Önmagukat vezető autók

Műszakilag öt éven belül megvalósítható az autópálya-robotpilóta

2015. szeptember 27., vasárnap, 12:01

Címkék: autóipar automatizált vezetés autópálya-robotpilóta BMW 3 Touring bosch Tesla Model S vezetéstámogató rendszer

Vezetni vagy utazni? A Bosch szakembereit immár mindössze néhány év választja el olyan technika bemutatásától, amely biztosítja az autóvezetők számára a választás lehetőségét.

„Autópálya-pilótánknak köszönhetően 2020-tól már láthatunk magas fokon automatizált gépkocsikat önmagukat vezetve közlekedni autópályáinkon” – emelte ki Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. E magas fokon automatizált vezetés során a jármű átmenetileg teljes mértékben átveheti majd a vezetéssel járó feladatokat. „Maga az autó válik majd sofőrünkké, a vezető pedig utassá” – folytatta Hoheisel. Mindez nagyban növelheti a közúti közlekedés biztonságát, ám a műszaki megbízhatóság terén is óriási követelményeket fogalmaz meg, sőt, a járművek konstrukciójában is alapvető változtatásokat igényel. „Ami a szükséges technika fejlesztését illeti, a Bosch igen jó pozícióból tekinthet a jövő elé” – véli Hoheisel. Hasonlóképpen fontos azonban, hogy az egyes országok kormányzatai a törvényalkotás területén is biztosítsák az automatizált járművezetéshez szükséges jogszabályi keretfeltételeket. „A jogszabályi háttérnek is lépést kell tartania a műszaki fejlődéssel” – hangsúlyozta Hoheisel.

Bosch tesztjárművek: mesterséges intelligencia négy keréken
A Bosch a német A81 és az amerikai egyesült államokbeli I280 autópályán mutatja be, mi minden valósítható meg műszakilag már ma is. 2013 eleje óta a mérnökök magas fokon automatizált, először a BMW 3-as Touring, majd 2015 közepe óta a Tesla Model S alapjaira épülő gépkocsikkal közlekednek a közutakon. „Mérnökeink mára több mint 10 ezer tesztkilométert tettek meg problémamentesen” – ismertette Hoheisel. Az autók önmagukat vezetik a forgalomban, azaz a pillanatnyi szituációnak megfelelően gyorsítanak, fékeznek és előznek. Önálló döntéseket is hozhatnak, így az adott menethelyzetnek megfelelően működtetik az irányjelzőt, illetve váltanak sávot. Mindennek alapjául érzékelők sokasága szolgál, amelyek mindenkor részletes információval szolgálnak az autó környezetéről. A TomTom a Bosch partnereként dinamikus és rendkívül részletes térképekkel egészíti ki mindezt, amelyek a pillanatnyi forgalmi helyzetről is fontos adatokat tartalmaznak. Mindezen információk alapján számítógép elemzi és jelzi bizonyos mértékig előre a többi közlekedő cselekvését, ennek alapján hozva meg döntéseit a magas fokon automatizált gépkocsi vezetési stratégiájáról. „A Bosch technikájával autóink is okossá válnak” – összegezte Hoheisel.

A tesztjárművek kialakítása: 1400 munkaóra és 1300 méter elektromos vezeték
Mielőtt a tesztjárművek alkalmassá válnának önmaguk vezetésére, jelentősen át kell alakítani őket. A Tesla esetében például a Bosch szakemberei 1400 munkaórában 50 új komponenst – köztük sztereo-videokamerát – és 1300 méternyi elektromos vezetéket építettek be. Természetesen jó okkal, a magas fokon automatizált gépkocsiknak ugyanis egy-egy alkatrészük meghibásodása esetén is biztonságosnak kell maradniuk. Az üzembiztonság ilyen magas szintje csakis olyan tervezői stratégia mentén valósítható meg, amely a biztonság szempontjából legkritikusabb pontokon – például a fék- és a kormányberendezésben – redundáns elemeket is tartalmaz. A Tesla tesztjárművek így egyszerre tartalmazzák az elektromechanikus iBooster fékrásegítőt és az elektronikus menetstabilizáló rendszert (ESP). A Bosch e rendszerei egymástól függetlenül és a vezető beavatkozása nélkül is lefékezhetik az autót. Az energiaellátás és a legfontosabb elektronikus szabályzóegységek (ECU) szintén rendelkeznek biztonsági tartalékrendszerrel.



Első pillantásra a Bosch tesztjárművei alig térnek el a sorozatgyártású modellektől. Mint Hoheisel elmondta, nyilvánvalóan „az utastérben tapasztalhatók a legnagyobb különbségek napjaink szériamodelljeihez képest.” A magas fokon automatizált vezetés alapvetően változtatja meg az ember és a gép kapcsolatát (human-machine-interface), modern koncepciókat igényelve az autó és vezetője közötti kommunikációra, a sofőrnek ugyanis intuitív módon kell értenie és használni e komplex rendszereket. Innovatív kijelzőjű műszereivel a Bosch ezen a területen is ígéretes megoldásokkal szolgál: az Audi TT újszerű TFT-kijelzőfelületként kialakított központi műszeregysége például a lehető legrugalmasabban és kiválóan áttekinthetően tájékoztat. Szélvédő-kijelzőivel (head-up display) a Bosch közvetlenül a vezető látóterében jeleníti meg a legfontosabb információkat – például a pillanatnyi sebesség és a navigációs utasítások – illetve a figyelmeztető jelzéseket. Ezen adatok oly módon illeszkednek a jármű környezetéhez, hogy az autó előtt mintegy két méter távolságban harmonikus egységként érzékelhetők.

A siker kulcsa a jármű minden rendszerének alapos ismerete
Az automatizált vezetés a teljes járművet érinti, annak hajtásrendszerével, fék- és kormányberendezésével, műszereivel és kijelzőivel, illetve külső és belső connectivity-technikáival együtt. A siker kulcsa itt a jármű minden rendszerének alapos ismeretében rejlik. Világszerte sem sok autóipari vállalat rendelkezik annyi ismerettel ezen a területen mint a Bosch, különösen a kormánymű-specialista ZF Lenksysteme GmbH (immár Robert Bosch Automotive Steering GmbH.) év eleji teljes körű felvásárlását követően. Az automatizált vezetés gerincét a fejlett vezetőéstámogató rendszerek adják, amelyek már ma is nagyban segítik a járművezetőket, például a forgalmi sávok tartásakor és váltásakor, fékezéskor vagy éppen akadályok kikerülésekor. „Amint egyre közelebb kerülünk az automatizált járművezetéshez, új vezetéstámogató rendszerek sokaságát mutatjuk be” – mutatott rá Hoheisel. Az ezekből nyert tapasztalatokat a Bosch közvetlenül az automatizált járművezetés fejlesztésében kívánja hasznosítani, még tovább gyorsítva a folyamatot. Jelenleg a Bosch mintegy 2000 mérnöke dolgozik világszerte a vezetéstámogató rendszerek fejlesztésén, hatékonyan támogatva az automatizált vezetés témáján – a németországi Abstattban és az észak-kaliforniai Szilícium-völgybeli Palo Altóban – már 2011 óta intenzíven dolgozó két csapat munkáját.

Az automatizált járművezetés első és legfontosabb küldetése a közúti közlekedés biztonságának növelése. Évente mintegy 1,3 millió ember veszíti életét világszerte közlekedési balesetben, amelyek 90 százaléka emberi hiba eredményeképpen következik be. „A kritikus menthelyzetekben életeket menthet a megfelelő támogatás” – emelte ki Hoheisel. A Bosch baleseti kutatásai szerint a mind magasabb fokon automatizált járművezetés hatékonyan csökkentheti a balesetek számát, Németországban akár harmadával is. A biztosítótársaságok is egyre inkább felismerik ezt, az Egyesült Királyságban például kedvezőbb besorolást kínálnak, amennyiben a jármű rendelkezik bizonyos vezetéstámogató rendszerekkel, egyebek mellett városi vészfék-funkcióval (AEB city). Az automatizált járművezetés révén azonban a közúti közlekedés nem csupán biztonságosabbá, hanem gazdaságosabbá is válik. Az Amerikai Egyesült Államokban készült egyes tanulmányok szerint az autópályán alkalmazott előrelátó vezetési stratégiák akár 39 százalékos üzemanyag-megtakarítást is eredményezhetnek.



Jogi szabályozás: a kormányzatok és a különböző szervezetek feladata
A magas fokon automatizált járművezetés mindaddig nem válhat valósággá, amíg a jogszabályi háttérben nem következnek be jelentős változások. Az egyik legfőbb korlátozást pillanatnyilag az 1968-as Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény jelenti, amely szerint a vezetőnek mindvégig meg kell őriznie a jármű feletti ellenőrzést. Ez mindmáig nem teszi lehetővé a magas fokon automatizált járművezetést. Mindazonáltal már tapasztalhatók a jogszabályi háttér változásának bizonyos jelei, amelyek Németországban és számos más országban bekövetkezhetnek. Az egyik lehetőség mindaddig lehetővé tenni az automatizált közlekedést, amíg a vezető bármikor felülbírálhatja annak döntéseit, illetve kikapcsolhatja azt. Már zajlanak az egyeztetések arról, hogyan kellene ennek engedélyezése érdekében megváltoztatni az előírásokat. A jogi szabályozás területe mellett a gépkocsik forgalomba helyezési előírásai is komoly akadályt jelentenek. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) R79-es rendelete kizárólag 10 kilométer/órás tempóig engedélyez automatikus kormányzást. Ennek megváltoztatására mindeddig nem mutatkozott komoly szándék, nem hivatalos információk szerint azonban az ENSZ-EGB egy munkacsoportja már foglalkozik a kérdéssel. „Bízunk benne, hogy a kormányzatok és a különböző illetékes szervezetek a közeljövőben megteszik a szükséges lépéseket” – hangsúlyozta Hoheisel. Ezt követően már csupán e technikák jóváhagyása jelenthet problémát, a jelenlegi módszerekkel ugyanis több millió kilométer közúti tesztelés szükséges egy autópálya-robotpilóta sorozatgyártásának engedélyezéséhez. A Bosch szakemberei már dolgoznak a szimulációs eljárásokat nagyobb mértékben alkalmazó megoldásokon.

www.bosch.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek