Sikerrel zárult az exporttanácsadási roadshow

Többszáz magyar cég vett részt az országos exporttanácsadási roadshow-n

2014. március 27., csütörtök, 14:21

Címkék: export kereskedelem Magyar Nemzeti Kereskedőház MNKH roadshow

Mintegy 650 kis- és középvállalkozás (kkv) vett részt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által indított országos exporttanácsadási roadshow-n, amely csütörtökön zárult.

 
Az MNKH március 27-én kiadott közleménye szerint a roadshow célja az volt, hogy a hazai vállalkozások megismerkedjenek az MNKH tevékenységével, szolgáltatásaival, valamint tájékozódhassanak a külpiacokról, így elősegítve exporttevékenységük elindítását, fokozását. Az MNKH Partner Programjában regisztrált cégekkel együtt már közel 1500 exportlehetőségek iránti érdeklődővel került kapcsolatba a társaság. Az egyes események nagy érdeklődés mellett zajlottak, és az elmúlt egy hónap alatt több mint 650 cég képviseltette magát, közülük pedig több mint 240 vállalkozással személyes, négyszemközti konzultáció is volt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Partner Programjában így már összesen közel ezer olyan magyar kkv szerepel majd, amelyek az idei évre tervezett, mintegy 400 millió euró értékű exportból részesülhetnek. Az MNKH célja, hogy tevékenységével új piacokat, új lehetőségeket nyisson meg a magyar vállalkozások előtt, és hogy a hazai és külpiaci partnerek "egymásra találjanak". Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre - olvasható a közleményben.
 
(MTI)
 
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek