Csereprogramot szervezett az Eckerle a szakképzésben tanuló diákoknak

2018. május 24., csütörtök, 07:49

Címkék: állás autóipar autóipari beszállító automatizálás duális képzés Eckerle képzés mérnöki állás mérnökképzés szakképzés

Immáron hat éve hirdet nemzetközi csereprogramot az Eckerle CNC forgácsolást tanuló szakiskolásoknak, amely során idegen környezetben, az iskola falain túl mélyíthetik el szaktudásukat. Ezúttal a németországi Eckerle üzem gyakornokai jártak Magyarországon tavasszal, páratlan évben a magyar fiatalok mehetnek majd Németországba.

A szakképzésben résztvevő gyakornokai számára vezette be 2012-ben az Eckerle a nemzetközi csereprogramját, azóta minden páros évben a németországi Eckerle központ CNC forgácsoló gyakornokai jönnek Magyarországra, páratlan esztendőkben pedig a magyar ipari tanulók utaznak Németországba, s egy hetet tölthetnek el az adott telephelyen. Ezúttal a kiskőrösi Eckerle volt a soros, és négy, másodéves hallgatót fogadott Bács-Kiskun megyei székhelyén tavasszal. A kiskőrösi Eckerle Industrie Kft. az Eckerle Magyarország részeként egyedi célgépek tervezésével, gyártásával és üzembe helyezésével foglalkozik, amelyben jelentős szerepet kapnak a CNC megmunkálással gyártott kis és nagy sorozatú termékek, így a gyakorlati képzés is erről szólt alapvetően.

Az itt töltött idő alatt a folyamatszemléletű feladat megközelítés volt a középpontban, ennek keretében kellett a német vendégeknek a magyar diákokkal párban együttműködve egy adott projektet végigkísérni. A hangsúly nem a feladat nehézségén, hanem jóval inkább a kooperáción volt. Az adott program feladatát minden esetben a vendéglátó határozza meg, ezúttal egy kisméretű Stirling-motor megépítése volt a cél, de a korábbi alkalmakkal vákuum-, Mendocino- és levegőmotort is készítettek már a fiatalok.

"A projektmunka során igyekszünk komplex feladat elé állítani a tizenhét-tizennyolc éves fiatalokat, akiknek egy műszaki rajzból kiindulva kell megalkotniuk egy működőképes eszközt. A folyamat komoly gyakorlati tapasztalatot ad a résztvevőknek, hiszen a tervezéstől kezdve, a mérési jegyzőkönyvek készítésén át, az elméleti kérdések megválaszolásán keresztül, a teljes kivitelezésig tart. De a munka során számtalan önvizsgálatra is sor kerül, hogy minden lépés megfelelő legyen, s a végeredmény is használható termék legyen - mondta el Hubina Péter, az Eckerle cégcsoport európai automatizálási vezetője - Sokan talán nem is tudják pontosan, mennyire érdekes és izgalmas a CNC forgácsoló szakma, ami egyfajta fizikai alkotómunka. Az Eckerle Magyarországnál fűtött csarnokban dolgoznak forgácsoló kollégáink, akik számára stabil megélhetést garantálunk. Emellett pedig magas színvonalú, nemzetközi képzést is biztosítunk számukra, akik így jelentős tudásra tehetnek szert."

A tanulókkal Magyarországra utaztak német oktatóik is, Heinz Friedman 42 évig dolgozott a német Eckerlénél Ottersweierben, s ő foglalkozott a szakiskolákból érkező tanulók betanításával. Mivel a szakember nyugdíjba vonult, hazánkba látogatott utódja,  Nicolas Engelmeier is, aki 7 éve dolgozik a vállalatnál, és rövid idő alatt szép karriert futott be: 2014-ben még tanuló volt a cégnél, jelenleg már ő is oktatóként tevékenykedik.

"Az Eckerlénél fontos szempont, hogy versenyképes tudást biztosítsunk a szaktanulóknak, akik az iskolapadból akár azonnal munkahelyhez juthatnak cégünknél. Többek között e célból hoztuk létre a gyakornokainknak a csereprogramunkat, hogy a tanulóinkat kicsit kizökkentsük a mindennapokból, s ismeretlen környezetben is megmutathassák rátermettségüket, valamint, hogy ezáltal biztosítsuk az utánpótlást - vélekedett Nicolas Engelmeier - Az egyhetes utazás keretében munkaidőben mindenki a közös projekten dolgozik, de szervezünk gyárlátogatást is, illetve a délutánokat egyéb szabadidős programokkal töltjük."

A magyar és német tanulók a csereprogram utolsó napján közösen látogattak el a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Wattay Szakképző Iskolájába és Kollégiumába, ahol a helyi és a német forgácsoló tanulók bemutatkozhattak egymásnak. A program végén, a kiskunhalasi iskola diákjait meghívták a német szakiskolába, így a cégek közötti együttműködés teremtette meg az iskolák közötti együttműködés alapjait.

"Vállalatunk nemcsak németországi utazásokra ad lehetőséget a CNC forgácsolást tanuló diákok részére, hanem akik elvégzik a képzést, rögtön el is tudnak helyezkedni a szakmájukban az Eckerlénél" - zárta gondolatait Hubina Péter.

www.eckerle.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek