HÍRCSAP

A Dell Solutions Tour ismét Budapestre érkezik

A Dell Solutions Tour, a Dell nemzetközi programsorozata június 24-én ismét Budapestre érkezik: a rendezvénynek ezúttal a Bálna Budapest ad otthont. Az egynapos esemény tematikája a BYOD, a mobilitás, a felhőalapú IT megoldások, valamint a Big Data témája köré épül, és ezekhez kapcsolódóan mutatja be a vállalatoknak az aktuális informatikai kihívásokat és megoldásokat.

A világon egyedülálló a Stadler motorvonata

A Stadler Rail Csoport építi meg a világ első egyszintes, alacsonypadlós nagysebességű vonatát, amely az Alpokon keresztül, észak-déli irányban vezető nemzetközi hálózaton jár majd - közölte a vasúttársaság.

Már 1000 mérnök dolgozik a Bosch budapesti K+F központjában

Az 1000. fejlesztőmérnök is megkezdte munkáját a Bosch budapesti fejlesztési központjában, amelynek bővítése jelenleg is folyik.

A jövő mérnökei versenyeztek a Hungaroringen

Magyar résztvevője is lehet a Bosch World Experience világot bejáró csillagtúrájának

Sikeresen zajlott le az idei INFOmaraton

Három megawattnyi áram, másfél kilométer UTP, valamint 400 méter erősáramú kábel, 300 liter üdítő, 35 liter kávé, valamint 420 kilogrammnyi étel – ezek voltak az idei INFOmaraton legfontosabb kellékei.

Kiosztották az InnoMax Díjakat

Rekord mennyiségű pályázat érkezett az idei Invitel InnoMax Díjra. Az Invitel szolgáltatásaira épülő vállalati fejlesztésekben idén főszerepet kaptak az informatikai felhőt és az okoseszközöket összekapcsoló megoldások. Az idei év újdonsága, hogy civil szervezeteket is támogat az Invitel a Díjjal: a vállalat eltűnt gyermekek felkutatását segítő informatikai rendszer kifejlesztéséhez nyújt segítséget. A díjakat hagyományosan az InnoMax Gála keretében, ma adták át.

Megrendezték a II. Országos Hegesztési Versenyt

A Magyar Hegesztési Egyesület Ifjúsági Fóruma és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő, az ország egyik legnagyobb múltra visszatekintő hallgatói öntevékeny köre a BME Hegesztési Szakosztály együttműködésével április 18-án került megrendezésre a II. Országos Hegesztési Verseny.

Ismerje meg a DMG MORI gépeit testközelből

Indul a Shell Eco-marathon!

Május 15-18. között rendezik meg a 30. Shell Eco-marathon Europe versenyt Rotterdamban, Hollandiában. Ebben az évben, öt magyar csapat vesz részt saját tervezésű és építésű, speciális energiahatékony járművével a Shell Eco-marathon versenyén, hogy újabb és újabb, üzemanyag-hatékonysági technológiákkal kísérletezzen.

30 éve az információs technológia élvonalában

A Dell története 30 évvel ezelőtt kezdődött egy texasi egyetem kollégiumszobájában, amikor Michael Dell megalapította személyi számítógépek összerakásával foglalkozó vállalatát. A vállalat már a kezdetektől az informatika átalakítását tűzte ki célul, miközben folyamatosan az ügyfelek igényeit tartotta szem előtt. Michael Dell hitvallása a megalakulás óta változatlan: véleménye szerint a technológia feladata az, hogy segítsen az emberekben rejlő lehetőségek kibontakoztatásában.

Csendes társ az irodában

Az OKI bemutatta a kibővített MX8000 széria legújabb mátrixnyomtatóit, amelyeket többpéldányos űrlapok nagy mennyiségű nyomtatására terveztek. A továbbfejlesztett és hangszigetelt MX8000 sorozat most először asztali modellt is tartalmaz.

A high-tech és a használt szőnyeg találkozása

Finisben a Go-Kart, Go-Bosch! öt egyetemi-főiskolai csapata. A május 10-i megmérettetés a Hungaroringen lesz. A cél egy igazi csúcstechnikát képviselő önjáró gokart megalkotása, három fázisban.

Meghívó az IPAR NAPJAI-ra

Különleges pályaművek a Creo versenyen

Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő.

Környezettudatos otthoni töltőállomás elektromos autókhoz

A városi közlekedési szokások átalakulásával az elektromos járművek egyre inkább az első számú választást jelentik azoknak a városlakóknak, akik napi 20 kilométernél kevesebbet vezetnek. Az e-autók a hagyományos járműveknél nemcsak gazdaságosabbak, de környezetbarátabbak is, ezáltal ideális megoldást nyújtanak a közlekedés környezeti hatásainak csökkentésére.

Napelemes kiserőmű a főiskolának

Több mint kétszáz napelemmodulból álló kiserőművet építettek ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) zalaegerszegi gazdálkodási karán.

Infokommunikációs eszközök a kkv-knak

A kormány aktív eszközökkel kívánja segíteni a kis- és középvállalkozókat, hogy fokozzák digitális kompetenciájukat – jelentette ki Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár egy, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett budapesti konferencián, 2014. április 22-én.

Szuperolcsó autót fejleszt a Volkswagen

Szuperolcsó autót fejleszt a német Volkswagen csoport, a 7500 eurónál (2,3 millió forint) alacsonyabb árú kocsi 2016 végén kerülhet a piacra.

Hőtérkép-készítés a karbantartó szemszögéből

A hőtérkép-készítés (termográfia) korábban költséges és nehézkes eljárás volt, amelyet csak nagy ipari létesítmények és katonai szervezetek alkalmaztak. Manapság ezek az eszközök egyre inkább megfizethetők, egyszerűbb a használatuk és széles körben elterjedtek.

IPAR NAPJAI 2014 a Budapesti Vásárközpontban

Az új koncepció lépéseit követve IPAR NAPJAI 2014 néven a Hungexpo Zrt. megszervezi Magyarország legátfogóbb ipari szakkiállítását, amely egy időben, egy helyen ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek