Megtervezték, megépítették, hajtották

Megtervezték, megépítették, hajtották

Az évről évre gyarapodó nemzetközi mezőnyben, immár öt ország 41 csapata mérte össze tudását és ügyességét a hatodik alkalommal, május 10. és 11. között Egerben megrendezett futamokon. A Bosch Rexroth „Drive & Control” filozófiájának jegyében lezajlott versenyen ismét új rekordok születtek. A végső győzelmet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapata mondhatja a magáénak, hiszen mostantól az ő járgányukat illeti a Rexroth Legjobb Pneumobilja cím.

Berepülhet ablakunkon egy kémrovar (videóval)

Berepülhet ablakunkon egy kémrovar (videóval)

Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói - írta a Science című amerikai tudományos folyóirat.

Nagyon kevés hiányzott magyarországi világrekordhoz

Nagyon kevés hiányzott magyarországi világrekordhoz

A budapesti Millenáris Parkban április 27-én megrendezett és a Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere gigászi esemény csúcspontjának számított annak a döntőbe jutott 15, izgalmas történeteket is elmesélő Goldberg-szerkezetnek a bemutatkozása, melyeket hónapokon át terveztek, fejlesztettek és építettek a mérnökhallgatók.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE