Gépbemutatókkal egybekötött Nyílt Napokat rendezett a Galika

A rendezvényen első alkalommal volt megtekinthető Magyarországon az AgieCharmilles huzalos gépe, az új vezérléssel ellátott CUT E 350

2018. november 08., csütörtök, 06:00

Címkék: felületkialakítás felülettechnika forgácsolás Galika huzalszikra-forgácsolás köszörüléstechnika lézer lézertechnológia megmunkálóközpont mérés méréstechnika mérőgép nyílt nap

Október 17-én és 18-án tartotta hagyományos Nyílt Napjait a Galika Szerszámgépek Kft. A kötött program nélkül tartott rendezvényre mindkét napon folyamatosan érkezhettek a látogatók, aminek köszönhetően minden érdeklődő kényelmesen szemügyre vehette a számára érdekes gyártóberendezéseket. A Nyílt Napokon a cég alaptevékenységét adó forgácsolótechnológiák mellett lézer- és méréstechnikai fejlesztések is bemutatásra kerültek.

Az élő gépbemutatókon az érdeklődők az alábbi gépeket tekinthették meg:

  • JUNG J600 sík- és profilköszörű
  • AgieCharmilles CUT E 350 huzalos szikraforgácsoló
  • MIKRON VCE 1000 CNC-megmunkálóközpont 
  • OGP SmartScope CNC 300 mérőgép
  • SNAP DM 200 mérőgép

Hulljon a forgács!

A JUNG J600 a Blohmjung legkisebb méretű profilköszörűje. „A United Grinding csoporthoz tartozó Blohmjung a síkköszörülés technológiáját egyre inkább átengedi az alacsony árfekvésű távol-keleti gyártóknak, és helyette a profilköszörülésben készít egyre vevő- és alkalmazásorientáltabb gépeket – mondta Komár József, a Galika Szerszámgépek Kft. ügyvezető igazgatója. – A J600 rendkívül egyszerűen használható, és az egyedi alkatrészgyártástól a kistételes gyártásig minden iparágban alkalmazható.” A géppel Ra = 0,1 µm felületi érdesség és 5 mikronon belüli geometriai pontosság érhető el. A munkatér két tolóajtaja és a kiegészítő karbantartó ajtók optimálisak a kezelés és a gép takarítása szempontjából. Az X, Y és Z tengely kézi kereke lehetőséget kínál a félautomata és manuális köszörülésre is. A gép köszörülési tartománya 300 × 600 mm, mozgástartománya 700 × 450 × 345 mm (X/Y/Z), a köszörűorsó hajtásteljesítménye pedig 1 500 min–1 esetében 8,5 kW.

A JUNG J600 a Blohmjung legkisebb méretű profilköszörűje

A tavaly bemutatott AgieCharmilles CUT E 350 huzalos szikraforgácsolót már a cég Beckhoff-alapú vezérlőjével szerelték fel, ami hamarosan a gyártó minden géptípusában sztenderd vezérlő lesz. A merülőkádas, kompakt gép mozgástartománya 350 × 250 × 250 mm (X/Y/Z), illetve 90 × 90 mm (U/V), az általa elérhető legjobb felületi érdesség pedig Ra = 0,2 µm. Az intelligens ütközésvédelmi rendszer (ICP) a legkisebb rendellenes erőt is észleli, és időben lefékezi a tengelyek mozgását a munkadarab és a gép sérüléseinek elkerülése érdekében. „A modell elődjének számító CUT 20/30 sorozatú gépek is meglehetősen kedveltnek számítottak idehaza, ezért az új generációs típus piaci bevezetésével sem voltak nehézségeink – jelentette ki Szabó Gábor, a Galika Szerszámgépek Kft. műszaki tanácsadója. – A korábbi modellhez képest leginkább a sebességben érezhető a pozitív változás.”

 

A MIKRON VCE 1000 Pro a hazánkban mintegy 150 üzembe helyezett darabbal elterjedtnek számító VCE sorozathoz tartozik. A kevésbé kifinomult forgácsoláshoz nagy nyomatékú, 10 000 rpm fordulatszámú, a precízebb megmunkáláshoz pedig 16 000-es fordulatszámú StepTec főorsóval ajánlott gép mozgástartománya 1 020 × 560 × 600 mm (X/Y/Z), gyorsjárati sebessége 40 m/perc. Már maga az alapgép is számos olyan opciót tartalmaz, ami máshol extra felszereltségnek számít: elektronikus kézikerék, 2 db levegő- és 2 db hűtőfolyadék-fúvóka, illetve forgácskihordó.

A MIKRON VCE 1000 Pro a hazánkban mintegy 150 üzembe helyezett darabbal elterjedtnek számító VCE sorozathoz tartozik

Lézeres nanostrukturálás

Az AgieCharmilles nyolc éve vágott bele a lézeres felületstrukturáló berendezések fejlesztésébe és gyártásába. „A kémiai maratással ellentétben a lézeres eljárás nem igényli veszélyes anyagok használatát, ezenkívül nem korlátozza le a létrehozható struktúrák és rétegek számát. Magyarországon egyelőre kettő ilyen berendezésünk működik a csomagolóiparban, illetve a luxusautók belső dizájnelemeinek kialakításában – mondta el a technológiáról Szabó Gábor. – Az eljárást azonban ennél jóval több vállalkozás igényli és használja Magyarországon, de a munkát Nyugat-Európában végzik el nekik öttengelyes billenőfejes lézergépeken. A technológiában tehát nagy potenciál van idehaza is, leginkább a fröccsöntő szerszámok kialakításában, az optikai iparban, illetve az orvosi implantátumok gyártásában. Lézerrel olyan felületek strukturálhatók, amelyek tökéletes víztaszító tulajdonsággal rendelkeznek – képzeljük el a jövő repülőgépét, aminek nem jelent többé problémát a jegesedés!”

A kémiai maratással ellentétben a lézeres eljárás nem igényli veszélyes anyagok használatát, ezenkívül nem korlátozza le a létrehozható struktúrák és rétegek számát

A méret a lényeg

A rendezvényen immár hagyományként az amerikai QVI-csoport mérőgépei is bemutatásra kerültek, amelyeket az autóipartól az űrtechnológián át az orvostechnikai és gyógyszeripari, fémmegmunkáló és műanyag-alakító ágazatokig számos iparágban alkalmaznak. A SmartScope® Flash™ CNC mérőgépek összesen 6-7 sorozatban és 40 verzióban érhetők el.

A SmartScope® Flash™ CNC mérőgépek összesen 6-7 sorozatban és 40 verzióban érhetők el

Az idehaza már százas nagyságrendben vásárolt mérőrendszerek kiváló választásnak számítanak az automatikus, általános célú méretellenőrzés terén. A csúcsminőségű, 1:12 nagyítású lencse minden nagyításváltáskor kalibrálja magát, ezzel biztosítva a mérés pontosságát. Minden Flash CNC modell alkalmas multiszenzoros működtetésre, támogatja a tapintószonda, a lézerszkenner és a finomtapintók használatát.

Molnár László

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek