

A gyorsan változó piaci körülmények minden korábbinál fontosabbá teszik a személyes találkozókat és az információcserét

2022. május 05., csütörtök, 06:00

Címkék: Automotive Hungary Ipar Napjai 2022 kábel kábelkonfekcionálás kábeltechnológia Komax Mach-Tech Thonauer

Sok tekintetben döntően megváltoztak a piaci körülmények 2019 óta, amikor utoljára találkozhattunk a Komax Thonauer Kft.-vel egy hazai szakvásáron. Új piacok, új gépek, új üzleti feltételek és hamarosan új név is… Aki képbe kíván kerülni ennyi újdonsággal, és nem utolsósorban végig akarja tekinteni a 30 kábelfeldolgozó berendezésből álló vásári kínálatot, az látogasson el 2022. május 10–13. között a Komax standjára, és kerüljön előnybe a beszállítói versenyben!

„Az elmúlt évben elsősorban a külföldi szakkiállításokon találkozhattunk nagyobb számban az ügyfeleinkkel – mondta Alföldy-Boruss Áron, a Komax Thonauer Kft. ügyvezető igazgatója. – A személyes találkozók azonban a pandémia idején sem maradtak el, csak a tömegrendezvények szüneteltek; így például a szokásos budakeszi technológiai rendezvényünket minden ősszel megtartottuk. Azonban a budapesti szakvásárok sorozatából két évet is kihagytunk, ezért van egyfajta bepótolnivalónk a piac irányába. A fejlesztések az elmúlt két évben is gőzerővel zajlottak, a körülöttünk lévő világ és piac pedig sok tekintetben gyökeres változásokon ment át – mindenképpen érdemes tehát minél több iparcégnek ellátogatni az Ipar Napjai kiállításra, és azon belül a Komax standjára, hogy jobb piaci pozíciót vehessen fel a beszállítói versenyben.”

Komax Alpha 530 krimpelő automata

A szomszédunkban zajló háború ismét új helyzetet teremt, a kábelkorbácsok hiányának híre például az egész sajtót bejárta, ezért a Magyarországon is gyártókapacitással rendelkező cégek most a hazai gyártási teljesítményt futtatják fel, ami keresletet teremt a Komax gépei iránt. Időközben Ukrajnában részben újraindult a termelés, de ezzel egy időben Észak-Afrika is jelentős erőforrásokat mozgósít a kereslet kielégítésére. Ami jelenleg a gépgyártókat nehézségként érinti, az, hogy a vezérléstechnikai eszközöket már csak nagyon nehezen, komoly csúszásokkal lehet beszerezni, ez az új feladat komoly kihívások elé állítja a beszerzési osztályokat.

Az autóipar ezzel együtt tervszerűen hajtja végre az új elektromos modellek bevezetését, a gyártásindító gépesítés tehát nem tolódik. A beszállítók sem éreznek törést a megrendelői oldalon, ennek megfelelően a hazai Komax-képviselet megrendelésállománya is rekordokat döntöget. „A problémát a megrendelések teljesítése jelenti, a szállítási határidők ugyanis jelentősen kitolódtak – tette hozzá Alföldy-Boruss Áron. – Még nem vagyunk a gödör alján, a fő problémát a bizonytalanság jelenti, egy olyan spirált generálva, ami egyre hosszabb szállítási határidőkhöz vezet. Azon gépek esetében tehát, ahol nagy biztonsággal előre jelezhető a kereslet, alapanyag-készletezéssel reagálunk.”

Giebler ROBO-DOS keverő-adagoló asztali robot

Évekkel ezelőtt a Komax hazai leányvállalata még túlnyomórészt szinte kizárólag csak az autóipar számára értékesítette a kábelkonfekcionáló berendezéseket – igazodva a hazai iparszerkezethez. Látványosan fejlődnek azóta az olyan egyéb iparágak, ahova a Komax termékei célzottan adnak nagyon jó megoldásokat. A Komax az új iparágak szereplőinek, de természetesen a klasszikus vevőkör számára is készül jó néhány újdonsággal, nem utolsósorban a digitalizálás terén. „Összesen 30 gyártóberendezést mutatunk majd be, köztük olyan jól ismert márkákat, mint a Komax, a Kabatec, a Mecalbi vagy éppen az Exmore, de többéves szünet után újra kiállítjuk az elektronikai öntőgyantákhoz használt Giebler keverő-adagoló rendszereket is – jelentette ki Alföldy-Boruss Áron. – Bár 30 gép nem fedi le az általunk kínált teljes géparzenált (ami 100–200 berendezésből áll), de a kábelfeldolgozás és az elektronikai gyártási lépések meghatározó mozzanatait képes lesz majd felölelni. Minden általunk értékesített géphez teljes körű szaktanácsadást és szervizt biztosítunk. Idén központi témánk a szervizszolgáltatásunk újragondolása, az új igényeknek való megfeleltetése, ehhez kapcsolódóan mutatjuk be a Komax Care programunkat is. A vállalati arculat egységesítése érdekében pedig idén elhagyjuk a Thonauer nevet, és a jövőben kizárólag a Komax néven találhatnak majd meg minket az ügyfeleink. A névváltozás természetesen semmilyen formában nem érinti a megszokott termékkínálatot és a kapcsolattartás lehetőségeit.”

Az Ipar Napjai kiállítás ideje alatt minden gép (az adagolók kivételével) működés közben is megtekinthető lesz, vagyis a gyakorlatban is meg lehet győződni a folyamatok, a kezelés és a vezérlés sokoldalúságáról és egyszerűségéről, vagy az átállások gyorsaságáról. Minden érdeklődő saját terméket is hozhat – bár a kiállítás ideje alatt nem lesz lehetőség a gépek átállítására, de a Komax specialistái szívesen adnak szakvéleményt a gyártandó termékek kapcsán, és a Budakeszin található bemutatóteremben gyakorlati próbákat is végezhetnek majd a termékkel. A berendezések többsége viszonylag könnyen mozgatható, ezért kérésre akár helyszíni bemutató is tartható.

Találkozzunk 2022. május 10–13. között az Ipar Napjai / Mach-Tech / Automotive kiállításokon, az A pavilon 110-es standján!

www.thonauer.com

www.komaxgroup.com

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BESZÁLLÍTÓI KAPCSOLATOK

Itt a lehetőség tajvani kapcsolatokat építeni!

MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek