Újabb csúcsok dőltek meg

Újabb csúcsok dőltek meg az esős egri pályán: a pneumobilok a tervezőasztalról egyenesen az aszfaltra gurultak

2014. május 18., vasárnap, 10:03

Címkék: Ács István bosch rexroth felsőoktatás pneumatika Pneumobil 2014 verseny

Már hetedszer került megrendezésre a léghajtányok nemzetközi versenye.

A Bosch Rexroth a jövő mérnökeinek rendezett Pneumobil verseny elkötelezett támogatója

Május 16-17-én immár hetedszer rendezték meg Egerben a léghajtányok nemzetközi versenyét, amelyen 6 ország – köztük Magyarország – 24 egyetemének 49 csapata vett részt. A versenyt a Bosch Rexroth vállalatok hívták életre először 2007-ben: a megmérettetés házi versenyként indult, mára azonban rangos európai összecsapássá nőtte ki magát, és az évek során csaknem megháromszorozódott a résztvevő csapatok száma. A Bosch Rexroth Kft. 2014-ben főtámogatóként vett részt a versenyen: a pneumobilok hajtástechnikai elemeit az Aventics Hungary Kft., míg a vezérlésükhöz szükséges elemek és eszközök jelentős részét, ahogy az elmúlt években is, a Bosch Rexroth bocsátotta a csapatok rendelkezésére. 2014-ben az alapkategóriákon kívül a Rexroth által kiemelten támogatott telemetria versenyszámban idén hét csapat mérte össze erejét. A Rexroth szállította csúcstechnológiájú eszközözök használatánál a csapatoknak kiegészítő vezérlési, adatgyűjtési, és megjelenítési feladatokat kellett megoldaniuk. 
 
Pneumobil esőben
 
„Büszkék vagyunk arra, hogy hét év alatt sikerült felépítenünk egy ilyen komoly nemzetközi versenyt. A Bosch és a Rexroth szakmai és támogatói védőernyője továbbra is ott lesz a fejlődés garanciájaként, és úgy gondolom, hogy erre az idei verseny is kiváló példa.” - nyilatkozta Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója.
 
A 2014-es versenyen Magyarországról 11 egyetem és főiskola 26 csapata vett részt, ami azt mutatja, hogy a Rexrothnak nemcsak a pneumobilokat, hanem a felsőoktatási intézmények tehetséges mérnökjelöltjeit is sikerült megmozgatnia. A Rexroth szakmai támogatásával a hallgatók a munkaerő-piacon nélkülözhetetlen, de az egyetemek, főiskolák falai között nehezen elsajátítható tudást szerezhettek, és valódi csapatmunkát végeztek, mindezek mellett a projektmenedzsment területén is hasznos gyakorlati tudásra tehettek szert.
 
„A Pneumobil az évek alatt márkanévvé és egyúttal a felsőoktatási intézmények és a vállalatok közötti gyakorlati együttműködés szinonimájává vált.” – mondta Ács István. 
 
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek